Tízezreket spórolhatsz az utazáson, ha erre odafigyelsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Mindössze pár napon múlhat, hogy több tízezer forinttal többe kerül-e a repülőjegy. Ha néhány fontos szempontot figyelembe veszel, nagyságrendekkel olcsóbban utazhatsz.

Sokan magától értetődőnek tartják, hogy a repülés roppant drága – pedig ez nem feltétlenül van így. A repjegy.hu szerint ugyanis bizonyos trükkökkel sokat le lehet faragni az utazás költségeiből.

Így spórolhatsz utazásnál a repülőjegyen

Az iskolai szünetek, a hétvégék és az ünnepek kiemelt időszaknak számítanak, így ezeken a napokon sokkal többe kerülnek a repülőjegyek. Érdemes figyelembe venni nemcsak a magyar, de a célország iskolai szüneteit, ünnepnapjait is, ugyanis ezek is megdobhatják az árakat. Indulj pár nappal korábban – ez a legtöbb esetben iskoláskorú gyerekkel is megoldható.

Sokkal olcsóbban vehetsz repülőjegyet, ha ezekre az utazási tippekre odafigyelsz
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Egy konkrét példán a különbség:

  • Budapest–Berlin oda-vissza járat az őszi szünetben: 65 000 forint fejenként
  • Budapest–Berlin oda-vissza járat két nappal korábban: 36 864 forint
Idézőjel ikon

A különbség majdnem 30 ezer forint – egy négytagú család esetében ez már 120 ezer forint.

Sokat spórolhatsz azzal is, ha előre tervezel: a legjobb árakat fapados légitársaságoknál 3-4 hónappal az indulás előtt találod, a hagyományos járatoknál pedig akár egy évre előre is érdemes foglalni. Noha a keddi napok legendájáról (vagyis, hogy ezeken a napokon olcsóbbak a jegyek) rég kiderült, hogy valótlan, annyi igazság mégis van benne, hogy a fapados társaságok egy része manapság is keddenként hirdet akciót.

A poggyászon is sokat meg lehet takarítani, különösen családoknak. Érdemes összevonni a csomagokat, nem kell mindenkinek külön bőrönd.

Idézőjel ikon

Egyetlen feladott bőrönd ára is egy plusz programot jelenthet a nyaralás alatt.

Fapadosaknál azzal is meglepően sokat lehet spórolni bizonyos esetekben, ha két külön egyirányú jegyet vásárolsz az átszállással megszakított utazásra. Ilyenkor azonban fontos észben tartani: két teljesen külön útnak számít a két repülés, így a check-int, valamint a poggyász feladását is kétszer kell elvégezni.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.