Így készülj az idei fekete péntekre

Olvasási idő kb. 3 perc

Nyakunkon a Black Friday, vagyis a fekete péntek, az év egyik legnagyobb vásárlási őrülete. Az esemény az Egyesült Államokból indult, de már Magyarországon is egyre több embert mozgat meg.

A hatalmas árleszállításokkal kecsegtető fekete pénteket hagyományosan november utolsó péntekjén tartják, ami idén november 29-re esik, vannak azonban olyan hazai kereskedők is, akiknél már most zajlanak az akciók. A fokozott érdeklődést jól mutatja, hogy a vásárlási dömping tavaly mintegy 800 ezer embert sarkallt költekezésre. Nem is kevésre: az online rendelések 40 milliárd forintos forgalmat generáltak. 

Beivódott a köztudatba

Az eMAG megrendelésére készült felmérés alapján a fekete péntek célcsoportja elsősorban a 18 és 55 év közötti korosztályból kerül ki. Közülük 93,6 százalék vallja magát internetfelhasználónak, és 78,8 százalékuk él az online vásárlás lehetőségével. Az eseménnyel a vásárlók 90 százaléka van tisztában, és 30 százalékuk tervezi is, hogy vesz valamit.

A cég 10 hónapos felkészülési időszakát követően november 22-én tartja saját fekete pénteki akcióját, melynek keretében több mint 700 ezer terméket értékelnek le – tudtuk meg sajtótájékoztatójukon. Ez összességében 3,2 milliárd forint értékű kedvezményt jelent. Az online boltnál arra számítanak, hogy az esemény napján több mint 3 millió látogatójuk és 1,8 millió egyéni látogatójuk lesz, amit úgy kell elképzelni, hogy az érdeklődők 27-szer tudnák megtölteni az új Puskás Ferenc Stadiont.

A legtöbben akciós kütyüket keresnek
Fotó: Daviles / Getty Images Hungary

A műszaki cikkek mennek a legjobban

Catalin Dit, a vállalat hazai vezetője a Dívány kérdésére azt mondta, hogy várhatóan az idei évben is az elektronikus készülékek, a tévék, okostelefonok, mosógépek, hűtőgépek, laptopok és háztartási kisgépek lesznek a legkelendőbbek. Az akciók természetesen ezekre az árucsoportokra is kiterjednek: egyebek mellett mintegy 6500 laptopot, 5000 hűtőgépet, 4500 mosógépet, továbbá 50 ezer játékot és baba-mama terméket, illetve közel 300 ezer divatcikket kínálnak majd kedvezményes áron. Bár az esemény lebonyolítása komoly logisztikai kihívásokkal is jár, azt ígérik, hogy öt partnerük közreműködésével a megrendelések 70 százalékát 5 napon belül kiszállítják, december 7-ig pedig várhatóan minden termék megérkezik a címzettekhez. 

Ahány kereskedő, annyi időpont 

Az esemény dátuma cégenként változik. Miközben a MALL.hu-nál például már jelenleg is zajlik a Black Friday Maraton, addig a Media Markt és Extreme Digital november 15-re időzítette fekete pénteki akcióját. Az Euronicsnál ezzel szemben november 12. és 18. között, míg az Alza.hu-nál november 13. és december 1. között, a ShopAlike.hu-nál november 18. és december 2. között tart a kedvezményes időszak. 

Akciós repülőt is vehetsz

Az eMAG egy sor különleges termékkel és szolgáltatással készül a fekete péntekre, amelyek egyébként nem szerepelnek kínálatukban. A szokásos árukon kívül így autókat, lakókocsit, turisztikai csomagokat, élményajándékokat – többek között raftingolást, e-sport-oktatást, főzőtanfolyamot, vitorlásoktatást – családfakutatást, repülő- és fesztiváljegyeket, gyémánt ékszereket, drágaköves nyakláncokat, sőt akár jachtokat vagy repülőgépet is lehet vásárolni tőlük.

Tanácsok a vásárláshoz

Az online bolt összeszedte, hogy a zavartalan vásárlási élmény és a még gyorsabb rendelés érdekében hogyan érdemes felkészülni az akciókra, hiszen a legjobb ajánlatok gyakran másodpercek alatt elfogynak: 

  •  előre nézd ki, hogy milyen termékek érdekelnek, és add hozzá őket a kedvenceidhez
  •  ellenőrizd, hogy minden adatot megadtál-e a profilodban
  •  töltsd le a mobilalkalmazást, hogy elsőként értesülhess az akciók kezdetéről
  •  mentsd el kártyaadataidat, a szállítási címedet, vagy adj meg egy csomagfelvételi pontot, hogy egy kattintással rendelhess

Azért csak ésszel!

Csak azért, mert fekete péntek van és/vagy valamit különösen csábító áron kínálnak, még nem muszáj megvenned. Főleg, ha semmi szükséged nincs rá. Némi óvatosság egyébként sem árt, mivel nem példa nélküli, hogy egyes kereskedők az akció kezdete előtt felárazzák a termékeket, hogy aztán irreálisan magas „kedvezményt” kínálva, a vásárlók megtévesztésével próbáljanak túladni rajtuk. Ennek elkerülése végett mindig érdemes körbenézned az ár-összehasonlító oldalakon, hogy a meghirdetett engedmény mennyire felel meg a valóságnak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.