Megéri elmenni a Shopping City Südig

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokkal nagyobb és jobb árú választék, és boltok, amik itthon nincsenek is, pedig jól jönnének: fél napot töltöttünk a SCS-ben, elmeséljük.

Miután Parndorfot körbejártuk és rájöttünk, hogy egy-két üzleten kívül egyáltalán nem éri meg kijönni Ausztriába vásárolni – legalábbis ami a fast fashion-üzleteket illeti –, úgy döntöttünk, körülnézünk egy közeli bevásárlóközpontban is, hátha nagyobb sikerrel járunk. A  Shopping City Südre (SCS) azért esett a választásunk, mert utoljára itt huszonpár éve voltunk, és már régóta fontolgatjuk, hogy el kéne menni megnézni. Utólag visszagondolva mi sem értjük, miért nem előbb mentünk.

Galéria ikon

32

Innen húztunk át a karácsonyi vásárokba, mert hát ugye azok esti fényeknél szépek. Kellemes karácsonyt!
Galéria: SCS
Fotó: Martiskó Gábor / Dívány

Az autópályáról viszonylag egyszerűen meg lehet közelíteni a hodályt, de csak ha birtokában van egy fontos infónak. Óriási táblákon jelzik ugyanis, hogy merre haladjon tovább, de valamiért nem írják ki a teljes nevét, mindössze ennyit: SCS. Ráadásul, ez is valami elvarázsolt betűtípussal, így sokkal inkább gyanakodtam valamiféle reptérre, mintsem shopping centerre. Szerencsére fotósunk, Amerika még időben figyelmeztetett erre, csak ezért nem köröztünk órákig, mire megtaláltuk az odavezető lehajtót. Parkolni se volt egyszerű, hiszen hétvégéhez hűen (és persze karácsony előtt) alig akadt parkolóhely. Nagy nehezen a 6-os bejáratnál raktuk le a kocsit (a parkolás ingyenes), amiről később kiderült, szerencse volt. A nap következő része ámokfutás volt: megnéztük a New Yorkert, a Mangót, a Promodot, H&M-et, a Desigualt, a Bipát (ez olyan, mint itthon a DM), a Hollistert és az Ikeát is.

Az üzletközpontba lépve egyből a H&M-be botlottunk, és ki sem jöttünk onnan egy jó darabig. Túrtunk, kutattunk, örültünk. Sokkal nagyobb a választék, mint a hazai boltok bármelyikében, és az akciók is kedvezőbbek. Már egy héttel ezelőtt óriási leárazások voltak, és gyanítjuk, ez csak a kezdet, valószínűleg két ünnep között éri majd meg a legjobban eljönni ide vásárolni. 

Galéria ikon

32

Közeledünk a New Yorker felé.
Galéria: SCS
Fotó: Martiskó Gábor / Dívány

A Promodot leszámítva mindenhol akadt olyan darab, amit szívesen hazahoztunk volna, és nagyon irigykedtünk az amerikai Abercrombie & Fitch Co. által kreált Hollister boltra is, amiből nálunk legfeljebb álmainkban nyílhat - persze, az előbbiből is bármelyik budapesti plázában elkelne egy.

A Mangóban is elállt a lélegzetünk: a bolt tágas, gyönyörű, és még a leárazott rész sem kelt turkálóérzetet - azért tényleg lenne mit tanulniuk a hazai boltoknak. Nyilván a választék is nagyon menő; csomó klassz táska van, és a ruhatengerből is könnyű szuper darabokat horgászni. És nem csak olyan "hm, nem rossz" darabokat, mert tényleg ütős dolgok vannak a vállfákon. A leárazott télikabátok kicsit hasonlítanak a Premieres Mangóban kaphatókra, csak éppen itt a szín- és a méretválaszték is sokkal megfelelőbb. Nézze meg, milyen fotókat lőttünk a boltokban!

A New Yorker akciós táblái már a pláza folyosójáról csalogatják a betérőket, és itt is elmondható ugyanaz mint a Mangónál: sokkal jobb az árukészlet, mint a hazai boltokban és sokkal jobban átlátható az üzlet is. Hatalmas leárazások vannak, ide is megéri benézni. Persze a Desigualt soha nem hagyjuk ki egyik körképünkből sem, mert 2006 óta nagy rajongói vagyunk. (Mondjuk az egy kicsit elszomorító, hogy spanyolországi boltjaiban sokkal több és választékosabb a ruhakészlet mint bármelyik másik európai üzletében.) Végre lehet már kiegészítőket is kapni, a karkötők és táskák is nagyon jól néznek ki. Leárazások itt is vannak(sőt!), de nem különösebben tér el ez a bolt a parndorfitól. Csak emiatt ne kocsikázzon ide! A Bipába csak azért néztünk be, mert kíváncsiak voltunk, hogy az itthon is kapható dolgok árai mennyivel térnek el a kintiektől, jelentjük: nagyon! méghozzá a mi javunkra. Semmi esetre se vegyen itt olyan tisztítószert, ami otthon is kapható. (Képek az árakról a galériában!)

A Promodban csalódtunk egyedül, aprócska az üzlet (legalábbis a többi fast fashion boltéval összehasonlítva), tele van zsúfolva ruhával, tolonganak benne az emberek és ócskák a ruhák is. Igaz, a hazai Promodban sem találunk mindig az ízlésünknek megfelelőt.

A majd’ hatórás üzletlátogatás után hullafáradtan estünk össze az Ikea éttermében, és megállapítottuk, hogy legalább a húsgolyónak és az áfonyaszörpnek ugyanolyan az íze...

Bocs, de nem bírunk leszakadni a Hollisterről

Aki még nem volt Hollister boltban, feltétlenül nézzen be ide. Annyira jól megcsinálták, hogy már ez ösztönzi a betérőt arra, hogy végigpásztázza az egész boltot. Mindent úgy alakítottak ki, mintha egy óriási bárkában lenne: a teljes berendezés fából készült, lépcsőkön és kisebb alagutakon lehet átjutni egyik helyiségből a másikba. A bolt egyik sarkában nagy kivetítőn szörfösöket lehet bámulni, miközben az itthon megszokott rettentő lakossági technó helyett tényleg jó zene szól aláfestésnek. Igen, szól, nem üvölt. Szóval, tényleg mesés hangulata van az üzletnek. Az egyetlen elem, ami bár látványos, nem biztos, hogy hiányozna, az, hogy odabent sötét van, csak a cuccokat világítják meg különbözőképpen. Ez nagyon klasszul néz ki, de nem a legjobb ötlet, mert lehet kicsit csalóka a végeredmény, amikor a vásárolt pulóver/kabát tényleges színe természetes fényen lelepleződik

Galéria ikon

32

Elképesztő jó anyagokkal dolgoznak, a pulóverek közé simán belevetettük volna magunkat aludni pár órára. Fárasztó ez az áruházkörkép...
Galéria: SCS
Fotó: Dívány

Az eladók sem olyan unottak, mint azt a hazai boltokban megszokhattuk, és abba sem kötnek bele a bolt üzemeltetői, hogy az alkalmazottak hogyan hordják az egyenruhát. Láttunk rajtuk flip-flopot meg haspólót is (igaz, szolidra véve, ing alatt viselve), de mind úgy beszélgettek velünk, mintha ezer éve haverok lennénk: semmi kötelező udvariaskodás, csak a laza társalgás. Nekünk tetszett!

Bónusz: Primark

Primark vagy prájmark?

Többször felmerült már a kérdés a szerkesztőségben, hogyan is ejtik az ír márka nevét, mindkét variáció mellett szóltak érvek. A vitát eldöntendő megkérdeztük egy ír barátunkat, aki erre csak annyit válaszolt: "Penneys". Jó, persze, Írországban Penneysnek hívják a Primarkot, ez olyan, mint ahogy az Auchan Spanyolországban Al Campo néven fut. Végül azért valódi választ is adott: eszerint "primark" a helyes forma (tehát i-vel), DE! simán elfogadható a "prájmárk" is, mivel a kiejtés attól is függ, hogy az angol nyelvterület mely részéről jött az illető. Szerinte azonban a primark az elsődleges használatú forma.

Most, hogy már tudja, hogyan kell ejteni az áruházlánc nevét, könnyebben tudja elújságolni ismerőseinek, hogy még idén megnyitja új üzletét az ír Primark a Shopping City Südben. Ez nem csak azért remek hír, mert itt fantasztikusan olcsón lehet majd klassz fehérneműket, ruhákat és kiegészítőket vásárolni, hanem mert így végre nem kell elmenni a G3 bevásárló faluig (ami szintén Bécs közelében van), ha valakinek Primark-cuccokra fáj a foga. De ez alapján a túra alapján szerintünk amúgy is jobb üzletek vannak Südben, mint a G3-ban.

Galéria ikon

32

Hoppá! Még kevesebben lennének??
Galéria: SCS
Fotó: Martiskó Gábor / Dívány

Egy kis eligazítás a bejáratokon

Hogy elkerülje az óriási épületet övező parkolókban tipródást, a SCD weboldalán részletes térképpel várja a látogatóit, amelyen jól látszódnak a bejáratok és az üzletek, így aszerint rakhatja le kocsiját, hogy éppen melyik üzletbe szeretne benézni. Hétvégén javasoljuk a 6-os bejáratot, mert annyira az üzletközpont vége felé van, hogy itt mindig akad egy-egy üres parkolóhely, ráadásul a legtöbb fast fashion üzlet az SCS ezen részén található (a Hollister mondjuk, pont a másik, az Ikea felőli oldalon van). Némelyik boltba a külső parkolókból is be lehet jutni, de ez ne zavarjon meg senkit, attól még ugyanúgy a bevásárlóközpontból is nyílik bejáratuk. Az Ikeába az áruházból is át lehet sétálni, onnan viszont csak a fenti parkolón keresztül lehet visszajutni a plázába. 

Ön mit gondol, jobb Ausztriában vásárolni mint itthon? Írja meg nekünk Facebook oldalunkon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.