5 tipp, hogy ne forrjon fel az agyad, amikor beülsz az autóba a legnagyobb melegben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha előfordult már veled, hogy a kánikulában a tűző napon hagytad az autót, akkor valószínűleg a saját bőrödön is megtapasztaltad, hogy mennyire fel tud forrósodni.

A saját bőrödön itt szó szerint értendő, hiszen a forróság nem csak az utastér levegőjét érinti. A napsütés hatására a biztonsági öv csatja, a műszerfal, a kormánykerék, a sebességváltó és a bőrülés is pokolian felmelegedhet, ami kellemetlen meglepetéssel szolgálhat, amikor érintkezésbe kerülsz velük. Pánikra azonban semmi ok! Mutatjuk, hogy a szakemberek milyen megoldásokat javasolnak.

Miért forrósodik fel annyira az autó?

Ezért az üvegházhatásként ismert jelenség felelős: a nap melege az ablakokon keresztül bejut a járműbe, és megreked annak belsejében, jelentősen megnövelve hőmérsékletét.

A hőmérséklet-emelkedés az első 15-30 percben a legmagasabb.

A hatáshoz az is hozzájárul, hogy az autó belsejében lévő felületek, mint például az ülések vagy a műszerfal, elnyelik a hő egy részét.

A Stanford Egyetem tanulmánya megállapította, hogy egy napsütéses napon, amikor a kinti hőmérséklet 22 és 35 Celsius-fok között alakul, átlagosan 8 fokkal lehet melegebb az autóban.

Ha a tűző napon parkolsz, elviselhetetlen forróság fogadhat az autóban
Fotó: Valery Yurasov / Getty Images Hungary

Mit lehet tenni ellene?

Az egyik legnyilvánvalóbb megoldás, ami enyhítheti a forróságot, hogy árnyékos helyen parkolsz. Egy 2018-as tanulmány keretében a kutatók több tesztet is végeztek, hogy kiderítsék, mennyire melegszik fel az autó a napon, illetve árnyékban 35 fokos külső hőmérséklet mellett.

Egy óra elteltével a napsütésben parkoló autók utasterének hőfoka átlagosan 47 fokig emelkedett.

Egyes belső felületek hőmérséklete azonban ennél is magasabb volt: a műszerfal hőmérséklete elérte a 70, a kormányé pedig az 53 fokot. Eközben az árnyékban parkoló autókban 38 fokos átlaghőmérsékletet mértek. A műszerfal ebben az esetben átlagosan 48 fokra melegedett fel, míg a kormánynál 42 fokos értéket mutatott.

Az árnyékban parkolás tehát akár 9 fokos különbséget is jelenthet, de ez önmagában még kevés ahhoz, hogy az autóba ülve ne verjen le a víz – főleg, miután a napszak is befolyásoló tényező lehet. Az, hogy délelőtt 11 órakor még árnyékban parkolsz, nem jelenti azt, hogy délután 3-kor nem fog odasütni a nap.

Lássuk, milyen egyéb praktikákat alkalmazhatsz, hogy javíts a helyzeten.

1. Parkolj garázsban

Ha az otthoni garázsban vagy a városban járva egy útba eső parkolóházban vagy mélygarázsban parkolsz, nyilvánvalóan kevésbé fog felforrósodni az autód. Ez pluszköltséggel járhat, de a legnagyobb kánikula idején így is lehet benne ráció.

2. Használj szélvédő napellenzőt

Oké, lehet, hogy nincs kedved vesződni vele, vagy nem találod túlzottan esztétikusnak, de a szélvédőre tehető napellenzőnek megvan a maga előnye: mivel fényvisszaverő borításával blokkolja a napsugarakat, csökkenti az üvegházhatást, ezáltal a belső hőmérséklet is enyhülhet.

A jobb minőségű napellenzők jobb minőségű hőelnyelő anyaggal vannak ellátva, így hatékonyabban csökkentik a hő és az ultraibolya sugarak bejutását az utastérbe.

A szélvédő árnyékolása érezhető javulást hozhat
Fotó: aapsky / Getty Images Hungary

3. Takard le az autó belsejét

Ha letakarod az autó leginkább felforrósodó felületeit, további javulást érhetsz el. Ilyen például a már említett műszerfal, a kormánykerék vagy a bőrülések. Ha nem akarsz bolti megoldásokra költeni, ezeket akár egy világos színű törölközővel vagy takaróval is letakarhatod.

4. Fóliáztasd le az ablakokat

Az ablakfóliázás előnye, hogy nemcsak a felmelegedés, hanem az UV-sugárzás ellen is tartós védelmet nyújt, amely ennek hiányában az autó műanyag felületeit, valamint a bőrödet is kikezdheti.

5. Hagyd résnyire nyitva az ablakot

Vannak, akik a felforrósodás ellen arra a régi gyakorlatra esküsznek, hogy résnyi nyitva kell hagyni az autó oldalsó ablakait vagy napfénytetőjét. Ez ugyan valóban kiutat jelent a felgyülemlett hőnek és elősegíti a légáramlást az utastérben, de csak meglehetősen szerény mértékben. Számolni kell azzal is, hogy az ablakon tátongó rés csábító lehet a tolvajok számára, miután így könnyebben feltörhetik az autót.

Ha már felmelegedett az autó, akkor sincs veszve semmi. Ha teljesen letekered az utasoldali ablakot, majd 6-8-szor „meglengeted” a vezetőoldali ajtót, azzal felgyorsíthatod a hő távozását. Persze végső mentsvárként ott a klíma, de nem árt, ha megtanulod azt is okosan használni. És bármit is csinálsz, soha ne hagyd őrizetlenül gyermeked vagy házi kedvenced a forró autóban, mert tragédia lehet a vége.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.