7 dolog, amit megtehetsz, hogy tisztább levegőt szívj nap mint nap

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A városlakók számára komoly környezeti problémát jelent a szmog, azaz a rengeteg káros anyag a levegőben, miközben saját maguk is tehetnének ellene. Mutatjuk, hogyan.

A rossz levegő immár évtizedek óta a városi lét egyik legnagyobb problémája, hiszen minden városlakót érint. A belélegzett szennyező anyagok komoly egészségi problémákhoz vezethetnek – de egy kis körültekintéssel változtathatsz a helyzeten. A légszennyezés ugyanis kifejezetten lokális probléma – állítja az Elemental szerzője, Tim Smedley környezetvédelmi szakújságíró.

Cselekedj lokálisan

A legveszélyesebb, levegőbe kerülő anyagok épp a legkisebbek, az ún. nanorészecskék, amelyekről jó tudni, hogy a forrástól (a legtöbb esetben egy autó kipufogócsövétől) csupán méterekre találhatók. A légszennyezésben központi szerepet játszó, szintén a közlekedés által kibocsátott nitrogén-dioxid pedig kevesebb mint egy napig marad meg, ezért nem tud nagyobb távolságokra eljutni.

Ez azt jelenti, hogy a levegőt mérgező anyagok kibocsátását elsősorban helyi szinten kell megállítani. A szomszédoknak össze kell fogniuk, és csökkenteniük a szennyezést, hiszen mindenkinek közös érdeke a jobb levegő és az egészségesebb élettér. A sok kicsi sokra megy elv alapján, kis lépésekkel jobbá lehet tenni a levegőt, amit belélegzünk.

Belefulladunk a szmogba
Fotó: milehightraveler / Getty Images Hungary

Mit tudsz tenni?

  • Mielőtt bármit elégetnél – legyen szó tűzrakáshoz használt faszénről vagy belső égésű motor üzemanyagáról – gondolj bele, valóban szükséges és hasznos-e a dolog, esetleg létezik-e környezetkímélőbb megoldás.
  • Állandó autózás helyett – különösen, ha nem a fél várost szeled át, hanem csak rövidebb útra indulsz – válaszd inkább a gyaloglást vagy a biciklizést. Sőt, ma már az elektromos roller vagy robogó is közkedvelt közlekedési mód.
  • Vásárolj elektromos vagy hibrid autót – esetleg használtan, hogy csökkentsd az árat. Tájékozódj, milyen választék elérhető és milyen adókedvezmények és más juttatások járnak a tulajdonosoknak.
  • Használj megújuló, tiszta energiát: szerelj fel napelemeket/napkollektort a tetőre, használj hőszivattyút. Kerüld a fatüzelésű kályhák és tűzhelyek használatát.
  • Próbáld elkerülni a forgalmasabb helyeket. Sétához vagy biciklizéshez válassz kerülőutakat és olyan környékeket, amelyek kicsit távolabb esnek a legnagyobb közlekedési csomópontoktól, így frissebb levegőt szívhatsz be. Ha forgalmasabb útvonalon sétálsz, maradj a járda házak felőli oldalán, így elkerülheted a kipufogófüstöt és a belőle származó káros anyagokat.
  • Ha központi autóútvonal mellett élsz, építs zöldfalat a kerted vagy házad mellé. A borostyánnal felfuttatott vagy más növényzettel beültetett falak és tetők természetes védelmet nyújtanak a szennyezés ellen. Tájékozódj róla, milyen magas a légszennyezettség foka a környékeden, de akár te magad is megmérheted a szükséges műszerekkel.
  • Fogj össze a szomszédokkal, írjatok petíciót, sürgessétek a helyi önkormányzatnál, hogy építsen bicikliutakat, ültessen fákat a környéken, építsen zöldfalakat a forgalmas utak mentén, a kórházak és iskolák szomszédságában.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?