7 takarítási hiba, amivel megnehezíted az életed

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy biztos, az pedig a kosz, vagyis takarítani folyton kell, ezért nagyon fontos, hogy ebben is minél hatékonyabbak legyünk. Most ellenőrizheted, hogy feleslegesen vesztegeted-e az időd az alább felsorolt, jellemző takarítási hibákkal.

A takarítás nem tartozik a legélvezetesebb elfoglaltságok közé, ezért sokan a lehető leggyorsabb és legkönnyebb utat választva próbálnak túlesni rajta, vagy egyszerűen csak rosszul fognak hozzá, így a végére nem egészen olyan lesz az eredmény, ahogy azt várnák. A One Good Thing 7 gyakori hibát szedett össze, hogy tanulhass belőlük.

1. Súrolva tisztítod ki a szőnyeget

A súrolás tényleg hasznos tud lenni, amikor például el akarod tüntetni a rászáradt ételmaradékot az edényekről, a szőnyegtisztításnál viszont a legkevésbé sem indokolt. Jobb esetben csak mélyebbre juttatod vele a szennyeződést a szövetbe, rosszabb esetben kárt is teszel a szálaiban. Súrolás helyett használj inkább valamilyen szőnyegekhez szánt folttisztítót, majd itasd fel a foltot egy nedves törölközővel. Így biztosan nem fogsz kárt okozni.

2. Körkörös mozdulatokkal pucolsz ablakot

Ha igazán tiszta és csíkmentes ablakot szeretnél, felejtsd el a körkörös mozdulatokat. A legjobb stratégia, ha előbb vízszintesen haladva törlöd le, majd függőlegesen is végigmész rajta.

A takarításnál felülről lefelé haladj, vagyis a padlót hagyd utoljára
Fotó: djedzura / Getty Images Hungary

3. Nem megfelelő folttisztítóval próbálkozol

Az a folttisztító, ami jó a ruhákhoz, nem feltétlenül alkalmas a szőnyegtisztításhoz is. Az előbbi termékeket ugyanis úgy tervezik, hogy a mosás során teljesen ki lehessen öblíteni őket. Ezért is fontos, hogy a szőnyegeknél egy kifejezetten erre a célra ajánlott folttisztítót használj. Nemcsak jobb eredményt érhetsz el vele, hanem kevésbé lesz káros a szövetre nézve is.

4. Türelmetlen vagy

A türelem rózsát terem – a takarításnál is. Ha azt javasolják, hogy várj egy bizonyos ideig, amíg egy tisztítószer kifejti a hatását, akkor próbálj veszteg maradni, különben könnyen előfordulhat, hogy kezdheted újból az egészet.

5. Szappanos vizet használsz az öntöttvas serpenyőhöz

A legtöbb konyhai eszköz kitűnően tisztítható szappanos vízzel, de az öntöttvas serpenyő sajnos nem tartozik ebbe a körbe. A fő probléma, hogy eltávolíthatja a serpenyő felületén lévő tapadásmentes réteget, így letapadhatnak a benne készített ételek.

6. Hagyod megtelni a porszívó porzsákját

Ha a porzsák megtelik, csökkenni kezd a porszívó szívóereje, így gyorsabban elhasználódik a motorja. Ne várd meg, amíg megtörténik a baj. A legegyszerűbb, ha minden használat után rutinszerűen kiüríted a porzsákot, így nem kell attól tartanod, hogy hirtelen megtelik.

7. A felmosással kezded a takarítást

Amikor látványosan koszos a padló, csábítónak tűnhet a gondolat, hogy a felmosással indítsd a takarítást, ennek azonban később még megfizeted az árát. Hiába vagy körültekintő, ténykedéseddel a por és a kosz egy része jó eséllyel a földön fog kikötni, így feleslegesen dolgozol. A leghatékonyabb módszer, ha felülről lefelé haladsz, azaz a felmosást a takarítás végére hagyod.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.