A legjobb boltokat keresték, meg is találták

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Először hirdették meg az Év Boltja versenyt, csaknem 90 üzlet nevezett rá. A paletta színes, a nyertesek közt van Coop meg CBA is. De nem csak az!

Idén először írta ki az Élelmiszer szaklap Az Év Boltja versenyt. A kiírásra csaknem 90 nevezés érkezett, a FMCG és a marketing szakemberekből álló zsűri először egy shortlistet állított össze, majd kiválasztotta a kategóriagyőzteseket. A főtámogatók különdíjat is osztottak, és akadt üzlet, amely különleges építészeti megoldásokért kapott díjat, és persze netes szavazás is volt.

Az elbírálás főbb szempontjai közét tartozott, hogy az üzlet vevőbarát legyen (árukihelyezés, fogyasztói tájékoztatás, alkalmazkodás a vevők elvárásához, árukínálat, átlátható termékelhelyezés, világítás), pontozták továbbá a vásárlói tér funkcionalitását és használhatóságát, az üzlet esztétikai kialakítását, a külső, illetve belső dekorációk kreativitását, az üzlet kialakítása és a márkájának, arculatának egységét, valamint a külön odafigyeltek a fenntarthatóságra és a környezetbarát megoldásokra is.

Ők nyertek

Sarki bolt kategóriában a budapesti Radnóti Miklós utcából az Őshonos Delikát lett a legjobb független közért, míg a kereskedelmi lánchoz tartozó legmenőbb sarki bolt a Murányi utcai Borháló Liget lett. De díjat osztottak kisbolt kategóriában is, ebben a sárvári Sága Foods márkabolt és a Nádor utcai CBA nyertek. 

Fotó: oshonosdelikat.hu

A szupermarketek között az Apor Vilmos téri CBA és a veresegyházi Coop vitte el a prímet, de a nagyméretű szupermarket kategóriában már a Spar tarolt, méghozzá az, amelyik a MOM parkban található és valóban igen impozáns. A hipermarketek közül a szegedi Príma Nova Áruház tudott olyat mutatni, amivel meggyőzte a zsűrit, diszkontok közül pedig a Bécsi úti Lidl lett a befutó, ami mellesleg az egyik (Samsung) különdíjat is elvitte.

A drogériákat is díjazták, ebben a vecsési Dm bizonyult a legszebbnek, míg szakbolt kategóriában a kecskeméti Félegyházi Pékség és a Paulay Ede utcai Sugar! Design Cukrászda nyertek. 

Fotó: Ancsin Gábor / Velvet

A másik főtámogatói díj (TÜV Rheinland) a Vitamin Szalon Camponához vándorolt, a Különleges építészeti megoldás, és műemlékvédelmi díjat pedig a Tűzoltói utcai Aldi kapta. A közönségszavazó oldalukat közel 20 ezren látogatták meg, a boltokra csaknem 11 ezer szavazat érkezett, ezek alapján a közönségdíjas a móri, 128-as számú Lidl lett.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.