8 hasznos tipp, mellyel kevesebbet költhetsz bevásárláskor

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A folyamatos infláció és a rohamtempóban dráguló élelmiszerárak miatt mostanság egyre gyakrabban felvetődik a kérdés: hogyan lehet minél eredményesebben takarékoskodni bevásárlásnál? Ehhez adunk néhány egyszerű, hasznos ötletet.

1. Tervezz előre, ne rögtönözz, és ne dönts éhesen

A takarékoskodás egyik egyszerű módja, ha pontosan megtervezed, mit szeretnél vásárolni, és tartod magadat a tervhez, ahelyett, hogy bevásárláskor rögtönöznél. Találd ki a hétre előre, melyik nap mit szeretnél ebédelni, vacsorázni, és ennek megfelelően vásárolj, a boltba indulás előtt pedig készíts pontos bevásárlólistát – így jóval kevesebb az esélye, hogy felesleges dolgokra költesz, melyek aztán a nyakadon maradnak, és a polcon vagy a hűtőben mennek tönkre. (Zárójelben jegyezzük meg: ne menj éhesen bevásárolni.) Érdemes azt is előre kitalálnod, melyik napokon szeretnél főzni, illetve mikor kívánsz máshonnét rendelni ételt, esetleg beülni valahova ebédelni.

2. Menj rá az akciókra

A legtöbb hiper- és szupermarket rendszeresen kínál különféle akciókat és időszakos kedvezményeket – érdemes figyelni ezeket, és szándékosan úgy időzíteni az egyes terméket beszerzését, hogy minél jobb áron juthass hozzájuk. A tudatos bevásárlással akár több ezer forintot is megspórolhatsz.

Válogasd meg, hol és mikor vásárolsz
Fotó: Emmanuel Faure / Getty Images Hungary

3. Válogasd meg, hol vásárolsz

Hasonlóképpen, érdemes vásárlás előtt összehasonlítanod a különböző üzletekben található árakat – ezek esetenként radikálisan eltérhetnek egymástól – és ott megvenned az egyes termékeket, ahol azokat olcsóbban kínálják. A nagyobb hipermarketek általában jobbak ár tekintetében, mint a szupermarketek és a kisebb üzletek, ha van ilyen a közelben, érdemes lehet inkább azt felkeresned, de egyes piacokon, illetve az országban mindenütt elterjedt kínai és vietnámi boltokban is meglepően alacsony árakkal találkozhatsz (utóbbiakban különösen a piperetermékeket és hasonló árukat kínálják kifejezetten jó áron).

4. Hasonlítsd össze az egységárakat

Az árak olykor becsapósak lehetnek, ezért érdemes a különböző márkákat összehasonlítani az alapján, egy kilogrammra, literre vagy éppen darabszámra mérve mennyiért kínálják ugyanazt a dolgot. Lehet, hogy a kis csomagolású termék olcsóbbnak tűnik, valójában azonban sokkal drágább, mint ha ugyanazt az árut nagyobb méretben vennéd meg.

Nem mindig a drágább termék a jobb minőségű
Fotó: Joos Mind / Getty Images Hungary

5. Vásárolj nagy tételben – de legyél óvatos

Hosszú szavatosságú, sokáig elálló élelmiszerekből érdemes egyszerre többet vásárolni és elraktározni, így egyrészt olcsóbban juthatsz hozzá sok dologhoz, másrészt elkerülheted a gyors áremelkedést, ugyanakkor mindig legyél körültekintő, és vigyázz, miből veszel nagy mennyiségben. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy megromlik, rád szárad az elspájzolt élelmiszer, és feleslegesen dobtál rá ki egy csomó pénzt.

6. A drágább termék nem mindig jobb

Természetesen úgy is könnyen spórolhatsz, ha az olcsóbb termékeket választod ugyanabból az élelmiszerből. A jó nevű és emiatt drágább márkák nem mindig kínálnak jobb minőséget, a különböző üzletláncok saját márkás, kedvezőbb áru termékei gyakran simán hozzák ugyanazt a színvonalat; sőt, a saját márkás áruk mögött gyakran egy nagyobb gyártó diszkonttermékei bújnak meg. Érdemes a saját vagy mások tapasztalataira hallgatnod, és e szerint döntened.

Bevásárlás előtt nézz be a hűtőbe – ezzel is takarékoskodhatsz
Fotó: Elena Nikoncuk / EyeEm / Getty Images Hungary

7. Nézz körül a hűtődben

Könnyen elkerülheted a felesleges pénzköltést, ha bevásárlás előtt szemlét tartasz otthon a hűtőben, kamrában – gyakran bukkanhatsz olyan megmaradt élelmiszerekre, melyeket korábban félretettél, rég elfeledkeztél róluk, de még mindig nem jártak le, így ezekből nem kell újat venned. Fontos, hogy tárold megfelelően, körültekintően az ételeket, így biztosan nem mennek tönkre idő előtt.

8. Válassz olcsóbb alternatívát

Szintén egy egyszerű módszer, ha a drágább élelmiszereket azokhoz hasonló, ugyanannyira tápláló és egészséges, de kedvezőbb áru dolgokra cseréled le – a karfiol helyett például brokkolit eszel, kevert saláta helyett káposztasalátát készítesz, satöbbi. A friss zöldségek helyett érdemes lehet mirelit termékeket vásárolni, melyek nemcsak olcsóbbak, de jóval tovább is elállnak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.