Aktivitásmérők és okosórák tesztje: nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

23 aktivitásmérőt (vagyis fitneszkarkötőt), illetve 71 okosórát vizsgált meg legújabb tesztjében a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

A szakemberek elsősorban az aktivitásmérés, intelligens funkciók, használhatóság, kezelhetőség, minőség és üzemidő szempontjából vizsgálták meg a termékeket. Az eredmény azt mutatta, nem biztos, hogy a legdrágábbal jársz a legjobban.

Milyen előnyeik, hátrányaik vannak az aktivitásmérőknek?

Az egyesület szerint általánosságban elmondható, hogy az aktivitásmérők elsődleges funkciója az egészségi állapot és a mindennapi aktivitás nyomon követése, viszont kisebb kijelzőjük miatt kevéssé alkalmasak a telefonra érkező értesítések közvetítésére, ahogy az üzenetek olvasására, megválaszolására sem. Ilyen téren tehát mindenképpen elmaradnak a nagyobb, kényelmesebb kijelzőkkel felszerelt okosórák mögött.

Miközben a lépés- és kalóriaszámlálással, illetve az alvással töltött idő nyomon követésével a legegyszerűbb termékek is elboldogulnak, addig a fejlettebb verziókat különféle sportokra, például futásra, biciklizésre, úszásra vagy golfra is be lehet állítani. Némelyik nagyon pontos érzékelőkkel rendelkezik, képes a pulzusmérésre, vagy legalább néhány olyan alapvető intelligens funkcióval bír, mint az e-mailekről vagy üzenetekről szóló értesítések megjelenítése. A beépített GPS-szel ellátott eszközök pedig a telefontól függetlenül is tudnak működni.

A lépés- és kalóriaszámlálás alapnak számít
Fotó: zoranm / Getty Images Hungary

Mi szól az okosórák mellett és ellen?

Az okosórák legnagyobb erőssége, hogy az okostelefon értesítéseit – beleértve az üzeneteket, e-maileket, útvonalterveket, naptárbejegyzéseket is – stílusosan, átlátható módon jelenítik meg. A jobb termékeknél az értesítésekre reagálni is lehet, vagyis bediktálhatod az üzenetekre, e-mailekre adott válaszokat, emellett többségük egyszerűbb aktivitásmérő funkciókkal, lépésszámlálással és a pulzusszámméréssel is rendelkezik.

Másik jelentős előnyük, hogy egyszerre több információt jeleníthetnek meg a kijelzőn, ám éppen ezért előfordulhat, hogy gyorsabban merülnek le. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a termékeket gyakran strapabíróra tervezik, és erős szíjjal, karcolásálló kijelzővel látják el, ami fontos lehet, ha egy tartósabb darabra vágysz.

Hogyan készült a teszt?

A termékeket mindkét kategóriában laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, valamint tesztalanyok bevonásával jártak utána, hogy mennyire használhatók a gyakorlatban. Az egyes szempontokat az aktivitásmérők és okosórák értékelésénél különböző súlyozással vették figyelembe, hiszen a két típussal szemben eltérőek az elvárások is.

Mennyibe kerül egy jó aktivitásmérő?

A tesztben szereplő legegyszerűbb modellekhez már 10 ezer forint alatti áron is hozzá lehet jutni, míg a fejlettebb termékekért akár 40–50 ezer forintot is elkérhetnek. Az ár azonban sokszor nincs összhangban a funkciókkal, jegyzi meg az egyesület. Ennek ellenére nem lehetetlen megfizethető aktivitásmérőt találni a boltokban, feltéve, hogy nincs szükséged speciális funkciókra.

Mint sok más teszt esetében, itt is kiderült, hogy egy márka különböző termékei között jelentős különbségek lehetnek. A 32 ezer forintos átlagáron kapható Fitbit Inspire HR például úgy szerezte meg az összesített ötödik helyezést, hogy az intelligens funkciók tekintetében lekörözte előrébb sorolt márkatársait. A vele holtversenyben az ötödik helyen végző Oppo band ehhez képest 16 ezer forintos átlagáron vásárolható meg, miközben aktivitásmérő funkciója jobban teljesít, de akkumulátora kevesebb ideig bírja.

Van, amelyikkel fizetni is lehet
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

Mennyibe kerül egy jó okosóra?

A vizsgált modellek átlagárai 15 és 200 ezer forint között mozognak. Érdekesség, hogy az árkategória felső hátárához közelítve leginkább a prémium kategóriás anyagokért (arany vagy nemesfém alkatrészek) és a dizájner márkáért kell felárat fizetni, nem pedig a legújabb technológiai megoldásokért.

Jó hír lehet, hogy a tesztelt termékek közül már a 40–60 ezer forintos árkategóriában is lehet megbízható okosórát találni. Több Garmin, Fitbit, Apple, Samsung és Huawei modell is kitűnő eredményt ért el, de akárcsak az aktivitásmérőknél, ebben a kategóriában is jellemző, hogy egy márkán belül a termékek más és más funckiókban erősebbek, vagy épp gyengébbek.

Az akkumulátor élettartama egyébként az okosóráknál is nagy szórást mutatott: a Garmin Instinct Solar 3 hetet bírt egy töltéssel, míg például az Apple Series 5 modell nagyjából másfél napot, ám cserébe az utóbbi jóval erősebbnek bizonyult az intelligens funkciók terén. „A kínálat nagy, ezért érdemes pontosan meghatározni az elvárásainkat, és azok alapján kiválasztani azt a terméket, amellyel elégedettek leszünk, és valóban hatékonyan fogja támogatni mindennapjainkat”, tanácsolta az egyesület.

A részletes eredmény (előfizetés ellenében) az aktivitásmérőkről itt, az okosórákról pedig itt olvasható. 

Miért fizetős az eredmény? 

Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.