Igaz vagy hamis? Tények és tévhitek a farmer mosásáról

Olvasási idő kb. 2 perc

Nincs még egy olyan ruhadarab, melynek a mosását annyi misztérium övezné, mint a farmerét. Ideje végre tiszta vizet önteni a pohárba!

A legtöbb ruha tisztítása nagyjából ugyanazt a metodikát követi, a farmer azonban tele van kis szegecsekkel, gombokkal, cipzárokkal és zsebekkel, ráadásul érzékeny a magas hőre, ami kissé komplikáltabbá teszi a mosását. Az interneten annyi egymásnak ellentmondó információ kering, hogy az Apartment Therapy elérkezettnek látta az időt, hogy a témában jártas szakemberek közreműködésével járjon utána, melyik állítás igaz, és melyik nem. Ebben Gwen Whiting és Lindsey Boyd, a Laundress két társalapítója nyújtott segítséget.

Hamis: A farmer lefagyasztása elpusztítja a kórokozókat

Egyes elképzelések szerint azzal, hogy a farmert a fagyasztóba teszed, felfrissítheted az anyagát és egyúttal fertőtlenítheted is. Whiting viszont csak időpazarlásnak tartja ezt, mivel a hideg önmagában nem elegendő a ruházatban lévő kórokozók elpusztításához – ehhez ugyanis valójában szappan vagy mosószer, illetve magas hőmérséklet szükséges.

Semmi keresnivalója a fagyasztóban
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Hamis: Csak félévente kell kimosni a farmert

A farmernek jóval vastagabb az anyaga, mint egy átlagos pamutpólónak, ezért tényleg ritkábban kell tisztítani, de a fél év azért túlzás. „Mi azt szoktuk javasolni, hogy akkor érdemes kimosni, amikor kezd kellemetlen szaga lenni, vagy miután 5-10 alkalommal viselted” – mondta el Boyd. Átmeneti megoldásként megteszi, ha szövetfrissítő spray-t fújsz rá. Hasonló eredményt érhetsz el gőzöléssel is, ami nemcsak a kellemetlen szagokat űzi el, hanem a baktériumokat is, valamint kisimítja az anyagot.

Hamis: A mosástól megkeményedik a farmer

Ha a farmert hagyományos mosószerrel, öblítőszer nélkül mosod ki, akkor valóban fennáll a veszélye, hogy a szövet meg fog keményedni. Whiting szerint ennek kiküszöböléséhez olyan mosószert érdemes használnod, ami textilkondicionálót is tartalmaz.

Igaz: A farmert kifordítva kell mosni

Mivel a farmeren több cipzár és gomb van, mint egy átlagos ruhán, csakugyan tanácsos kifordítani a mosáshoz, hogy elkerülhesd a szövet károsodását. Ha van egy kedvenc darabod, amit az átlagosnál jobban féltesz, hálós mosózsákba téve még nagyobb biztonságban tudhatod.

Igaz: A farmert nem szabad a szárítógépbe tenni

Tönkremenni nem fog tőle, de Whiting szerint a gépi szárítástól hamarabb elhasználódik, és a színéből is veszíthet. Ha fel akarod gyorsítani a száradási folyamatot, fektesd a farmert egy tiszta, száraz törülközőre, majd tekerd fel, mintha csak egy halózsákot akarnál eltenni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.