Miért nyalogat a macskám? Ezzel magyarázzák az állatorvosok

Olvasási idő kb. 3 perc

A kutyáknál a nyalogatás megszokott dolog, a macskák érdes nyelvének érintése azonban némiképp váratlanul érheti az embert.

A macskák nyelve kis kampók egész sorát rejti, melyeknek nagy hasznát veszik a tisztálkodás során, hiszen így könnyedén eltávolíthatják szőrükről a szennyeződéseket. Az állatok számára a nyalogatás egyfajta szociális tevékenység is. Ha több macskát tartasz, akkor már bizonyára a tanúja voltál, hogy egymáson is gyakorolják. De mire vélhető, amikor az emberrel csinálják?

Szeretetből teszik

Ha a macskád nyalogat, az elsősorban annak a jele lehet, hogy szoros kötelék fűzi hozzád, mondja dr. Bodó Andrea állatorvos, aki szerint kedvenced így fejezi ki, hogy gondoskodni akar rólad, de ilyenkor egyúttal a szagával is megjelöl, ami arra utal, hogy családtagként tekint rád. Lényegében tehát arról van szó, hogy a macskád szeret téged!

„A macskának nem számít, hogy ember vagy. Amint gondoskodni kezd rólad, úgy tekint rád, mintha a legszűkebb csoportjához tartoznál” – osztotta kollégája nézeteit Reader’s Digest kérdésére dr. Sara Ochoa állatorvos. A nyilvánvaló doromboláson túl hasonló célokat szolgál az is, amikor a macska hozzád dörgölődzik, megemeli a törzsét, vagy az orrod alá dugja a hátsóját.

Vigaszként is szánhatják

Több példa is bizonyítja, hogy az állatok képesek ráhangolódni az ember érzelmeire. Ha épp beteg, stresszes vagy szomorú vagy, a macskád talán azért jön oda hozzád megnyalogatni, hogy egy kicsit jobban érezd magad tőle, ugyanúgy, ahogyan a vadonban a társaival is tenné. Mivel a kutatások szerint a háziállatok jelenléte csökkenti a stresszt, ezzel ténylegesen segíthet rajtad – sőt, akár saját magán is. A macskák ugyanis néha azért viszik túlzásba a tisztálkodást, mert a nyalogatás számukra is feszültségoldó hatású. Ez azonban kóros mértéket is ölthet, ezért ha a macska szőrén kopasz foltok keletkeznek, állatorvosi beavatkozásra lehet szükség.

A bizalom jele
Fotó: fotovampir / Getty Images Hungary

Birtokos viszonyt is jelenthet

Bizony, a macskák territóriuma a gazdira is kiterjedhet, így – mint az fentebb már szóba került – elképzelhető, hogy kedvenced azért nyalogat, mert a sajátjaként tekint téged. Ez hasonló ahhoz a magatartásformához, mint amikor az állatok a vizeletükkel jelölik meg a területüket. Vagyis lehet, hogy kedvenced azért nyálaz össze, hogy azt üzenje a többi macskának:

Idézőjel ikon

ő az enyém.

Van, amikor a nyalogatás harapdálással párosul, de ennek általában nincs agresszív vonzata, hiszen a tisztálkodás során magukat is harapdálják. Az apró kis gyengéd harapások sokkal inkább a kötődést fejezhetik ki. A macskád talán így közli veled, hogy játszani akar. Kivéve, ha közben hátracsapja a füleit, mert akkor azt akarja, hogy hagyd békén.

Néha túlzásba viszik

A túlzásba vitt nyalogatással a macskád szintén mondani szeretne valamit – valószínűleg azt, hogy aggódik érted. A vadonban az állatok azért is segítenek tisztán tartani egymást, hogy ne keltsék fel a ragadozók figyelmét. A macskád tehát ebben az esetben a rokonának tekinthet, és úgy gondolja, hogy be kell segítenie a tisztálkodásban – csakúgy, mint amikor meglep egy döglött egérrel, mert úgy érzi, hogy a vadászat nem tartozik a fő erősségeid közé.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.