Ingyenes hívás a feltöltőkártyásoknak is járhat

Mivel egyre több a feltöltőkártyás mobilszolgáltatást nyújtó cégek száma, ezért szétnéztünk, ki milyen ajánlatokkal és percdíjakkal csábítaná magához az ügyfeleket. A feltöltés összegében és a rendelkezésre álló időben is vannak eltérések, ezért arra külön is kitérünk, de átlagosan 3000 forint körüli összegből már egy évig lehet elérhető telefonon. Amire figyeljen: a kedvezőbb percdíjak esetleg magasabb kapcsolási díjjal vagy kiegészítő havidíjjal járnak; hogy hívandó ismerősei többségével azonos hálózatot használ-e, és hogy internetezéshez mindenképpen vegyen igénybe valamilyen csomagot. Ugyanakkor számos költségcsökkentő szolgáltatás közül választhat, amikre szintén kitérünk.

Telenor

Azoknak, akiknek kell egy nagyon kevés internet is.
A Praktikum + Net  csomaghoz minden feltöltésnél jár adatforgalom is, igaz nagyon kevés, de ne legyünk telhetetlenek. Nincs csúcsidő, csak a Telenoros és egyéb szolgáltatók között tesznek különbséget árban ennél a csomagnál, ott viszont percenként 10 forintos az eltérés: míg hálózaton belül 37 forintért lehet telefonálni, addig más mobilszolgáltatókat vagy vezetékes számokat 47 forintos percdíjért hívhat, a kapcsolási díj 2.5 forint, SMS-t pedig 44.5 forintért küldhet. A csomag Net része pedig úgy alakul, hogy minden egyenlegfeltöltéshez kap adatkeretet is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1500 forintos feltöltés után 20 MB, 3000 forint után 40 MB, 5000 forint vagy annál magasabb feltöltés esetén pedig 80 MB adatforgalmat tud felhasználni, ami nem sok, de legalább van.

Azoknak, akiknek leginkább Telenoros ismerőseik vannak, vagy este és hétvégén beszélnek leginkább.
Praktikum csomagajánlatban alapesetben 45.5 forintért hívhat bárkit bármikor. De választhat a telefonálási szokásainak megfelelően olyan tarifát, ami azoknak kedvez, akik Telenorosakat hívnak gyakrabban, így 27 forintért hívhatják ismerőseiket minden időszakban, nem Telenoros hívás esetén viszont 58.5 forintot számolnak fel. Akik viszont szeretik megkülönböztetni a csúcsidőt és a csúcsidőn kívüli hívásokat, azok olyan konstrukciót is választhatnak, ahol csúcsidőben 58.5 forintba kerülnek a hívások, míg csúcsidőn kívül csak 27 forintot fizetnek percenként. Az SMS 46 forintba kerül, a kapcsolási díj pedig 2.50 forint hívásonként.

Telenor arcS
Telenor

Azoknak, akik ritkábban telefonálnak, de akkor hosszabban.
A Praktikum Ász  kedvező percdíjakat ajánl, ami azt jelenti, hogy hálózaton belül 29 forintért telefonálhat, más hálózatokat, vagy vezetékes telefonszámokat percenként 40 forintért hívhat, SMS-t pedig 44.5 forintért tud küldeni. Itt viszont arra figyeljen nagyon, hogy a kapcsolási díj 14 forint, úgyhogy ezt azoknak ajánljuk, akik ritkábban telefonálnak, de akkor hosszabb ideig beszélnek.

Költségcsökkentés - Telenor

A My Menu  egy, a telefonról elérhető menürendszer, amiben amellett , hogy az egyenleget le lehet kérdezni, vagy fel lehet tölteni, néha speciális ajánlatokkal is lehet találkozni. Most például egy olyannal, aminek keretein belül kapcsolási díj nélkül, megadott érvényességi időn belül Telenoros számokat 5 forintos percdíjjal lehet hívni.

Családoknak, ismerősöknek jó megoldás az ingyenes beszélgetésre a családi csomag, melynek megrendeléséhez szükség van ugyan számlás előfizetőre, de aztán kártyás számok is csatlakozhatnak. Havi 949 forintos díjért 1000 percet beszélhet ingyen azokkal, akik szintén csatlakoztak a csoporthoz. Egyedül a kapcsolási díjjal kell számolni, ami 2.5 forint hívásonként.

Akik hétvégén szoktak a legtöbbet telefonálni, azok 509 forintos havidíj mellett csökkenthetik a percdíjukat a Praktikum Hétvége csomaggal, így 21.85 forintos percdíjért beszélhetnek. Arra viszont figyeljen, hogy ha a hosszú hétvégés keverések közepette a szombat épp munkanapnak számít, akkor a kedvezményt nem tudja igénybe venni.

T-mobile

Akik keveset telefonálnak, és általában ugyanazt az öt számot hívják.
A Domino 5 csomagban 5 darab, az előfizető által meghatározott, belföldi vezetékes, vagy bármilyen szolgáltatóhoz tartozó telefonszámra lehet kedvezményesen, 32 forintért telefonálni, és az SMS is ugyanennyibe kerül. A többi számot pedig 49 forintért hívhatja.

Azoknak, akikre bármikor, bármilyen irányba rájöhet a telefonálhatnék, de nem beszélnek sokat.
A Domino Nap  tarifacsomagban szinte minden hívás ugyanannyiba kerül, hálózaton belül 46 forint, más hálózatba vagy vezetékes számokat 47 forintért hívhat bármilyen napszakban. SMS-t saját hálózatba 38 forintért, más hálózatba 46 forintért küldhet.

t-mobile-iphone-5.png
T-mobile

Azoknak, akik éjszaka vagy este beszélnek a legtöbbet, nappal egyáltalán nem.
Domino 7  csomagot az éjjeli bagoly típusú, vagy állandó éjszakás esetleg délutános műszakban dolgozó embereknek találták ki, mert napközben a hívás díja méregdrága, azaz hálózaton belül 86 forint, hálózaton kívül pedig 96 forintot kell fizetni minden megkezdett perc után. Amint leszáll az este, az árak is enyhülnek, T-mobile szolgáltatással rendelkezőket csúcsidőn kívül és hétvégén 28 forintért hívhat, éjszaka pedig 16 forintot kell fizetni percenként. Más hálózatba történő hívás csúcsidőn kívül, éjszaka és hétvégén egységesen 28 forintba kerül. Az SMS 25 illetve 36 forintba kerül, attól függően, hogy milyen hálózatba küldi.

Költségcsökkentés - T-Mobile

Azoknak, akik egy kicsit internetezni is szeretnének a telefonon
Domino Surf csomagban  890 forintos időszaki díj mellett olyan kedvezményeket kaphat, hogy a telefonálás 29 forintba kerül percenként hálózaton belül, más hálózatokat pedig 39 forintért hívhat percenként, ugyanennyibe kerül az SMS is. Ha ezt a kiegészítő csomagot választja, akkor 30 napra 150 MB adatforgalmat is kap.

Azoknak akik olcsóbban szeretnének beszélgetni
560 forintos havi díj jön le a feltöltésből, ha a Domino Aktiv  csomaggal szeretné a költségeit csökkenteni. A hívások saját és vezetékes hálózatba csúcsidőben 32 forintra csökkennek, csúcsidőn kívül pedig 20 forintot kell fizetni egy percért. Más mobilhálózatok hívásdíja is csökken, csúcsidőben 42 forintot kell fizetni, azon kívül pedig 32 forint lesz egy perc beszélgetés, míg az SMS 36 forintba kerül.

Vodafone 

Azoknak, akik inkább beszélnének hálózaton belül és sokat interneteznének
A Vitamax Prémium Perc & Net csomagjában a feltöltések után bónusz jár, ami ennél a csomagnál 1 GB adatforgalmat, és lebeszélhető perceket jelent hálózaton belüli hívásokra. 3000 forintos feltöltés esetében 50 perc jár bónuszként, 5000 forint után 100 Vodafone percet kaphat ajándékba. Egyébként a hívás és az SMS is 46.5 forintba kerül.

Azoknak, akik sok SMS-t küldenek hálózaton belül, és egy kicsit interneteznek is.
A 46.5 forintos percdíj mellett, feltöltésenként bónusz jár a Vitamax Prémium SMS & Net  csomagjában. 3000 forintos feltöltés után 50 SMS és 50 MB adatforgalom jár, míg 5000 forintos feltöltés után 100 SMS-t tud küldeni és 100 MB adatforgalmat fogyaszthat le 30 napig.

Azoknak, akik csak telefonálnak
Szintén 46.5 forint a percdíj a Vitamax Prémium Perc  csomagjában, amihez 3000 forint feltöltés után 50, 5000 forintos feltöltés után 100 perc bónuszt kap, amit a Vodafone hálózatán belül tud lebeszélni. Ha SMS-t írna, azt is 46.5 forintért teheti meg.

BlackBerry-Bold-9900-Vodafone-web
vodafone.com

26 év alatti fiataloknak, akik hálózaton belül telefonálnak
A Vitamax Tuning  csomaggal feltöltés után a hálózaton belüli beszélgetésekre kaphat kedvezményeket, egyébként 46.5 forintba kerülnek a hívásai, az SMS pedig 34.5 forint 3000 forintos feltöltés esetén, ha ennél magasabb összeget költ 28.5 forintba kerül az SMS. A hívások Vodafone hálózaton belül szintén a feltöltés mértéke szerint lesznek olcsóbbak. 3000 forint esetén például 10 forintos percdíjjal telefonálhat, és még 100 MB adatforgalmat is kap. 5000 forint feletti feltöltésnél pedig ingyen telefonálhat hálózaton belül, valamint 500 MB, 7000 forintos feltöltés után 1 GB adatforgalmat is kap.

Azoknak, akik állandóan beszélnek, ha véletlenül nem, akkor interneteznek
A Red Vitamax  csomag korlátlan beszélgetést tesz lehetővé, ha Vodafone előfizető a másik fél,  egyébként 46.5 forint egy perc, illetve 200 MB adatforgalmat is tartalmaz a csomag. Az egyedüli bökkenő, hogy mivel a rendelkezésre állási idő 30 nap, így gyakorlatilag olyan, mintha egy 7000 forintos havidíjú számlás előfizetésről beszélnénk, ami megszűnik azonnal, ha nem tölti fel az egyenleget.

Költségcsökkentés - Vodafone

Azoknak, akik sokat beszélnek szintén Vodafone kártyás ismerősökkel, vagy családtagokkal.
A Családi Opcióval  a csoporton belül 1000 perc erejéig ingyen hívhatják egymást. Ugyanúgy, mint a Telenornál, itt is kell, hogy számlás előfizető tagja is legyen a csoportnak. A szolgáltatás havonta 990 forintba kerül. Vagy az Egy + Egy csomaggal  havi 500 forintért cserébe 5 forintos percdíjjal hívhat egy szintén hálózaton belüli kártyás számot, akinek 20 forintért küldözgethet MMS-t is.

Azoknak, akik hétvégén, vagy esténként beszélnek sokat, azt is hálózaton belül.
Kétféle csomaggal is  csökkenthetik a költségeket. Az egyik, ha megrendelik a Hétvégi Percek  kiegészítő csomagot, amellyel hétvégén és munkaszüneti napokon korlátlanul hívhat Vodafone számokat. Vagy 1100 forintos havidíjjal az Esti Percek csomagban  500 percet beszélgethet el hálózaton belül este fél tíztől reggel hétig.

Azoknak, akik imádnak pötyögni.
Az egyik verzió egy SMS csomag vásárlása, melyben a 25-ös csomaggal 500 forintért 25 SMS-t küldhet bármelyik hálózatba, ha 1000 vagy 1500 forintot szán rá, akkor Vodafone hálózaton belül 100 illetve 150 SMS-t tud küldeni. Akik ennél is durvább SMS váltásba keverednek, azoknak az SMS lavina  csomagot ajánljuk, hiszen 600 forintos havidíjért cserébe minden nap csak az első hálózaton belül küldött SMS árát kell kifizetni, a többi szintén hálózaton belüli üzenetet ingyen küldheti, egy nap akár 500 darabot.

Blue Mobile

A Lidl telefonos szolgáltatásában  nem kell sokat vacillálni a tarifacsomagok kiválasztásával, hiszen egy csomag van. Ebben bárkit hív bármikor, 33 forintot fizet percenként, sőt ha SMS-t küld, az is ennyibe kerül.

 Mol Mobile

A Mol már nemcsak benzint árul és lemezkiadó, illetve -terjesztő, de mobilszolgáltató is lesz, a rém idegesítő Molló!-kampánnyal bevezetett szolgáltatás viszont egyelőre csak azoknak éri meg, akiknek multipont kártyájuk van (amit már nem csak az OTP kártyával rendelkezők használhatnak mostantól). Az egyenleg feltöltése során az jár jól, aki multipontokat is bevált. Az egyébként nagyon bonyolultan felvázolt tarifatáblázat  szerint ha 9000 forinttal tölti fel az egyenleget, amihez legalább 50 multipontot is felhasznál teljes egészében hanghívásokra vagy SMS-re, akkor jön ki a 28 forintos percdíj. Ha csak 3000 forinttal és szintén minimum 50 multipont felhasználásával tölti fel a kártyáját, akkor 32 forintot fizet percenként, ha egyáltalán nincs multipontja, akkor 40 forintos percdíjért beszélgethet és SMS-ezhet.

Tesco Mobile

Azoknak, akik három számot hívnak a leggyakrabban
A Kedvenc tarifával  nem kell arra figyelnie, hogy mikor hív és milyen hálózatot, mert bármikor bárhova 45 forintért telefonálhat, SMS-t pedig 30 forintért küldhet. Viszont három számot hívhat 2000 forint feltöltése után 35 napig ingyen, azaz ha jobban utánanéz 300 percet kap ajándékba. 

Azoknak, akik bármikor telefonálnának bárhova
A Tesco Mobile Dupla tarifacsomaggal  bármelyik napszakban bármelyik hálózatban 59 forintért telefonálhat, és az SMS is ennyibe kerül. Viszont minden feltöltés után bónuszokat kap, amiket szabadon felhasználhat.

Költségcsökkentés - Tesco

Az SMS kedvelőinek.
SMS Kosár 20-nak nevezik  azt a kiegészítő csomagot, amelyben 390 forintért kap 25 ingyen SMS-t, amit 30 napon belül használhat fel.

Akinek a legtöbb ismerőse is Tesco hálózathoz tartozó telefonnal rendelkezik.
Megfontolandó a Hálón belül  csomag választása, mely 590 forintos havidíjért cserébe akciós, azaz 19 forintos percdíjakat biztosít hálózaton belüli hívások esetén.

Feltöltőkártyák, elérhetőség

Telenor

1500, 3000, 5000, 10.000 és 15.000 forint értékben vehet feltöltőkártyákat, amik közül a 3000 forintos is már 365 napos elérhetőséget biztosít. Sőt, ha magasabb összeggel tölti fel telefonját, bónuszt is kap, így például a 15.000 forintos feltöltés 18.000 forintot jelent az egyenlegén. 

T-mobile

3500 és 5000 forintos feltöltökártyákat lehet vásárolni a Donimosoknak, mindkettő 366 nap elérhetőséget biztosít.

Vodafone

Legegyszerűbben az interneten töltheti fel az egyenlegét, akár tetszőleges összeggel is. 3000 forintos feltöltés esetén már 365 napos rendelkezésre állási idővel számolhat. 

Blue Mobile

3500 és 5000 forintos címletekben töltheti fel az egyenlegét, aminek felhasználhatósági ideje 365 nap.

Mol  Mobile

A multipont beváltásokkal bonyoltott feltöltések 3000 forint után 366 nap elérhetőséget biztostanak. Egyébként 1500, 3000, 6000 és 9000 forint értékben lehet feltölteni az egyenleget.

Tesco Mobile

Szintén 3000 forintos feltöltéstől lehet egy évig elérhető, egyébként 2000, 3000, 5000, 7000 és 12000 forinttal töltheti egyenlegét, amiért persze Clubcard pontokat is bezsebelhet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek