6 menő trükk, amivel a minilakásod sokkal kényelmesebb lesz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van az úgy, hogy az ember épp nem engedhet meg magának egy több száz négyzetméteres haciendát, bármennyire is lenne rá igény. Ezzel az álommal pillanatok alatt nem is nagyon lehet mit kezdeni, ám arra már nagyon is jó tippek születtek már, hogy egy-egy minigarzon sokkal, de sokkal kényelmesebb, stílusosabb és a lehető legtágasabb legyen. Erre hoztunk most néhány ötletet.

Aki már olvasott lakberendezési magazint, fejből fújja, hogy minden pici térnek jót tesznek a világos színek, a tükröződő felületek. Az sem nagy megfejtés, hogy ha épp egy minigarzonban élünk, igyekezzünk kisebb, praktikusabb, bútorokat beszerezni és minden lehetséges apró helyre kihúzható, beépített és rejtett tárolókat varázsolni. Vannak azonban olyan tippek is, amik nem ennyire egyértelműek, mégis sokat segíthetnek abban, hogy több teret varázsolj a lakásba a segítségükkel.

1. Legyen a minikonyhád tényleg mini!

A konyhaszekrények sokszor előre megadott méretben készülnek, így ajánlják őket a prospektusokban, de ettől még neked nem kötelező egy egész alsó és felső sort, gáztűzhelyt és négy főzőlapot venned. Ha nem éltek sokan a lakásban, nem tartasz nagyobb partikat, vagy nem vagy épp konyhatündér, két mobil főzőlap is bőven elég lehet, amiket csak akkor veszel elő, amikor használod. A felszabaduló hely étkező- vagy munkalapként is funkcionálhat, amikor nem éppen a pacalleves rotyog a tetején. Rúgd fel nyugodtan a szabályokat, ha úgy látod, hogy elvagy két alsó szekrénnyel, egy főzőlappal és egy minisütővel a következő 5 évben: nem kell gigakonyhát berendezned, csak azért, mert így szokás. A felszabaduló hely a ruhák, könyvek tárolására, vagy egy mini dolgozósarok kialakítására éppen tökéletes lesz. 

Lehet, hogy neked sem kell ennél nagyobb konyha.
Fotó: Madhourse / Getty Images Hungary

2. Válassz intelligens, kihúzható bútorokat!

Ha néhány évre tervezel a minilakásban, érdemes lehajtható asztalt, ágyat, átalakítható kanapét venned, mert ezekkel rengeteg helyet spórolhatsz. Létezik már felhajtható ágy, aminek köszönhetően hatalmas tárolóterülettel leszel gazdagabb, de teljesen a fal síkjába lenyitható dolgozósarok is. A galériára vezető lépcsőket is kialakíthatod úgy, hogy fiókos tárolóként funkcionáljanak, és a lépcső alatti részből is könnyedén lehet gardróbszekrény. Ha néha fogadsz vendégeket, és szükséged van még több helyre, érdemes többfunkciós bútorokban gondolkodnod. 

Ez egy jól kihasznált tér a lépcső alatt.
Fotó: Bilanol / Getty Images Hungary

3. Legyen a tér minél nyitottabb!

Ha van lehetőséged rá, szabadulj meg a helyiségeket elválasztó falaktól, és inkább színekkel, burkolatokkal, szellős polcokkal oldd meg a lakás egyes funkcióinak elkülönítését. Még jobb, ha még ezt sem várod el magadtól, és ugyanazt a világos falszínt és hasonló színű burkolatot használod az összes helyiségben. A nagyobb térérzet érdekében a hálófülkét akár tolóajtós vagy függönyös megoldással is leválaszthatod, ha épp látogatóba érkezik valaki. Minden más esetben még nagyobb lesz otthon a tér, így nem érzed majd azt, hogy egy lyukban élsz. 

4. Legyen az ágyad környéke minél jobban beépítve!

Egy jó asztalossal akár több irányból is körbeépítheted az ágyat, így teremtve még több teret a pakolászásnak. Lehet, hogy az így megépített minigalérián már nem marad hely nagyobb bálok, céges rendezvények megtartására, de ha az épp nem szezonális ruhák, bőröndök vagy könyvek elférnek, már megérte. A két oldalon kialakított polcok, fiókok vagy szekrénykék könyvek, iratok, dekorációs tárgyak, tálaláshoz szükséges eszközök jó tárolói lehetnek. Ha nem felnyitható tárolós az ágy, akkor is elfér alatta legalább 3 fiók, zárt cipőtároló vagy könyvespolc – ezt is érdemes kihasználnod.

Két oldalról is beépítheted az ágy melletti területet.
Fotó: onurdongel / Getty Images Hungary

5. Használj vizuális trükköket!

Nemcsak a tükrök a barátaid, hanem a csíkok is. Attól függően, hogy merre nagyítanád a teret, használj függőleges vagy vízszintes csíkozású tapétát, így amerre a csíkok futnak, optikailag abba az irányba nyújtod meg a teret. Hasonló funkciót töltenek be a mennyezettől a padlóig érő függönyök, vagy a vízszintesen elhelyezett, sorban kirakott faliképek és dekorációk is.  

6. Legyen minél több fény a lakásban!

A kis helyiségek számára elengedhetetlen a lehető legtöbb fény bejutása, így a lehető legnyitottabbnak érzed majd a teret. Az észak felé, gangra néző vagy földszinti lakások különös figyelmet igényelnek, ám nem lehetetlen világossá varázsolni őket. Ebben is segítenek a világos színek, tükröződő felületek, extra fényforrások, hangulatfények. Ha épp hátul, a fényforrástól távol van az udvarra néző lakásod, akár üvegtéglában is gondolkodhatsz: egy-egy keskeny csík is életmentő egy ablak nélküli helyiség számára. Ha megoldható, a tetőablak is szuper megoldás, ami jó sok természetes nappali fényt enged be a szobába.

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.