Évi 100 millió a fizetés, mégse találnak elég jelentkezőt

Olvasási idő kb. 2 perc

Nincs elegendő pilóta, ezért az európai légitársaságok egyre komolyabb gondokkal küzdenek. A munkaerőhiány annak ellenére nő, hogy a szakma az egyik legjobb fizetéseket kínálja: a tapasztalt kapitányok akár 100 millió forintnyi összeget is hazavihetnek évente.

A Swiss nemrég bejelentette: októberig 1400 járatot törölnek, mert nincs elég pilótájuk. Szakértők szerint a probléma egész Európát érinti: 2032-re az egész világon mintegy 80 ezer repülőgép-vezető hiányzik majd, csak Európában pedig 19 ezer szakember pótlására lenne szükség – derül ki az Economx írásából

Németországban kapják a legjobb fizetést a pilóták

A helyzet annak ellenére ilyen rossz, hogy a pilóták az egyik legjobban megfizetett szakmában dolgoznak. A fizetések az Euronews Next és az ERI gazdaságkutató intézet adatai szerint országtól és tapasztalattól függően széles skálán mozognak, de

Idézőjel ikon

a több éve dolgozó szakemberek óriási pénzeket vihetnek haza.

Kelet-Közép-Európában jóval alacsonyabb fizetésekre számíthatnak a pilóták
Fotó: Gary John Norman / Getty Images Hungary

Ilyen fizetéseket kínálnak repülőgép-vezetőknek:

  • az Egyesült Királyságban a kezdők éves bruttó fizetése 54 ezer eurótól indul (21,1 millió forint), a tapasztalt pilóták akár 173 ezer eurót (67 millió forint) is kereshetnek
  • Németországban az átlagos éves kereset 150 ezer euró (58 millió forint), de egyes pozíciókban a fizetés meghaladhatja a 340 ezer eurót (132 millió forint) is
  • Franciaországban átlagosan 111 ezer eurót (43 millió forint) keresnek a pilóták
  • Svájcban 113 ezer euró (44 millió forint) az átlagfizetés
  • Ausztriában és Hollandiában a medián fizetés meghaladja a 100 ezer eurót (39 millió forint)
  • Finnországban 96 ezer euró (37,5 millió) az átlag
  • Romániában az átlagos pilótajövedelem 32 ezer euró (12,5 millió forint)
  • Lengyelországban 50 ezer euró (19,5 millió forint) a medián bér

A pilótahiány oka a szakemberek szerint abban keresendő, hogy a képzés hosszú és költséges, valamit komoly egészségügyi alkalmassági követelményeknek is meg kell felelni.

Az Oliver Wyman tanácsadó cég előrejelzése szerint a következő években a pilóták fizetése tovább emelkedhet, ami, párosulva a rugalmasabb munkarenddel, javíthatja a szakma vonzerejét. A képzési idő és a belépési költségek azonban továbbra is komoly akadályt jelentenek.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.