Teszt: ennyit érdemes költeni egy indukciós főzőlapra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összesen 13 márka 43 indukciós főzőlapját vizsgálta meg legújabb laboratóriumi körülmények között végzett tesztjében a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

A gyártók szerint az indukciós főzőlapok gyorsak, biztonságosak és kevés energiát fogyasztanak. De melyik az, ami tényleg megéri az árát? A teszt eredménye alapján a vásárlás előtt érdemes rászánni az időt, hogy utánaolvass a kiszemelt terméknek, mert az egyes készülékek teljesítménye között nagy különbségek lehetnek.

Mit vizsgálták a teszten?

A szakemberek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az indukciós főzőlapok hatékonysága megfelelő-e. Ezt úgy ellenőrizték, hogy vizet forraltak, olajat melegítettek, illetve krumplit és palacsintát sütöttek velük, közben pedig megmérték, hogy az ígért teljesítményt milyen gyorsan érik el, szükség esetén képesek-e egyenletesen tartani a kívánt hőmérsékletet, és mindezt milyen energiabefektetéssel teszik.

A teszt keretében ellenőrizték, hogy az indukciós főzőlapok milyen gyorsan melegszenek fel
Fotó: Cris Cantón / Getty Images Hungary

Szintén fontos kérdés volt, hogy a termékek mennyire hangosak. Az indukciós főzőlapok ugyanis beépített ventilátorral rendelkeznek, amely főzés közben zúgó hangot ad ki. „A hagyományos kerámia főzőlapokhoz képest talán ez az egyetlen dolog, ami gyengeségként róható fel” – írta közleményében az egyesület.

Mennyibe kerül egy használható indukciós főzőlap?

A vizsgált termékek átlagárai – melyek között az AEG, a Beko, a Bosch, az Electrolux, az Elica, a Gorenje, az IKEA, a Miele, a Neff, a Samsung, a Siemens, a Smeg és a Whirlpool különböző modelljei szerepeltek – a teszt publikálásakor 83 ezer és 1,19 millió forint között mozogtak. Ehhez képest a teljesítményük nem mutatott ekkora szórást.

Idézőjel ikon

A tesztelés során néhány modellnél probléma volt a zajos relé.

Az IKEA Grundad 404.670.82 típusjelű terméke például hiába vizsgázott jól minden egyéb szempontból, a zajosság tekintetében hagyott némi kívánnivalót maga után. Az IKEA egy másik modellje, a Smaklig 504.678.83 viszont a mezőny egyik legcsendesebb modellje lett, ám cserében a használhatóság és a funkcionalitás terén akadtak vele problémák.

Összesítésben a legjobb a Bosch PIV975DC1E indukciós főzőlapja lett. Azon túl, hogy 383 ezer forintos árával nem mondható éppen olcsónak, hátrányaként csak annyi hozható fel, hogy 90 centiméteres szélességével nem minden konyhában fér el.

Az indukciós főzőlapoknál a hatékonyság mellett fontos szempont a tisztíthatóság kérdése is
Fotó: solidcolours / Getty Images Hungary

Ha nincs ennyi pénzed vagy helyed, megnyugvással szolgálhat, hogy az AEG, az Electrolux és az IKEA kínálatában egyaránt vannak jól teljesítő termékek, amelyek már 110–140 ezer forint közötti áron is elérhetők.

Nem kell tehát feltétlenül vagyonokat költeni a vásárlásra. Viszont jó, ha alaposan utánajárunk egy-egy termék valós teljesítményének, és nem csak a márka vagy az ár alapján döntünk, mert ezek sem jelentenek garanciát semmire” – derül ki az egyesület konklúziójából. A teszt részletes eredménye (előfizetés ellenében) ide kattintva olvasható: 

Miért fizetős az eredmény?

„Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön.

A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A Tudatos Vásárlók tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket” – áll az indoklásban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.