Sokat spórolhatsz a rezsin, ha odafigyelsz erre a határidőre

Olvasási idő kb. 2 perc

Közeleg a gázóra mérőállás bediktálásának határideje, ami befolyásolhatja, hogy mekkora összeget kell rezsire fordítanod.

„Egy 110 ezer fős csoportban kapott szárnyra egy poszt, ami segít eldönteni, vajon érdemes-e tiszta lappal kezdeni az új szezont” – számolt be a Femina. Közelít ugyanis a július 31-i fordulónap, amikor „új év” kezdődik a gázfogyasztók számára, hiszen ekkortól jár újra a kormány által biztosított nagyjából 1800 köbméteres kedvezményes gázmennyiség. Ez felveti a kérdést, hogy érdemes-e július 31-én diktálni.

Így befolyásolja a rezsi összegét a közelgő határidő

A témával korábban az InfoStart is foglalkozott, idézve a Facebook-csoport egyik bejegyzését, mely szerint "a diktálósoknál szinte mindegy, hogy diktál-e, bár tavaly nyáron volt vagy két „fűtéses nap", és az megtréfálta a csak fűtéses diktálósokat. Ha az idén is lesznek ilyen hideg nyári napok, akkor inkább diktáljanak július 31-re is".

A határidőn is múlhat, hogy mekkora lesz a rezsid összege
Fotó: aire images / Getty Images Hungary

Más kérdés, hogy mit tegyenek a részszámlások, vagyis az átalányosok. Itt a posztoló matematikatanár szakértő szájbarágósan magyarázza el a helyzetet:

Idézőjel ikon

A kedvezményes mennyiség 2023.08.01-2024.07.31 között jár. Ez 63645 MJ ami, és ezt már mi tesszük hozzá, hogy kb. 1800 köbméter, de területenként különbözhet. A kormány minimum 1729 köbmétert garantál.

A tanácsa az, hogy vedd elő az előző elszámolót, és nézd meg, hogy 2023.07.31-re milyen óraállás szerepel rajta, akár diktált, akár becsült az érték, majd ellenőrizd a gázórát, hogy most hol áll. Ha a kettő közötti belefér a kedvezményes fogyasztásba – és majdnem el is éri azt –, akkor érdemes diktálni. Így az ember kihasználja a kedvezményes mennyiséget, és nem is marad bent sok.

Idézőjel ikon

Ha sok lenne a bent maradó, akkor nem biztos hogy érdemes diktálni, mert ha utána esetleg túlfogyasztás van, akkor egy visszabecsléssel jobban jár az ember.

Ha a 2024.07.31-es óraállás olyan, hogy nem fér bele a kedvezményesbe 2023.08.01-hez képest, akkor a posztoló szerint nem érdemes diktálni, mert a mostani túlfogyasztás átcsúszhat a kisebb fogyasztású időszakra. A stabilan alulfogyasztóknak viszont mindegy, hogy diktálnak-e vagy sem, és ugyanez igaz a megrögzött túlfogyasztókra is. „A fent leírtak azoknak érdekes, akik a határ környékén fogyasztanak” – jegyzi meg a cikk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.