Biztos, hogy elég tiszta a vécéd? Veszélyes lehet, ha kihagyod ezt a részt a tisztításnál

Olvasási idő kb. 3 perc

Mutatjuk, hogy miért veszélyes elhanyagolni a vécé tisztítását, és milyen technikával érheted el a lehető legnagyobb tisztaságot.

Ha ki kell emelni egy helyet a lakásban, aminél különösen fontos az alapos tisztítás, az a vécé. Már csak azért is, mert optimális körülményeket kínál a vírusok megtelepedéséhez és a baktériumok elszaporodásához, amelyek komoly egészségügyi problémákat képesek okozni. A szakemberek ezért azt mondják, hogy elengedhetetlen rendszeresen fertőtleníteni a vécé nehezen hozzáférhető részeit is.

Így lehet tiszta és baktériummentes a vécéd

A téma egyik szakértője Changjie Cai, az Oklahomai Egyetem Közegészségügyi Főiskolájának tudósa, akinek vezetésével laboratóriumi körülmények között vizsgálják, hogy milyen mikroorganizmusok rejtőznek a vécécsészében, illetve az öblítések során ezek mennyire jutnak a levegőbe.

„Gyakran nem fordítunk elegendő figyelmet a perem alsó részének tisztítására” – emelte ki a professzor, hozzátéve, hogy a szalmonella akár hosszú hónapokig is életképes maradhat ebben a közegben, csakúgy, mint a Staphylococcus vagy az E. coli baktérium. Lássuk, hogy a szakemberek szerint mit kell tenned ahhoz, hogy tiszta és baktériummentes legyen a vécéd.

A vécé tisztításánál a perem alatti részt sem szabad kihagyni
Fotó: Ilja Enger-Tsizikov / EyeEm / Getty Images Hungary

Legyenek megfelelő eszközeid

A WC-kefe körültekintő kiválasztása kulcsfontosságú a tisztaság szempontjából. A legjobb egy merev, ferde sörtékkel ellátott kefe, amellyel hozzáférhetővé válik a perem belső fele, de a célnak jobb híján egy régi fogkefe is megfelel.

A Good Housekeeping azt javasolja, hogy a higiénia fenntartása érdekében minden használat után tisztítsd meg a WC-kefét. Ehhez töltsd meg a tartóját forró, szappanos vízzel, illetve öblítsd le a hideg vízzel és egy kevés fehérítővel. Ha ezután még mindig nem tűnik tisztának, ideje lecserélned.

Ha el akarod kerülni, hogy a baktériumok vagy a vegyszerek a bőrödre kerüljenek, szükséged lesz egy hosszú szárú gumikesztyűre is, ha pedig erős vegyszereket alkalmazol, nem árt, ha maszkot is húzol.

A biztonság kedvéért viselj gumikesztyűt!
Fotó: john shepherd / Getty Images Hungary

Fertőtlenítő hatású tisztítószereket használj a tisztaság érdekében

Ahogy a fentiekből kitűnik, a vécétisztításhoz a hagyományos tisztítószerek nem elegendőek, olyanra lesz szükséged, ami fertőtlenítő hatással rendelkezik. A legtöbb ilyen termék azt ígéri, hogy elpusztítja a vírusok és baktériumok 99 százalékát.

Ha nem akarsz drága tisztítószerekre költeni, remek alternatíva lehet a fehérítő. Az EPA azt ajánlja, hogy hígítva használd: egyharmad csészényi fehérítőt körülbelül 4 liternyi vízben érdemes feloldanod.

Amennyiben a fehérítő mellett döntesz, ügyelj a megfelelő szellőzésre.

Bár sokan hajlamosak az ecetet is vécétisztításra használni, vizsgálatok szerint annak fertőtlenítő képességei korlátozottak, így nem végez tökéletes munkát. Folteltávolítónak viszont kiváló: ha bedörzsölöd az elszíneződött részeket 3 résznyi szódabikarbónából és egyrésznyi ecetből álló pasztával, nyomuk sem marad. Ha előkészítettél minden eszközt, a következő 5 lépést kell elvégezned:

1. Gondoskodj a szellőzésről

Mielőtt munkához látnál, kapcsold be a fürdőszobai elszívót és/vagy nyisd ki az ablakot.

2. Töröld tisztára a vécé felületét

Ahhoz, hogy megfelelően fertőtleníthesd a vécét, először el kell távolítanod róla a felületi szennyeződéseket, amelyek ronthatják a fertőtlenítőszerek hatékonyságát.

3. Dörzsöld át a vécécsészét

Most jön a lényeg. Vidd fel a fertőtlenítőszert a vécécsészére, majd a kefe segítségével alaposan dörzsöld át a belsejét. Ne hagyd ki a lefolyónyílást, illetve a perem alatti részt sem! Ha az utóbbi tisztítását eddig elhanyagoltad, akkor elképzelhető, hogy mostanra itt szabályos biofilm képződött, ami azt jelenti, hogy a felületén megtelepedő mikroorganizmusuk nyálkás kolóniává álltak össze.

A külső felületek tisztasága is fontos
Fotó: Ilja Enger-Tsizikov / EyeEm / Getty Images Hungary

4. Légy türelmes

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a tisztítószer hozzáadása után szinte azonnal lehúzzák a vécét, minimálisra csökkentve annak hatékonyságát.

Ha fertőtleníteni szeretnéd, elegendő időt kell hagynod arra, hogy kifejtse hatását.

Ha nem vagy biztos a dolgodban, ellenőrizd a címkén feltüntetett gyártói ajánlásokat, vagy legalább várj néhány percet.

5. Fertőtlenítsd a vécé külsejét is

Utolsó lépésként fertőtlenítsd a vécé külső felületeit, a tartály alsó részére, az ülőkére, a fedélre, a lehúzóra és a zsanérokra is kitérve, majd töröld át őket papírtörlővel (ezt véletlenül se húzd le a vécén!).

Ha az öblítés során nem szoktad lecsukni a vécé fedelét, akkor szakíts időt a fürdőszoba kitakarítására is, mert így minden alkalommal baktériumok jutnak a levegőbe, amelyek más felületeket is beszennyezhetnek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.