Ismerősöd személyazonosságával is átverhetnek a csalók: így buktathatod le

Olvasási idő kb. 3 perc

Egyre több adathalász dolgozik chatbotokkal. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy egy másik emberrel beszélgetünk, néhány apróbb furcsaság árulkodhat arról, hogy más személyazonosságát felhasználva, a mesterséges intelligenciát használják fel épp az átverésünkre.

Egyre nagyobb veszély leselkedik az internetet használókra az adathalászok már a mesterséges intelligenciát (MI) is bevetik annak érdekében, hogy kicsalhassák beszélgetőpartnereik érzékeny adatait, ellophassák bankszámlájuk tartalmát vagy visszaélhessenek a személyiségével. 

Az androidpolice.com figyelmeztet az egyre terjedő jelenségre. Mint írják, akár egy randiappon keresztül is összefuthatunk olyan adathalászokkal, akik a mesterséges intelligencia által vezérelt chatbotokkal beszélgetnek velünk. Tanácsokat is adnak ahhoz, hogy könnyen és gyorsan kiderítsük vajon valóban egy másik emberrel, vagy egy MI-bottal beszélgetünk. 

Az adathalászok chatbotokkal vernének át
Fotó: Frank Brennan / Getty Images Hungary

Ezekre figyelj, hogy elkerüld a chatbotos adathalászokat

Mivel az adathalászok ezeket az MI-vezérelte chatbotokat kifejezetten annak érdekében hozzák létre, hogy adatokat gyűjtsenek rólunk és átverjenek, nem árt az óvatosság. Amint az a Médiaunió legfrissebb közleményéből kiderült, egyre gyakoribbak az ilyen típusú átverések. Mint írják, tavaly például a hongkongi rendőrség számolt be egy chatbotos átverésről, melynek áldozata 25 millió dollárt veszített el.

Egy kínai multinacionális cég pénzügyes kollégája részt vett egy többszereplős videókonferencián, amelyen a főnöke megkérte, hogy utaljon át 25 millió dollárt egy számlaszámra. A kolléga ezt meg is tette. Nem sokat kellett várni, hogy kiderüljön a turpisság, a meetingen rajta kívül ugyanis minden egyes résztvevőt mesterséges intelligencia segítségével állítottak elő. A konferenciahívás résztvevőinek arca, hangja és mimikája annyira meggyőző volt, hogy az áldozat egy percig sem gyanakodott.

Az MI sosem alszik, mindig kész a válaszra

Lássuk tehát, miként kerülheted el, hogy bajba kerülj egy chatbot miatt. A legárulkodóbb a válaszok gyorsasága. Bár minden bizonnyal akadnak olyanok, akik egyszerre tíz ujjal is képesek gépelni, azonban több, akár összetett mondatot, részletes válaszokat írni még számukra is beletelik jó pár másodpercbe. 

Ha azonnal felvillannak az értesítések és érkezik kérdéseinkre a válasz, akkor egy chatbottal levelezünk. 

Ha ezt követően is bizonytalanok lennénk, érdemes ellenőrizni a helyesírási hibákat a beszélgetésben. Véletlen elütések, nyelvtani hibák, vagy akár az ékezetek hiánya arra utal, hogy egy ember gépelte be, főként, ha gyorsan írt. A chatbotok nem hibáznak. 

Idézőjel ikon

A gyors, tökéletes nyelvi helyességgel megszerkesztett válaszok szintén a mesterséges intelligenciára utalnak.

A szarkazmus hiánya igazi redflag

Tanuljon bármilyen gyorsan az MI, az érzelmi háttér felismerése emberi tulajdonság, Egy-egy jó időben közbeszúrt szarkasztikus válasz, vagy akár egy „Igen, persze!”, amit gúnyos hangsúllyal felelnénk, illetve az erre adott válasz is lebuktathatja az adathalász chatbotokat. A mesterséges intelligencia ugyanis mindent szó szerint vesz. Hasonló okok miatt a humort még hírből sem ismerik

Az adataid mellett a pénzed is ellophatják, ha nem figyelsz a jelekre
Fotó: krisanapong detraphiphat / Getty Images Hungary

A túlzott udvariasság is árulkodó lehet, hiszen egy személyes beszélgetés során mindkét fél oldódik idővel. Ha a mondatok ugyanolyan udvariasak maradnak hosszabb idő után is, jó eséllyel szintén nem egy másik ember ül a válaszad oldalán. A chatbotok nem vitatkoznak, így a provokatív témák is könnyen lebuktathatják őket. Egyet fognak érteni veled, megerősítenek véleményedben. A többször ismétlődő formulák, meghatározott minták alapján felépülő mondatok is árulkodhatnak arról, hogy nem egy másik emberrel beszélsz. 

Annak ellenére hogy egyre többet tanulnak az MI-chatbotok, a mélyebb értelmű válaszadás képességét még nem sajátították el, kifejezetten arra törekednek, hogy biztonságos választ adjanak akkor is, ha kényes témák kerülnek terítékre. 

Ha bármikor, amikor online vagy, azonnal érkezik a válasz, de nem szeretne telefonálni vagy videochatelni, érdemes lezárnod a beszélgetést, mielőtt túl sok információt árulsz el magadról, amivel később visszaélhetnek. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.