Jobban mosolygunk, mint egy éve

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

69 országban végeztek próbavásárlást, Magyarország javított előző évi statisztikáján.

A ClientFirst Consulting nemrég 69 országra kiterjedő, összesen 1,7 millió próbavásárlást végzett és mint kiderült, a magyar eladók mosolygósabbak, mint tavaly. A hazai üzletekben - tavalyhoz hasonlóan - a vizsgált esetek 93 százalékában köszöntötték a vevőket, minden második alkalommal (51%) pedig kapcsolt értékesítésre vonatkozó ajánlás is történt.

A mosoly tekintetében az első helyen végzett ír vevőkiszolgálók 97 százalékot, míg a magyarok meglepően jó eredményt, 81 százalékot értek el. Ezzel hazánk összesítésben a középmezőny élén végzett, ami javulást jelent a korábbi eredményekhez képest, de van még hova fejlődni – tudtuk meg a ClientFirst Consulting Kft-től. A világátlag mosolygás tekintetében 80 százalék, az üdvözléseket vizsgálva 87 százalék.

Van, amiben az elsők vagyunk

„Hazánk 2008 óta vesz részt a felmérésben, változó mutatószámokkal. Úgy tűnik, végre sikerült javulást elérni, a világátlaghoz viszonyítva legalábbis mindenképpen. Idén először egy első helyet is megszereztünk: az ágazatokat vizsgálva a pénzügyi szektorban az üdvözlés tekintetében Magyarország az élen végzett 99 százalékkal” – értékelte az adatokat Mózes István, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezetője.

„Azok a vállalatok például, akik bekapcsolódtak a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálás Programba, a hazai átlaghoz képest rendszeresen jobban teljesítenek. A legfrissebb eredmények alapján a vásárlók 84 százalékát üdvözölték mosolyogva, 97 százalékukat köszöntötték barátságosan. A kapcsolt termékek ajánlása területén pedig 62 százalékot értek el a program résztvevői” - tette hozzá.

Ne várja, hogy a jegyeladó mosolyogjon

A tavalyi második Írország megszerezte az első helyet, az ír eladók 97 százaléka mosolyog munka közben. A második helyen megosztva Görögország és Puerto Rico végzett 93-93 %-kal. A legkevesebbet a szlovén vevőkiszolgálók mosolyognak (46%), de a lista végén végzett még Dél-Korea (47%) és Hongkong (48%) is. A legnagyobb javulást Kína érte el, ma az eladók 86 százaléka szolgálja ki mosolyogva vevőit az előző évi 58 százalékhoz képest. Világszerte átlagosan a legtöbbet (93%) az egészségmegőrző és szépségápolási (health & beauty) szektorban, a legkevesebbet a közlekedésben dolgozó kiszolgálók (48%) mosolyognak.

Fotó: ClientFirst Consulting

Üdvözlésért nem kell messzire menni

A lista élén tizenegy Dél-Amerikai ország áll, közülük több (például Costa Rica, Paraguay vagy Venezuela) 100%-os eredményt ért el az üdvözlés terén, de Szlovákia is az élmezőnyben végzett 99%-kal. Hongkongban (58%) és Makaón (53%) viszont kevesen köszönnek a vevőknek. Iparági szinten az egészségmegőrző és szépségápolási (health & beauty) (95%) és a vendéglátó szektor (94%) végzett az élen üdvözlés tekintetében, a legrosszabb eredményt pedig a közlekedési terület (55%) produkálta.

Japánban nem sóznak önre semmi feleslegeset

Az elmúlt években ez a tényező mindig is alacsonyabb eredményeket hozott, mint az üdvözlés vagy a mosoly, ez a tendencia most is folytatódott. A listát a dél-amerikai országok vezetik, akárcsak a korábbi években. Hondurason az esetek 97%-ban ajánlottak az eladók más terméket vagy szolgáltatást a vevőnek, míg Guatemalában 91%-ban. A legrosszabb eredményeket Japánban (22%) mérték. Az iparágakat vizsgálva a vendéglátóiparban születtek a legmagasabb értékek (63%), a legalacsonyabb pedig a szabadidő szektorban (47%).

Fotó: ClientFirst Consulting

Összesítésben világszinten a mosolygás és a kapcsolt értékesítés mutatói is visszaestek a tavalyi évhez képest, üdvözlésben viszont jobb eredményeket értek el az eladók, mint a korábbi években.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.