Jobb-e annyival a frissen préselt gyümölcslé, mint amennyivel többet fizetünk érte?

Olvasási idő kb. 3 perc

Biztos neked is feltűnt már, hogy a frissen préselt gyümölcslé (amit hűtve kell tárolni) jóval drágább, mint a „hagyományos” (ami nem igényel hűtést). De miért?

Bár a hagyományos és a frissen préselt gyümölcslé is 100 százalékos gyümölcstartalmú, a két termék ízében és árában is jelentősen eltér egymástól. A szakember szerint az ok elsősorban az alkalmazott technológiában keresendő, ami rendkívül különböző, de mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is.

Mi a különbség a gyümölcslevek gyártása között?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a hagyományos, többnyire dobozos kiszerelésben kapható gyümölcslevek – ahogy az címkéjükön is szerepel – sűrítményből vannak visszahígítva. Ez a következőket jelenti.

„A termék gyártásának első lépése, hogy a jellemzően préseléssel kinyert levet egy speciális berendezés segítségével magas hőfokon besűrítik, melynek hatására víztartalmának nagyobbik része pára formájában távozik, a gyümölcslé térfogata pedig alaposan lecsökken.”

Idézőjel ikon

100 liter léből körülbelül 10 liter sűrítmény készül.

A sűrítményt ezután egy úgynevezett aszeptikus hőkezelési eljárással tartósítják, majd nagy hordókban szállítják ki a feldolgozóüzemekbe, ahol azt visszahígítják, vagyis ugyanannyi vizet adnak hozzá, mint amennyit a besűrítéskor elpárologtattak.

A különbségek az eltérő gyártási technológiából fakadnak
Fotó: Group4 Studio / Getty Images Hungary

Ez felesleges hajcihőnek tűnik, de nagyon is racionális megfontolások húzódnak mögötte. A sűrítménynek kisebb a térfogata, mint a gyümölcslének, ezért gazdaságosabb a szállítása, ráadásul jobban védve van a romlási folyamatoktól is.

„A hígítás után már csak egy hőkezelési eljárás van hátra, majd a gyümölcslevet fertőződésmentes körülmények között a csomagolóeszközbe töltik” – folytatta az élelmiszermérnök.

A frissen préselt gyümölcslevek előállítása ehhez képest kevésbé fordulatos, mivel szinte ugyanúgy történik, mint otthoni körülmények között (csak nagyobb léptékben): a megmosott gyümölcsnek egyszerűen kipréselik a levét, majd palackokba töltik.

Melyiket éri meg jobban megvenni?

Ha az ízélményt nézzük, akkor Traszkovics Zsolt szerint egyértelműen a frissen préselt gyümölcslé az, amelyik jobban visszaadja a gyümölcs zamatát. „A sűrítményből visszahígított termékeknek azért más az ízük, mert az alkalmazott hőkezelés, még ha minimálisan is, de megváltoztatja érzékszervi jellemzőiket.”

Sokak számára fontos tényező az ár is, melyet tekintve elég tetemes a különbség a két termék között, ami a már említett logisztikai okokból is fakad. A déligyümölcsök például távoli országokban teremnek, és a sűrítményekhez viszonyítva magasabb tömeggel bírnak, ezért szállításuk arányaiban sokkal magasabb költséggel jár. Ez pedig visszaköszön abban is, hogy a friss gyümölcslé mindig drágább.

A friss gyümölcsleveket hűtve kell tárolni
Fotó: gerenme / Getty Images Hungary

Nem szabad elfeledkezni az eltarthatóságról sem, ami szintén szerepet játszhat a kérdés eldöntésében. Mivel a sűrítményből készült gyümölcsleveket hőkezeléssel tartósítják, tárolásuk során nem igényelnek hűtést, miközben akár egy évig is elállnak felbontás nélkül. A frissen préselt gyümölcsleveket ezzel szemben hűtve kell tárolni, és eltarthatósági idejük csupán napokban mérhető.

Bár vannak olyan technológiák, mint a HHP (magas hidrosztatikus nyomásos kezelés), amelyek a termék érzékszervi jellemzőinek megtartása mellett megnövelhetik a tárolási időt, ezek igen költségesek, de a fogyaszthatóságot még így is csak néhány nappal képesek kitolni – tudtuk meg az élelmiszermérnöktől.

„Az összehasonlításban gyakran felmerül még a beltartalmi érték is, ami a friss termék esetében kétségkívül kedvezőbb, de itt nincs akkora különbség, mint ahogy a legtöbb laikus gondolná.”

Idézőjel ikon

A hőkezelés a beltartalmi értéket nem befolyásolja olyan jelentősen.

„Mindkét technológiának vannak tehát előnyei és hátrányai is. Amennyiben nem az ár a legfontosabb szempont, és a gyümölcslevet rövidesen elfogyasztanánk, a frissen préselt változat lehet a jobb választás. Ha azonban fontos az eltarthatóság és az ár-érték arány, a sűrítményből készült termék lehet a jobb döntés” – vont mérleget Traszkovics Zsolt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.