Ettől lehet rózsaszín a csirke húsa: nem biztos, hogy nem sült át

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A csirkehús rózsaszín árnyalata valójában nem csak az alulsütésből származhat, más okai is lehetnek.

Ha szoktál csirkét (vagy pulykát) sütni, akkor valószínűleg már veled is előfordult, hogy amikor elkezdted felvágni a húst, szembesültél vele, hogy véresnek vagy legalábbis rózsaszínűnek tűnik, ezért nem merted megenni – tegyük hozzá, hogy a szalmonella és a többi, igen kellemetlen bélrendszeri panaszokkal járó élelmiszer-eredetű megbetegedések tükrében nem teljesen alaptalanul. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a csirkehús nem sült át.

Ezért maradhat rózsaszín a csirke húsa

A csirkehús gyanús színe az izmok oxigénellátásáért felelős mioglibon nevű fehérjével is összefügghet, amely a combokban magasabb koncentrációban van jelen, és vízzel keveredve rózsaszín árnyalatot ölt. Ugyanezzel a folyadékkal – ami nem összetévesztendő a vérrel – találkozhatsz a nyers csirkehúsok csomagolásában is.

Attól, hogy a csirkehús belseje rózsaszín marad, még nem biztos, hogy nem ehető
Fotó: sharonotai / Getty Images Hungary

A jelenséghez az is hozzájárulhat, ha az állatokat fiatalon, 6-8 hetesen vágják le. Ebben az életkorban a csontok még nem keményednek meg teljesen, így a csontvelőből származó pigmentek átszivároghatnak a környező területekre, ami sötét, véres megjelenést kölcsönözhet a húsnak.

A fagyasztás fokozhatja ezt a hatást, mivel a jégkristályok átszúrhatják a csontot, így még több csontvelő szabadulhat fel.

Sőt, számolni kell azzal is, hogy a fiatal csirkék bőr alatti zsírrétegének hiánya lehetővé teszi, hogy sütés közben több gáz jusson a húsba, ami megint csak rózsaszínes elszíneződést eredményezhet.

Az is számít, hogyan készíted el

A rózsaszín szín visszamaradását bizonyos főzési módok is elősegítik. Bár a mioglobin 60 fokon barnulni kezd, a füstben lévő nitrogén-monoxid gátolhatja a színváltozást.

Ez magyarázatot adhat arra, hogy a füstölt vagy grillezett csirkehús miért maradhat rózsaszín.

Hasonlóképpen, rózsaszínes árnyalatot okozhatnak a gyakran tartósítószerként használt, illetve a takarmányban és a vízben természetesen előforduló nitrátok és nitritek is.

Nem véletlen, hogy a grillezésnél gyakrabban tapasztalható a jelenség
Fotó: Gabi Musat / 500px / Getty Images Hungary

Csak a hőmérséklet számít, nem a szín

Ha kétségeid támadnak, hogy a csirke biztosan átsül-e, egy maghőmérő segítségével könnyedén eloszlathatod aggályaidat. Ha ugyanis a belseje elér egy bizonyos hőmérsékletet, akkor biztonságosan fogyasztható, függetlenül attól, hogy milyen a színe.

Egy maghőmérővel kizárhatod a kockázatokat
Fotó: JasonDoiy / Getty Images Hungary

„Élelmiszer-biztonsági alapszabály, hogy nyers húst, tojást tartalmazó ételeket addig kell sütni, főzni, míg belső hőmérsékletük el nem éri a 75 Celsius-fokot. Ezen a hőmérsékleten ugyanis a legtöbb, emberre veszélyes, hasmenést, hányást okozó mikroba elpusztítható” – írja ajánlásában a Nébih.

Ennél alacsonyabb hőmérsékleten (50-60 fok körül) a baktériumok ugyan legyengülnek, számuk csökken, azonban maradnak olyan túlélő csírák, melyek az étel hosszabb eltartása idején ismét elszaporodhatnak, és megbetegedésekhez vezethetnek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.