Ezekkel a hajfestékekkel legyen óvatos mostanában
A szlovákok szerint veszélyes lehet az itthon is forgalmazott Khadi növényi hajfesték néhány árnyalata, a német gyártó szerint semmi gond a termékeikkel.
A szlovákok szerint veszélyes lehet az itthon is forgalmazott Khadi növényi hajfesték néhány árnyalata, a német gyártó szerint semmi gond a termékeikkel.
Kérdezze meg orvosát, hogy elég-e életmódváltás a gyógyulásához, és ha nem, akkor beszéljen a gyógyszerészével is a lehetőségekről!
Hervé-Lóránth Ervin szerint egy alkotó bármit megtehet, amihez van elég szakmai hozzáértése. Ő egy 11 méter magas szobrot épített a német fővárosban.
Az indiánoknak sokat köszönhetünk, például ezt a földalatti, könnyen kivitelezhető melegházat is.
Akár egy asztali lámpa is lehet változatos, sőt kiélheti rajta a kreativitását, és saját verziót is készíthet belőle. Mindezt ráadásul olcsón teheti.
A horgolt boncolt béka még hagyján, de a démonok által megszállt babafej, mint karácsonyfadísz már kicsit aggasztó. De megveheti őket.
A fogkefe megtanítja helyesen fogat mosni, a hűtő üzen, ha lejárt a tej, a matrac pedig álomba ringatja. És ezek 2014-ben mind kaphatóak is lesznek.
Cserepet konzervdobozból és újságból is csinálhat, de növénytoronyt és függő minikertet is építhet. Mutatjuk, hogyan kell.
Virágcsokor helyett mennyivel eredetibb már szarvasgombás vagy gourmet csokoládés ajándékcsomagot küldeni! Horgászoknak ponty alakú fatálban, természetesen.
Az elkeserítő valóság: ha kimaradozik az internet, nem sok mindent tehet a bosszankodáson kívül.
Ismét 8 boltban jártunk, a Lidl még mindig elöl, a dm viszont nagyon lecsúszott.
Matali-Crasset a bútoripar H&M-jének dolgozott be, és még egy tálcát is képes volt izgalmassá tenni.
Pár százezres beruházással akár hat liter vízből is elmosogathat és szuvidálva főzheti a vacsorát.
Napi 500 SMS, ingyenes hívások, kedvezményes adatforgalom: nem csak a számlás ügyfeleknek járnak a legnagyobb mobilszolgáltatóknál. Összeszedtük a kártyás tarifákat.
Az önműködő bolhapiacokból egyre több van, de még mindig erősen Budapest-centrikus a piac.
Jól gondolja meg hogyan szeretné csökkenteni a fűtése költségeit. Elmondjuk, mik azok a termékek, amikkel biztosan nem fogja.
Körbenéztünk hol érdemes megvenni a szilveszteri virslit. A piaci virsliről hallottunk jókat, de ezek után nem hisszük el, a versenyt egyértelműen a hiperek és a szuperek nyerték.
Éppen ezért a svéd cég arra kér mindenkit aki ilyet vásárolt, vigye vissza az áruházba ahol visszakapja a termék árát.
Zaha Hadid építész a szöuli belváros látképét alakította át űrhajó formájú komplexumával. Nézze meg a végeredményt a galériában!
Mi nem tudtunk rájönni, de ha ön siet, még talál belőle a Szentendrei úti Auchanban, kísérletezhet.
Főzzön kávét, újítson fel és írjon megnyerő szöveget a hirdetésbe, hogy mihamarabb szabadulhasson eladandó lakásától! Ha pedig vásárolna, ezekre a trükkökre készüljön fel.
Megnéztünk egy nagy hazai kiállítást, hogy megtudjuk, mennyire követik a külföldi trendeket a magyar kreatívok.
Mindössze ennyibe, vagy egy egész minimális pénzösszegbe kerül egy adag jóleső nosztalgia, és közben még jófej is lehet!
Ha sokat jár ugyanazokra a helyekre vásárolni, akkor tényleg nem hülyeség a partnerkártya. A számlához kötött változataikkal azonban legyen óvatos!
Sokkal nagyobb és jobb árú választék, és boltok, amik itthon nincsenek is, pedig jól jönnének: fél napot töltöttünk a SCS-ben, elmeséljük.