Bökdöső matrac és üzengető hűtő - ez a jövő

Olvasási idő kb. 5 perc

A fogkefe megtanítja helyesen fogat mosni, a hűtő üzen, ha lejárt a tej, a matrac pedig álomba ringatja. És ezek 2014-ben mind kaphatóak is lesznek.

A CES, vagyis Consumer Electronic Show nevű szórakoztatóelektronikai kiállítás minden évben olyan újításokkal rukkol elő, amik nagyban megkönnyítik majd a jövőben a fogyasztók életét és mindennapjait, legyen szó új mobilkészülékekről, vagy teljesen agyament kütyükről. Összeszedtünk néhányat azokból az újításokból, amik a jövő háztartásából nem hiányozhatnak. Van már okos fogkeféje? Azt hitte, nem kell fejpánt a futáshoz? Matraca sem beszélget önnel? Nézze meg mi a jövő.

Még mielőtt eljutnánk a lényegig legyünk egy kicsit büszkék azokra a magyarokra, akik az idei CES-en sikereket értek el, majd essünk is neki az okos fogkefe, az SMS-ező hűtő és az intelligens bizsu témakörének. Ön melyiket szeretné otthonra?

Napégés ellen – Netatmo June

Ha ön az a típus, aki szereti a napon süttetni magát, akkor nagy hasznát fogja venni ennek a karkötőnek, ami első ránézésre egy sima ékszer, viszont folyamatosan figyeli az UV sugárzás erősségét és továbbküldi az információkat az okos készülékére. Az alkalmazás segítségével folyamatosan ellenőrzi, hogy az ön bőrtípusával és a mért UV sugárzással meddig maradhat a napon, és arra is figyelmeztet, ha már közel jár ahhoz, hogy leégjen a bőre. Arról, hogy jól is nézzen ki, az a Camille Toupet gondoskodott, aki Louis Vuittonnak és a Cartiernek is tervez. A termék ára 99 USD körül lesz majd az év második felétől, és nemcsak karkötőként, de brossként is hordható.

Okos fogkefe - Kolibree

Ha eddig azt hitte, hogy jól mossa a fogát, vagy a megfelelő idő elteltével pittyegő elektromos fogkeféje elegendő, akkor tévedett. Kommunikál az ön készüléke az okos telefonjával? Rácsatlakozik az internetre? Na, ugye hogy nem tud semmit! A gyorsulásmérővel is ellátott fogkefe ugyanis feltérképezi fogmosási szokásait, megmutatja, hogy mennyire jól és hatásosan használja a fogkefét, és folyamatosan kijavítja, ha nem megfelelő szögben és nem megfelelő ideig vagy intenzitással sikálja, vagy ha éppen túl erősen esik neki a műveletnek. Mindezt nyomon is tudja követni egy applikáció segítségével, ami megmutatja, hogyan fejlődik a fogmosási képessége, mennyi időt tölt ezzel és milyen gyakran. Leginkább gyerekeknek lehet ideális, bár a gyártók bíznak benne, hogy olyanok is kedvet kapnak ezután a fogmosáshoz, akik eddig nem. Mindenesetre mi nagyon várjuk, hogy Facebookon mikor jelenik meg az első büszke megosztás arról, hogy ismerőseink fogat mostak, vagy szereztek egy új jelvényt, mert már egy hete mindennap használták a fogkeféjüket.

Okos matrac – Sleepnumber x12

Valószínűleg abban is biztos volt, hogy a matrac választásakor a legfontosabb, hogy milyen a vastagsága, antiallergén-e, vagy mennyire jól támasztja alá a gerincet. Idén újabb szempontokat is figyelembe vehet, például, hogy milyen szenzorai vannak és mennyire működik jól benne a hangfelismerés. A szenzorok természetesen azt szolgálják, hogy a matrac minél pihentetőbb alvást tudjon biztosítani, de a hangfelismerő funkcióval már konkrét feladatokat is adhat az ágynak. Például kérhet egy masszást, vagy szövetkezhet vele, hogy csináljon valamit párja idegesítő horkolásával, bár azt nem tudjuk, hogy mennyire bökdösi hatásosan a horkoló másik felet. De nemcsak erre jó a matrac, hanem ha valamiért nem alszik rendesen, sokat mozog vagy forgolódik éjszaka, akkor különböző online tanácsokkal is ellátja, például a kávéfogyasztásról vagy diétáról, de egyébként is megnézheti az alvási szokásait. Mindenkit megnyugtatunk, a 7.999 dolláros okos matracon van olyan gomb is, ami kikapcsolja a monitorozási funkciókat, így marad egy kis magánélete is, amit nem köt ki az interneten a statisztikák között.

HomeChat - Üzengessen a hűtőnek vagy a mosógépnek, de akár a sütőnek is

A Line és az LG HomeChat alkalmazás segítségével tud kommunikálni a háztartási készülékeivel, vezérelni tudja őket, sőt tartalmat is megoszthat. Képzelje el, hogy mire hazaér már elmosogatott a mosogatógép, és a mosógép is épp akkor készült el. Vagy gondoljon arra, hogy áll a hűtő előtt és nem tudja, hogy melyik sajt mikor járt le, vagy csak nincs kedve boltba menni, miközben azért főznie is kellene, és ekkor a hűtője kidob 3-4 receptet, ami pont elkészülhet az otthon lévő összetevőkből. De megkérdezheti SMS-ben még a boltból, hogy van-e otthon sör, elindíthatja a metróról a mosást, sőt az intelligens robotporszívó ki is takarítja a lakást, mire hazaér, mert azt is be tudja kapcsolni a távolból.

Fejpánt - Runphones

Gondolta volna, hogy a fejpánt témakörben is tudnak újat mutatni egy kütyükiállításon? Pedig egy új fejpántot is piacra dobtak kimondottan sportoláshoz. Bár ez nem csatlakozik azonnal az internetre, viszont amellett, hogy jól szívja az izzadságot, beépített fülhallgatókkal is rendelkezik, így nem kell többé attól tartania, hogy kicsúszik a füléből a füldugó, mikor a legjobban fut vagy biciklizik, és a zsinórok sem zavarják. Sajnos a dizájnon úgy tűnik, még dolgozni kell, de ne felejtse el, hogy ezzel edzeni megy, divatos meg majd lehet utána, az új alakjával. Azért, hogy ne maradjon le a matraca mögött, ez a fejpánt is erősen próbálkozik: amellett, hogy zenét szolgáltat, néha még egy-két ösztönző mondatot is a fülébe súg.

Fülhallgató és csuklópánt – LG Lifeband Touch és LG Heart Rate

Szintén edzéshez kiválóak az LG újdonságai, amik természetesen már képesek más eszközökkel is kommunikálni. A fejhallgató például azon felül, hogy zenét szolgáltat, a fül belső részénél mérhető véráramlási adatok alapján megállapítja a pulzusszámot és a becsült oxigénfelvétel értékét, amit automatikusan és folyamatosan tud küldeni bluetoothon az okos telefonjára, vagy a Lifeband Touch csuklópántra. A csuklópánton pedig a bejövő hívásait is látja és a zenét is tudja vezérelni, bár más - sportolás szempontjából sokkal fontosabb - funkciókkal is rendelkezik. Azon felül, hogy a pulzusszámot nyomon tudja követni, magasságmérőt és gyorsulásmérőt is talál benne, nézi a megtett távolságot, a sebességet, sőt különböző alkalmazásokkal összekapcsolva - a motiváción túl - konkrét edzőpartnerré válhat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.