Veszélyt rejtenek ezek a hazánkba érkező konténerek: óriási károkat okozhatnak

Olvasási idő kb. 2 perc

Figyelmeztetést adott ki a Nébih: veszélyesek és óriási károkat okozhatnak ezek a konténerek, így fokozott ellenőrzésekre kell számítani.

A felgyorsult ütemű nemzetközi kereskedelem következtében az Európai Unió területére, így hazánkba is számottevő invazív faj érkezhet a távoli kontinensekről. A nyersfából készült konténerek azért is veszélyesek, mert a bennük megbújó kártevők komoly károkat okozhatnak a helyi növény- és állatvilágban – adta hírül a Nébih.

Fokozott elővigyázatosság és ellenőrzés indokolt a távoli kontinensekről, országokból (pl. Kína) érkező tengeri konténerek esetében. Ezen szállítmányok csomagolóanyagai ugyanis komoly ‒ főként növényegészségügyi ‒ veszélyt jelenthetnek a környezetünk egészségére.

Veszélyt rejtenek a fa konténerek, ezért kiemelten ellenőrzik őket
Fotó: dikostudio / Getty Images Hungary

A harmadik országokat érintő kereskedelemben, a különböző áruk szállítása során alkalmazandó nyersfából készült fa csomagolóanyagok (pl. raklap, stafnifa, faékek és egyéb stabilizáló fadarabok, alátétfa, gerenda, csomagoló ládák, stb.) kizárólag a fakéreg eltávolítása után, valamint a megfelelő kezelést követően hozhatóak be Magyarországra és az EU többi tagállamába.

Veszélyt rejtő konténerek: fonálféreg és csillagoscincér is rejtőzködhet bennük

A Nébih felhívja az Európai Unión kívüli nemzetközi kereskedelemben érintettek figyelmét, hogy a növényegészségügyi kockázat csökkentése miatt a tengeri konténereket fokozottan ellenőrzik, különös tekintettel a fa csomagolóanyagokra, az azokkal terjedő kártevőkre és egyéb invazív szervezetekre.

Idézőjel ikon

A hőkezelésen át nem esett, jelöletlen fa csomagolóanyagokban ugyanis olyan kártevők lehetnek jelen, amelyek az erdőket vagy a hazai utcaképet alkotó fák akár 50%-át is tönkretehetik.

Ellenőrzés nélkül ezek észrevétlenül bekerülhetnek hazánkba, elpusztítva a jelenleg lombos fáinkat. Ilyen behurcolt károsító többek között a kívülről szinte észrevehetetlen fenyőrontó fonálféreg (Bursaphelenchus xylophilus), a faanyagban rejtőzködő simahátú csillagoscincér (Anoplophora glapripennis), vagy a szemcséshátú csillagoscincér (Anoplophora chinensis) lárvája vagy imágója. Ezek a fajok jelentős környezeti és gazdasági károkat képesek okozni, ezért jelenlétük esetén zárlati intézkedések megtételére kerül sor. A kezeletlen és jelöletlen fa csomagolóanyagok észlelése esetén a hatóság megtagadhatja a szállítmányok beléptetését, továbbá meg is semmisítheti a kockázatos fa csomagolóanyagot.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.