Tűzveszélyessé válhat a telefonod: ez a mindennapi szokás elég hozzá

Olvasási idő kb. 2 perc

Könnyen veszélyforrássá válhat a telefonunk, ha néhány alapvető biztonsági szokást figyelmen kívül hagyunk.

Szinte rutinszerű, hogy elalvás előtt töltőre tesszük a telefont, azonban mindezt sokszor ágyban fekve megspékeljük még azzal, hogy egy ideig pörgetjük a közösségi oldalak hírfolyamát, néha talán el is alszunk közben. Ha a töltő sérült, ami bizony előfordulhat akkor, ha rendszeresen megtörve használjuk huzamosabb ideig, könnyen tűzveszélyt okozhatunk

alvás közben. 

Ahhoz azonban, hogy ép, akár frissen vásárolt töltő mellett is hasonlóan veszélyes helyzetet generáljunk, az is elég, ha a telefont a matracra, a párna alá vagy takaróra tesszük, netán mellette alszunk el.

Tüzet is okozhat a töltőre tett telefon
Fotó: Donald Iain Smith / Getty Images Hungary

Ezért veszélyes alvás előtt telefonozni

Mivel a meleg felület gyakorlatilag hőszigeteli a készüléket, percek alatt a kritikus tartományba emelkedhet a telefon hőmérséklete. A belső elektronika is károsodhat, de szélsőséges esetben az akkumulátor megduzzad, instabillá válik, és akár tűzveszély is keletkezhet azáltal, hogy

Idézőjel ikon

öngyulladást idézünk elő.

 A lítium-ion akkumulátorok előnye, hogy könnyűek, hatékonyak, illetve kis helyen is sok energiát tudnak tárolni, viszont hőt is termelnek, ezért ügyelni kell arra, hogy ez a hő távozhasson. Ha nem így történik, és felgyullad, alvás közben még reagálni sem feltétlen tudunk

Idézőjel ikon

kellő gyorsasággal.

Tűzveszélyes lehet a töltés, ha erre nem figyelsz

A rossz minőségű töltőkábelekkel is érdemes vigyázni, hiszen nem feltétlenül rendelkeznek megfelelő szigeteléssel, hőt szabályozó áramkörökkel, vagy túlfeszültség-védelemmel. Ha lehet, törekedjünk arra, hogy. gyártó által készített kiegészítőket használunk okostelefonunkhoz. Ha a töltő furcsa hangot ad ki,

Idézőjel ikon

szokatlanul forróvá válik,

az egyértelmű figyelmeztetés a bajra, azonnal szüntessük meg az áramellátást. A megtört, sérült, netán állat által megrágcsált kábelek  is veszélyforrássá válhatnak, mivel a kilátszó rézszálak akár áramütést is okozhatnak. 

Ha érdekel, mi az az apró pont a telefonod hátulján, olvass tovább ide kattintva!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.