Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Február 28. fontos határidő sok magyar adózónak. Eddig nyilatkozhatnak ugyanis azok a vállalkozók, akik szeretnék, hogy rájuk is vonatkozzon a korábbi 12 millió forintról 18 millió forintra emelt felső határa az alanyi adómentességnek.

Idén január 1-jén megváltozott az alanyi adómentesség felső határa: korábban 12 millió forint volt, ám 18 millió forintra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek tavalyi és idei teljesítési dátummal kiállított számláinak nettó értéke nem haladja meg ezt az összeget, nem terheli forgalmi adó (áfa) az értékesítéseit – derül ki a HRPortal beszámolójából.

A termékekre és szolgáltatásokra is vonatkozó változás azonban nem automatikus – külön nyilatkozni kell róla. Ennek határideje február 28., eddig kell a megfelelő nyilatkozatot eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

A kisvállalkozásoknak fontos ez a határidő, ám nem csak a katás adózóknak
Fotó: Mavocado / Getty Images Hungary

A határidő előtti két hónapra is vonatkozik az adómentesség

Sok embert érint a mentesség: eddig 830 ezer cég adózott így, ám a becslések szerint újabb 30 ezer egyéni vagy társas vállalkozás veheti igénybe az emeléssel a lehetőséget. „A kisvállalkozásoknak kedvez ez a szabály, főleg azoknak, akik magánszemélyeknek értékesítenek. A cégek ötven százalékos plusz keretet kaptak az áfa nélküli értékesítésre. Ez hatalmas lehetőség, hiszen a nagyoknál kedvezőbb árral tudnak szolgáltatni” – mondta Csongár Gábor adószakértő.

Fontos tudni, hogy a szabály január 1-ig visszamenőlegesen él, ezért a korábban kibocsátott számlákat módosítani kell.

„Az adómentesség választásától számított ésszerű határidőn belül, jellemzően nyolc napon belül kell ezeket a számlamódosításokat elvégezni” – magyarázta a szakértő.

A mentességet nemcsak a katások vehetik igénybe: a szabályozás vonatkozik az összes egyéni vállalkozóra, így az átalányadózók, a vállalkozói személyi jövedelemadó szerint adózó egyéni vállalkozók, valamint a társas vállalkozások is nyilatkozhatnak áfamentességükről, ha megfelelnek az ezzel kapcsolatos előírásoknak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?