3+1 megfontolásra érdemes életvezetési tanács az informatikai zsenitől, Steve Jobs-tól

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Különleges emléknap a mai: az Apple-társalapító és vezér, Steve Jobs 2011. október 5-i halálát követően a rajongók azonnal emléknap szervezésébe fogtak, hogy így róják le tiszteletüket az informatika zseniális úttörője előtt. Az egyszeri alkalomnak szánt Steve Jobs-nap végül évente, minden október 14-én (egyesek által október 16-án) megrendezett eseménnyé vált, amelyet Jerry Brown kaliforniai kormányzó is jóváhagyott.

Az ellentmondásos zseniként ismert, mindössze 55 évesen elhunyt üzletember nemcsak forradalmi találmányokat és egy globális cégbirodalmat hagyott maga mögött, de élete során rengeteg bölcs tanácsot és hasznos gondolatot is megfogalmazott. Az idei Steve Jobs-nap alkalmából felelevenítjük azokat a gondolatait, melyeket a Stanford Egyetem végzőseivel osztott meg 2005-ben.

Az Apple-vezér ekkor már egy éve küzdött a hasnyálmirigyrák egy ritka változatával, és előadásában arra próbált meg rávilágítani, hogyan hozzuk ki a lehető legtöbbet az életből, miközben tudjuk, hogy időnk a Földön nagyon is véges.

1. Meríts erőt a végességből

Előbb-utóbb rá fogsz döbbeni, hogy nem élhetsz örökké – néhány röpke évtized, és földi létezésednek vége, minden, ami jelenleg vagy, a sírba száll. Amikor ezt tudatosítod magadban, először nyilván megdöbbensz, elkeseredsz, idővel azonban erőt merítesz belőle és rájössz, hogy épp a végesség ad célt az életednek: mivel ketyeg az óra, nem töltheted az idődet felesleges dolgokkal, nem ragadhatsz le olyanoknál, amik csak hátráltatnak és semmilyen hasznuk nincs számodra. Miután rájöttél, mennyire értékes minden pillanat, sokkal kevesebb időt és energiát pazarolsz arra, ami nem fontos, és igyekszel minél inkább megvalósítani azt, amiről úgy gondolod, ez életed igazi célja.

2. Kérdezd meg magadtól: elégedett vagy az életeddel?

„Éld úgy minden napodat, mintha az lenne az utolsó, mert egy nap valóban úgy lesz” – Jobs 17 éves korában olvasta ezt az idézetet, melynek hatására évtizedeken át minden reggel a tükör elé állt és számon kérte saját magát: ha ez lenne életed utolsó napja, akkor is mindent ugyanígy csinálnál, mint most? Nem válasz esetén – különösen ha hosszabb időn át folyamatosan kitartott ez a nem – tudta, hogy valamin változtatnia kell. Érdemes időről időre feltenned a kérdést magadnak: elégedett vagy-e azzal, aki ma vagy, sikerült-e azt az életet élned, amelyre vágytál, és ha nem, mi az, amin változtatnod kell? Az egészséges és őszinte önvizsgálat rávilágíthat, hol siklottak félre a terveid és hogyan térhetsz vissza a helyes irányba.

Fotó: Michael L Abramson / Getty Images Hungary

3. Valósítsd meg önmagad, ne elégedj meg kevesebbel

Sokan feladják, sőt elfelejtik álmaikat, ambícióikat és belenyugszanak abba, amiről úgy gondolják, ezt kapták az élettől – az évek leperegnek, és végül úgy érzik, elvesztegették a világban töltött idejüket. Rengeteg tehetség vész el, mert azt hiszik, ráérnek még megvalósítani önmagukat, pedig idejük nagyon is véges – emlékeztesd magad erre, és ne hagyd, hogy a kényelem, a lustaság, az „ej, ráérünk arra még” mentalitás eltérítsen az útról, amit választottál magadnak. Legyen életcélod – ha épp nincs, az nem gond, ilyen esetben érdemes körülnézni, önvizsgálatot tartani, idővel megtalálod az utad –, és tudatosan ennek megfelelően építkezz, válassz irányt, ennek érdekében használd fel az idődet és az energiáidat. Ne mások elvárásainak próbálj megfelelni, hanem törekedj önmagad megvalósítására – így nem érzed majd elvesztegetettnek azt a röpke időt, amit itt tölthetsz a Földön.

+1 Öltözz mindig ugyanúgy

Az utolsó jó tanács természetesen csak vicc (amit mi biggyesztettünk a listához), de talán ez is hozzáadott Steve Jobs különleges imázsához: az üzletember évtizedeken keresztül szinte kizárólag fehér edzőcipőben, fekete garbóban és kopott kék farmerben mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az emléknap alkalmából tisztelői is felöltik magukra a legendás öltözetet, sokan pedig Facebook-profilképüket is Jobs portréjára cserélik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.