Jobban mosolygunk, mint egy éve
69 országban végeztek próbavásárlást, Magyarország javított előző évi statisztikáján.
69 országban végeztek próbavásárlást, Magyarország javított előző évi statisztikáján.
Legalábbis akkor, ha az NFH által vizsgált 30 valamelyikét használja, mert azok átmentek a teszten.
Egy norvég és egy japán cég lett az első a Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum épületterveinek pályázatán.
Egészségesen akarunk enni és annyit mozogni, amennyi tetszik, derül ki egy kanadai felmérésből.
Mondjon búcsút a langyos víznek, a villanykapcsolónak és a fürdőszobában mosásnak.
Olvasónk találkozott azzal az árral, ami miatt nem fogják egymást taposni a Family kártya-igénylők.
18 féle arcpakolást vizsgált az NFH, mindegyik átment a teszten.
Ilyen függőágyas hátizsákkal ki sem lehet majd robbantani nyáron az erdőből. Jó, nem olcsó, 47 ezer forintot kérnek érte, de ezért a pénzért esővédőt is kap vele!
Csak tárolásra használod az erkélyt? Egy lepukkant rémálom? Itt a megoldás! Pályázz és nyerj!
14 magyar tervező mutatkozhatott be Európa egyik legnagyobb kereskedelmi vásárán.
A GVH szerint az áruházlánc 2012 és '14 nyara között nem mondott igazat nekünk. Az ár-összehasonlító reklámokkal volt gond.
Nem is gondolná, mi mindenen lehet spórolni tavasszal.
A természetes fénynek szinte minden tartományát megjeleníti az új, asztali állólámpa.
Franciaországban nemsokára kötelező lesz megsemmisítés helyett jótékonysági célokra fordítani a lejáró szavatosságú élelmiszereket. Nézze meg, itthon kik érzik fontosnak a gondoskodást!
Voltunk hipermarketben és barkácsboltban egyaránt, és megdöbbenve figyeltük, mekkkora árdifferencia van egyes áruházak közt.
Az otthoni bútorfelújítók nagyon nyomják a sokoldalú festéket, úgyhogy egy workshopon utánajártunk, mit is tud valójában. Annyit azért előre elárulunk: nem kell alapozni, a használatakor nincs büdös, és irtó gyorsan megszárad.
Durva eltérések vannak az árak közt, 4-5000 forintot is spórolhat, ha megnézi hol vásárol.
Először hirdették meg az Év Boltja versenyt, csaknem 90 üzlet nevezett rá. A paletta színes, a nyertesek közt van Coop meg CBA is. De nem csak az!
A szürreális látványt a kerámiáiról ismert művésznek, Grayson Perrynek köszönhetjük. Menő vagy ciki a meseszerű épület?
Péteri, Sülysáp és Diósd piacain árulta hústermékeit egy péteri kistermelő. Koszos üstökben olvasztott ipari zsírt, az üzemet pedig egy takarítatlan garázsban rendezte be. Aztán jött a Nébih.
Egy telefonra telepített applikációnak hála a pedál azonnal jelzi, ha valaki hozzáér a bringához, a beépített GPS által pedig követhetővé válik a bicikli.
Csütörtöktől kedvezményesen vásárolhat a Glamour-napokon, de ha nem figyel oda, könnyen ráfázhat. Az NFH összeszedte, mire kell figyelni.
A finn tervező szokatlan szettjét Sigmund Freud pszichoanalitikus gondolkodásmódja ihlette. Ön mit lát benne?
Mutatjuk, hogy milyen kivitelezhető és modern lehetőségek vannak az egyszerű fehér plafonon túl.
Ön az egy légterű irodát szereti, vagy inkább ülne egy ilyen kis odúban, a munkahelyén?