Óriási a szakadék a nők és a férfiak nyugdíja között

Olvasási idő kb. 1 perc

Még mindig látványos a differencia a nők és a férfiak nyugdíja között: több tízezer forint is lehet a különbség.

Szakértők szerint javulna a helyzet, ha egymáshoz igazítanák a nyugdíjkorhatárokat.

Várhatóan még hosszú évekig magasabb lesz a férfiak nyugdíja, mint a nőké – adta hírül a Növekedés.hu. Miközben a KSH adatai alapján 2023-ban a férfiak átlagnyugdíja 228 ezer forint volt Magyarországon, addig a nőké csupán 197 ezer forint.

Nálunk is magasabb a férfiak nyugdíja, mint a nőké
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Noha az OECD listáján is jól látszik, hogy a nyugdíjak tekintetében több országban – köztük Németországban és Hollandiában – is látványos eltérések vannak, Magyarország ilyen téren nem áll olyan rosszul. Itthon ugyanis valamivel 10 százalék fölötti a differencia, szemben az előbb említett országokkal, ahol a nők és a férfiak átlagnyugdíja közötti különbség

a 40 százalékot is meghaladhatja.

Szakértők szerint már az is sokat segítene, ha a nyugdíjkorhatárok megegyeznének. Úgy vélik, hogy a nők korábbi nyugdíjazása gátolhatja karrierjük fejlődését, és megakadályozza őket abban is, hogy magasabb, jobban fizető pozíciókban helyezkedjenek el. Mint írják, jelenleg 190 országból úgy 63-ban alacsonyabb a nők nyugdíjkorhatára, mint a férfiaké – 2020-ban ez a szám még 92 volt. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.