Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A csipszről köztudott, hogy minden, csak nem egészséges, sokan mégsem tudnak lemondani róla.
A csipszevés gyakran a tévézéshez kötődik, ami könnyen túlevéshez vezethet, hiszen az ember észre sem veszi, hogy mennyit eszik belőle. De vajon mitől tartják olyan károsnak? Azért, mert tele van kalóriával, vagy mert gyártásához mesterséges adalékanyagokat használnak fel? Megkérdeztük a szakembert.
Honnan származik a csipsz?
A legenda szerint a rágcsálnivaló 1858-ban, a New York állambeli Saratoga Springsben született, amihez a híres vasútmilliomos, Cornelius Vanderbilt kényes ízlése is kellett. Vanderbilt az ominózus napon egy helyi étteremben készült vacsorázni, de a köretként kapott burgonyát túl vastagnak találta. A pincér készségesen kicserélte neki vékonyabbra, ám a milliomos tetszését ez sem nyerte el.
Végül maga a főszakács, George Crum vette kezébe az ügyet, aki úgy akarta megleckéztetni a kukadacoskodó vendéget, hogy olyan vékony, ropogós burgonyát sütött, mint még senki korábban. A milliomos azonban ahelyett, hogy felháborodott volna, jóízűen elfogyasztotta a burgonyaszirmokat, majd újabb adagot rendelt.
Az extravékony krumpli rövidesen a ház specialitása lett. Eleinte minden fogáshoz külön kínálták egy tálkában, majd kis dobozkákban árulták. Tömeggyártása azután indult be, hogy zsírpapírból zacskót készítettek hozzá, amit forró vasalóval zártak le.
Érdekesség, hogy a csipsz kezdetben nem kapott semmiféle ízesítést, csupán egy kis zacskónyi sót mellékeltek hozzá. Az első ízesített változatok 1954-ben kerültek piacra Joe Murphy ír csipszgyártó ötlete alapján. Ő találta ki a sós-ecetes és a sajtos-hagymás ízvariációkat, amelyek a mai napig népszerűnek számítanak.
Az európai kontinensen csak a második világháború után jelent meg a csipsz, amit amerikai katonák hoztak magukkal, Magyarországon pedig ennél is később, a kilencvenes évek elején robbant be a köztudatba.
Hogyan készül?
Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a csipsz gyártása nem túl bonyolult, így a népszerű ropogtatnivaló akár otthon is elkészíthető. Ipari előállítása során a burgonyát előbb alaposan megmossák, meghámozzák, egyenletes vékony szeletekre vágják, majd olajban kisütik, és ízesítik.
„A sima csipsz csak sót kap, de a különlegesebb ízek eléréséhez fűszereket, aromákat vagy akár ízfokozókat is adhatnak a porhoz, amivel a szeletkéket megszórják” – magyarázta a szakember.
A következő lépés a csomagolás. Ehhez speciális anyagot használnak, majd lezárása előtt védőgázzal töltik fel a tasakot. Az oxigén így nem jut be a csomagolás belsejébe, ezért az avasodás egyáltalán nem vagy csak sokkal később megy végbe.
A csipszekben nincs tartósítószer, hiszen nincs szükség rá.
Bár a gyártási technológiából fakadóan a csipsz nem tud egykönnyen megromlani, íze az idő múlásával kellemetlen irányba változhat.
Tényleg olyan egészségtelen a csipsz?
Az élelmiszermérnök szerint közel sem annyira, mint gondolnád. Mivel a csipszben jellemzően nincsenek káros anyagok, mértékkel fogyasztva nem feltétlenül ártalmas az egészségre.
„A burgonya sütés közben sok olajat szív magába. Olyannyira, hogy a kész csipsz 30-35 százalékát az olaj teszi ki, ami nagyobb mennyiségben nem túl előnyös. Általában a csipszek sótartalma sem mondható alacsonynak, hiszen aránya akár az 1,8 százalékot is elérheti. De itt is a mennyiség a lényeg. Ha nem visszük túlzásba, nem okozhat problémát” – magyarázta Traszkovics Zsolt.
A szakember hozzátette, a magas hőmérsékleten történő sütés közben olyan anyagok keletkezhetnek az olajban, amelyek károsak lehetnek az egészségre – főleg, ha a burgonya hosszú időn keresztül magas hőmérsékleten sül. Ez azonban inkább otthoni körülmények között fordulhat elő, amennyiben a zsiradékot nem cserélik ki rendszeres időközönként.
A csipsz gyártásánál a hőmérsékletet pontosan szabályozzák, a felszívódó olajat pedig sütés közben folyamatosan pótolják.
„A csipszek tehát mértékletes fogyasztás esetén semmivel sem egészségtelenebbek más élelmiszereknél, de természetesen létezik az a mennyiség, ami már nem tesz jót az egészségnek” – vont konklúziót az élelmiszermérnök.
