Ötödével csökkentheted az energiaszámlád ezzel a trükkel

Olvasási idő kb. 3 perc

Az energiaszámla összege a nyári időszakban a légkondicionálás miatt növekedhet meg, de a megfelelő árnyékolás segíthet kordában tartani költségeidet.

A klímaváltozással összefüggésben a nyarak egyre melegebbek, és sorra dőlnek meg a hőségrekordok, aminek mindannyian a bőrünkön érezzük a hatását. Ez az energiaszámlára is rányomja a bélyegét: ha légkondicionálót használsz, bizony kénytelen vagy mélyebben a zsebedbe nyúlni. Ezért ha otthonod nem rendelkezik árnyékolással, érdemes megfontolnod, hogy befektess rá – nagyon sok múlhat rajta.

Az olyan árnyékolási megoldások, mint a függönyök, a redőnyök, és a napellenzők, számottevően növelhetik otthonod energiahatékonyságát, hiszen nyáron hűvösebben, télen pedig melegebben tartják azt. Ez azzal is jár, hogy érezhetően csökkenhet energiaszámlád összege.

Ennyit ér az energiaszámla szempontjából az árnyékolás

Egy tipikus otthonban az ablakok a teljes felület kevesebb mint 10 százalékát teszik ki, a rajtuk keresztül ki és belépő hőmennyiség mértéke azonban az 50 százalékot is elérheti. Itt jönnek képbe a különféle árnyékolási technikák, amelyek a nyári időszakban megakadályozhatják, hogy a bejutó extra hő felmelegítse a lakást, ezáltal növelve a légkondicionálás költségét, ami tetemes tételként jelenhet meg az energiaszámla összegében. Íme, néhány kevésbé ismert megoldás, amelyet a szakemberek nyugodt szívvel ajánlanak.

A függönytől a cellás árnyékolón át a napellenzőig több lehetőség van az energiaszámlát csökkenteni
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

A cellás árnyékolók használata látványosan megmutatkozik a számlán

A cellás árnyékolók bírnak az egyik legkedvezőbb szigetelési értékkel, ami méhsejtszerű kialakításuknak köszönhető. Ez ugyanis egy olyan légréteget hoz létre, amely megakadályozza, hogy az ablakon keresztül a hideg és a meleg bejusson otthonodba. Egy tanulmány egyenesen arra jutott, hogy

Idézőjel ikon

a cellás árnyékolók használata 20 százalékkal csökkentheti az energiafelhasználást.

A thermofüggönyök is segítenek az energiafelhasználás optimalizálásában

Ezek a hagyományos függönyökhöz hasonlítanak, de többrétegű, vastag, kiváló szigetelőképességű anyagból készülnek. Előnyük, hogy nemcsak a hideget és a meleget tartják kint, hanem megakadályozzák a hőszivárgást és a huzatot is.

Ha nem tudsz dönteni, érdemes szakembert megbíznod az energiaszámlád érdekében
Fotó: sefa ozel / Getty Images Hungary

A thermorolók hőszigetelő réteggel támogatják a számla csökkentését

A thermo-, avagy hőszigetelő rolók egy hővisszaverő tulajdonságokkal rendelkező alumíniumréteggel vannak ellátva. Emellett egyes termékeket a fentebb említett méhsejtszerkezettel gyártanak, ami további javítja hőszigetelési értéküket.

Az ablakfóliák nem csak az energiaszámla miatt hasznosak

Az ablakfóliák csökkentik a nap melegéből adódó felmelegedést, csakúgy mint az UV-sugarakat és a tükröződést. Vannak olyan termékek is, amelyek egyúttal a belátást is gátolják, így nagyobb privát szférát biztosítanak.

Különböző méretben óvják otthonodat a napellenzők

A külső falakra, az ablak fölé rögzíthető napellenzők leárnyékolják a napfényt, így csökkenthetik otthonod felmelegedését. A kínálatban fix és állítható termékek is kaphatók. Léteznek hosszabb kialakítású darabok is, amelyek több ablakot is árnyékolhatnak.

Az automatizált megoldásokkal spórolhatsz a legtöbbet az energiaszámlán
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Függetlenül attól, hogy milyen megoldás mellett döntesz, a legnagyobb energiamegtakarítást akkor érheted el, ha a választott árnyékolási technikát a külső körülményeknek megfelelően állítod be. Ilyen tekintetben nagy előnyt jelenthet az automatizálás. A modern rendszerek már mobilalkalmazásokon keresztül vezérelhetők, és optimális beállításaik révén nagyban csökkenthetik az energiaszámlát.

Úgy szeretnéd átvészelni a nyári meleget, hogy nem használsz légkondit? Ebben a cikkünben hasznos tippeket adunk hozzá. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.