Teszt: megéri drágább naptejet venni, vagy az olcsó is ugyanolyan jó?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összesen 25 naptejet – köztük 17 felnőtteknek és 8 gyerekeknek szánt terméket – vizsgált meg legújabb laboratóriumi tesztjében a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Az eredmény azt mutatta, hogy a drágább árfekvés nem feltétlenül arányos a minőséggel.

Az önkéntesek részvételével, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetek bevonásával készült teszt során a szakemberek megmérték a naptejek UVB- és UVA-sugárzás elleni hatékonyságát, illetve ellenőrizték összetételüket, környezetre gyakorolt hatásukat és a címkéiken szerepelő információk valóságtartalmát is.

Hogy készült a teszt?

Mivel a napsugárzásra való érzékenység egyénenként eltérő lehet, a vizsgálathoz úgy válogatták össze a résztvevőket, hogy a világszerte elfogadott Fitzpatrick-skálának megfelelően mind a 6 bőrtípus képviselve legyen, majd a termékek valós fényvédő faktorszámát (vagyis az SPF-számot, ami az UVB-sugárzás elleni védelmet mutatja) és UVA-sugárzás elleni védelmét laboratóriumi körülmények között, nemzetközi szabványok alapján mérték meg. Az összegzésnél figyelembe vették az önkéntesek pontszámait is, akik különféle szempontok, így például állaguk, illatuk, a beszívódás gyorsasága, illetve a ragadás- és zsírmentesség szerint pontozták a naptejek kozmetikai tulajdonságait.

egy nő a vállát keni be naptejjel
Megfelelő védelem nélkül könnyen leéghetsz, aminek a ráncosodástól a bőrrákig számos káros hatása lehet
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Mennyire biztonságosak a termékek?

A teszt keretében a szakemberek azt is ellenőrizték, hogy a termékek tartalmaznak-e olyan veszélyes összetevőket, amelyek káros hatással lehetnek az egészségre. Ilyenek például

  • a propilparabén, a butil-parabén és az ethylhexyl-methoxycinnamate, amelyek a belső elválasztású mirigyek működését károsító, a hormonális rendszerbe beavatkozó anyagok;
  • a butylphenyl methylpropional, amely mesterséges illatanyag, és használata nem biztonságos;
  • továbbá a nanorészecskék (a fény hatására szabad gyökökre bomló titán-dioxid), az allergének, az octocrylene (a bőrbe mélyen beszívódva fokozhatja a többi fényvédő káros hatását, elősegítve az ártalmas szabad gyökök keletkezését), a hormonkárosító kockázatú ethylhexyl methoxycinnamat és a potenciálisan allergizáló BHT.

Ezek közül a naptejekből nanorészecskéket, parfümöt, allergéneket, octocrylene-t, ethylhexyl methoxycinnamate-ot és BHT-t, valamint néhány környezetre káros anyagot mutattak ki, parabént viszont legalább egyik sem tartalmazott.

Melyik nyújtja a legjobb védelmet?

A vizsgált termékek ára igen széles spektrumon, 100 milliliterenként 600 és 8000 forint között mozgott, ám – mint kiderült – attól, hogy valami drágább, még nem feltétlenül jobb. Miközben a lista első és utolsó helyén szerepelő fényvédő készítményekért egyaránt 10 ezer forint körüli összegeket kérnek, addig már 1600 forintért is lehet olyan terméket vásárolni, ami kiemelkedő védelmet nyújt.

A felnőtt kategóriában a vizsgálaton a Biotherm Waterlover 30 termék szerepelt a legjobban, míg a gyermekeknél az Avène 50+ naptej állt az élre. „Az ár-érték arányt tekintve a felnőtteknek a Rossmann saját márkás termékét, a Sunozon SPF30-t, gyerekeknek a Lidl saját márkás termékét, a Cien Kids Spray SPF50+-t ajánljuk, melyek 70 százalékos eredménnyel végeztek a termékteszten”, írta közleményében az egyesület.

Az utolsó három helyezett esetében a fényvédő faktort meghatározó laboratóriumi mérés kisebb értéket mutatott, mint amit a gyártó ígért. Bár az eltérés nem jelentős, az egyesület szerint használatuk nagyobb körültekintést igényel, így indokolt lehet gyakrabban alkalmazni őket. A részletes eredmény ide kattintva olvasható.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.