Ezt teheted, ha hibás terméket adtak el neked

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Törötten érkezett a nemrég vásárolt termék, elromlott vagy be sem tudod üzemelni a legújabb háztartási gépet? Szerencsére van lehetőség arra, hogy hibás termék esetén visszakapd a pénzed, vagy kicseréljék a terméket, ezt nevezik kellékszavatosságnak.

Vannak termékek, amelyeknek a megvásárlásánál még nem tudhatod, hogy jól működik-e. Olykor előfordulnak hibás termékek, akár boltban veszed meg, akár az interneten rendeled. Ilyenkor élhetsz a kellékszavatosság jogával.

Mit tehetsz, ha hibás terméket kapsz?

Ha elromlott, törött, szakadt vagy nem működik a termék, amit kaptál, akkor vásárlóként véd a kellékszavatosság. Ennek az alapjai és a szabályai a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 6:159-6:167. §-aiban találhatóak meg. Eszerint, ha az eladott termék hibás, akkor a vevő kellékszavatossággal élhet. A vevő ilyenkor választhat, hogy számára mi a kedvezőbb megoldás a hibás termék kapcsán. Általában két lépcsőben kerülhet sor a választásra. Először a javítást vagy a cserét szokták felajánlani. Másodszor az árleszállítást (a vevő általi javítást vagy javíttatást) vagy az elállást. A második eset akkor lép életbe, ha a javítást vagy a cserélést az eladó megfelelő határidőn belül nem vállalta, vagy a megfelelő határidőn belül vagy a vevő érdekeinek sérelme nélkül nem tudja megtenni, esetleg a vevőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

Hibás termék esetén élhetsz a kellékszavatosság jogával
Fotó: Oleg Opryshko / Getty Images Hungary

A magyar jogrendszer alapján a vásárlók két évig élhetnek kellékszavatossági jogukkal a vásárlás idejétől számítva. Az eladó nem korlátozhatja vagy rövidítheti meg ezt az időszakot.

A kellékszavatosság megoldásai

Amint a vásárló észreveszi a terméken a hibát, köteles értesíteni az eladót, ezt megteheti írásban, de akár szóban is. Az értesítés késedelméből eredő kárért a vevő a felelős, azonban az eladó felelős a általa kínált termékért, akkor is, ha a hibáról nem tudott. Ezért fel kell ajánlania a korábban említett lehetőségeket.

Kijavítás vagy csere: a vásárló választhatja a hibás termék kijavítását vagy kicserélését, ha ez lehetséges. Például egy egyedi ékszer esetén nem biztos, hogy megoldható a csere, mivel nem létezik belőle több. Ilyen esetben marad a javítás, vagy a második lépcsős megoldások.

Az egyik ilyen az árleszállítás. Az is megtörténhet, hogy a javítás mellett még árleszállítást is kap a vevő. Az sem kizárt, hogy a termék javítását saját maga a vásárló kell, hogy intézze. Ebben az esetben a költségeket az eladó fizeti.

A vevő el is állhat a vásárlástól, mivel a vásárlással egy szerződés jön létre. Ekkor a vevő visszakapja a vételárat, a hibás terméket pedig visszaadja. Bizonyos esetekben azonban nem választható, például kisebb hibák esetén, mint hogy egy gomb hiányzik a rendelt ruháról. Autó esetén, ha az gyakran meghibásodik, az eladó pedig többszöri próbálkozás után sem tudja megjavítani, a vevő pedig nem tudja folyamatosan, tartósan rendeltetésszerűen használni, akkor szintén elállhat a vásárlástól.

Az eladó és a vevő más módon is megegyezhet a kellékszavatosságról, de nem kényszeríthetnek egymásra semmilyen megoldást. Gyakori eset, hogy a vevő levásárolhatja a hibás termék árát, ilyenkor az az áru, amivel probléma volt, visszakerül az eladóhoz, a vásárló pedig mást választhat cserébe.

Kellékszavatosság vagy jótállás

Létezik egy másik garancialehetőség is, ez a jótállás, azonban ez nem érhető el minden termék esetén. Kötelező jótállást írnak elő a jogszabályok például egyes háztartási cikkek, konyhai eszközök, ékszerek, sporteszközök, gépjárművek, motorkerékpárok, épületszerkezeti elemek esetén. De az eladó maga is dönthet úgy, hogy jótállást vállal a termékeire. A kellékszavatossággal nem zárják ki egymást, mindkettő érvényes, ez akkor fontos, ha valaki elhagyja a garanciajegyet vagy letelt a jótállási idő. 

Kellékszavatosság mellett létezik még jótállás is
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

A jótállásnál és szavatosságnál eltérően alakul a bizonyítási kötelezettség. Jótállás esetén az eladó csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a hiba a teljesítés után (pl. a termék átvétele után) keletkezett. A kellékszavatosság esetén a szavatosságra hivatkozónak kell bizonyítania, hogy a termék már az átadáskor hibás volt. Lényeges azonban, hogy vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő 6 hónapon belül a fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt. Vagyis 6 hónapon belül az eladónak kell bizonyítania, hogy a termék nem volt hibás.

Másik fontos különbség, hogy az időtartamuk eltérhet. A jótállás idejét jogszabály vagy a jótállást önként vállaló határozza meg. A tartós fogyasztási cikkek esetén például általában 1 év szokott lenni.

Ha nem figyelsz bizonyos részletekre, könnyen autótolvajok áldozata lehetsz. Hogy ezt elkerüld, összeszedtük az alábbi cikkünkben, hogy mire kellene odafigyelned.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.