Szörnyen fájdalmas Covid-oltás-mellékhatást igazoltak

Olvasási idő kb. 1 perc

Két újabb ritka mellékhatást igazoltak a Covid-vakcináknál. A tünetek az oltás követően csak később, ám fájdalmasan jelentkeznek.

Bár a vakcinák előnyei még mindig jóval meghaladják a kockázatokat, eddig több szövődményt is igazoltak a Covid-oltásokkal kapcsolatban. Most két újabb, kivételesen ritka, de fájdalmas mellékhatást sikerült igazolni a 99 millió megvizsgált eset során. 

A Global Vaccine Data Network kutatói ausztrál, dán, kanadai, francia, új-zélandi és skót betegeket vizsgáltak, mintegy 99 millió tanulmányt összegezve. Összehasonlították a Moderna, a Pfizer, illetve az Astra Zeneca vakcina után fellépő tüneteket, azt kutatva, mekkora a lehetősége egy agy-, vér- vagy szívbetegségnek. 

Több mellékhatásra is fény derült már a Covid-oltásokkal kapcsolatban, de a szakemberek szerint még mindig megéri oltatni
Fotó: Sebastian Condrea / Getty Images Hungary

Két új mellékhatást igazoltak a Covid-oltásoknál

A tanulmány megerősítette a már ismert kapcsolatokat az mRNS-vakcinák, valamint a ritka szívizomgyulladás és a szívburokgyulladás között. Az Astra Zeneca mellékhatásaként igazolták a Guilomme–Barré-szindrómát, az agyi vénás sinus trombózist, illetve egy új betegséget, a disszeminált encephalomyelitist, illetve a transzverzális myelitist is igazolták mellékhatásként. Ezek a nagy fájdalommal járó agy- és gerincvelő-gyulladással járó betegségek eddig ismeretlenek volt az oltások mellékhatásaival kapcsolatban. 

A kutatás eredményeit a Vaccine nemzetközi folyóiratban is közzétették a múlt hét végén.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.