Akár másfélmilliós béred is lehet itthon ezekben a szakmákban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyre több cég keres olyan szakembereket, akik nemcsak informatikusok, hanem valamilyen más területen is szereztek végzettséget, tapasztalatokat vagy rendelkeznek bizonyos készségekkel.

A digitalizáció az élet egyre több területére jut el, és ez az érintett szakmákra is hatással van. A pénzügyekben, az oktatásban, a kiskereskedelemben és az egészségügyben is végbemennek ilyen folyamatok, ami hatással van a munka világára és természetesen a fizetésekre is. Egyre több cég keres olyan – leggyakrabban junior – informatikusokat, akik egyéb szakmai képzettséggel, előélettel is rendelkeznek – derül ki az Index összeállításából.

Magasabb bér jár a pluszszakmáért

A PROGmasters IT-képzési központ tapasztalatai szerint egy orvosi szoftvereket fejlesztő vállalat például szoftverfejlesztőnek egészségügyi szakembereket, orvosokat és asszisztenseket keres. Egy tanácsadó cég a pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatokkal rendelkező, valamint multinacionális környezetből érkező szakembereket foglalkoztatna, egy másik vállalat pedig kifejezetten olyan informatikus végzősöket keres, akik korábban oktatásban dolgoztak.

Informatikusként dolgozó férfi ül a számítógép mögött
Remek bért kapnak azok az informatikusok, akik más szakmából képezték át magukat
Fotó: Erik Isakson / Getty Images Hungary

„A korábban formatervezőként dolgozó végzettünk egy építészeti tervezőszoftvert fejlesztő cégnél tesztelőként hasznosítja előző szakmájában megszerzett ismereteit, míg a fizikus végzettséggel rendelkező résztvevőnk a matematikatudását használva dolgozik egy innovációs projekten, ráadásul négy év alatt senior fejlesztővé lépett elő. A karrierváltása előtt jogászként dolgozó hallgatónk pedig egy fizetési megoldásokat fejlesztő cégnél dolgozik – a projekt-tapasztalatainak, kommunikációs készségeinek és tárgyalási képességeinek köszönhetően már senior programozóként” – mondta el Kardos Ádám, a PROGmasters társügyvezetője.

Az ilyen szakembereket jól meg is fizetik: már a belépő fizetésük is bruttó 800 ezer forint lehet, ami 2-4 év elteltével már 1-1,5 millió körülire emelkedhet. Senior pozícióban pedig már a bruttó 2,5–3 millió forintos bérek sem számítanak ritkaságnak.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.