Így szabadítsd meg a mobilod a mocsoktól

Nem tudod, mivel kéne megtisztítanod a mobilod, hogy ne tegyél kárt benne? Segítünk!

A telefonunkat manapság már mindenhová magunkkal hurcoljuk, és szinte minden szituációban rendületlenül nyomkodjuk, így előbb-utóbb biztosan eljön a pillanat, amikor a tisztítása már nem tűr további halasztást. Nem számít, hogy milyen szennyeződéseket, port, szöszöket vagy zsíros pacákat sodor az utadba az élet, mindegyik eltüntetésére van épkézláb megoldás. A következőkben a CNET és a Lifehacker útmutatója alapján mutatjuk meg, hogyan bánhatsz el a kosszal.

Por, homok és szöszök

A zsebedben, táskában és a környezetedben lévő apró szennyeződések, mint a por, a homok és a szöszök utat találhatnak a készülék nyílásaiba, így a töltőcsatlakozóba és a hangszóróba is, és akár meg is zavarhatják azok működését. Eltávolításukra a CNET például a celluxot javasolja, ami a résekre és a hangszóró köré ragasztva, illetve összetekerve a csatlakozók nyílásaiba dugva is hatékonyan szedi össze a felgyülemlett koszt.

A kis nyílásokból fogpiszkálóval vagy a SIM-kártya kiszedésére használatos tűvel is kipiszkálhatod az oda nem illő dolgokat – persze kellő óvatosság mellett, nehogy véletlenül valami kárt okozz –, de ha félted a telefont, egy másik tippnek megfelelően egy fogkefével is kisöprögetheted a port.

Gyorsan meglátszanak rajta az ujjlenyomatok
Gyorsan meglátszanak rajta az ujjlenyomatokFotó: warat42 / Getty Images Hungary

Ujjlenyomatok

Az ujjaidon képződő izzadság és faggyú miatt a mobil képernyőjét pillanatok alatt ujjlenyomatok lepik el, melyekkel szemben a mikroszálas törlőkendő a leghatásosabb (és legbiztonságosabb) fegyvered. Főleg, ha egy kevés desztillált vízzel is benedvesíted. A módszer a telefon hátsó és oldalsó részének megtisztítására is alkalmazható.

Ételmaradványok

Ha étkezés közben sem tudsz elszakadni a mobilodtól, ne lepődj meg, ha zsíros pacák és szószmaradványok éktelenkednek rajta. Ilyenkor érdemes rögtön cselekedni, és amennyire lehetséges, letörölni őket egy ruhadarabbal, amit szükség esetén be is nedvesíthetsz.

Amennyiben ez nem elegendő, hígíts fel egy kevés mosogatószert vízzel, vidd fel egy tiszta szövetre, dörzsöld össze, amíg hab nem képződik, és ezzel távolítsd el a szennyeződést. Ha pedig végeztél, töröld száradra a kijelzőt.

Dolgok, amiket ne használj

A CNET szerint vannak anyagok, amelyeket jobb elkerülni a mobilod tisztításánál, mert többet ártanak, mint segítenek. Ide tartoznak a konyhai tisztítószerek és papírtörlők, az ablaktisztítók, az izopropil-alkohol, a sminklemosó, a sűrített levegő, a hígítatlan mosogatószer és a szappan, az ecet, valamint a hétköznapi célra szánt fertőtlenítő törlőkendők is.

Baktériumok

Az ételekkel kapcsolatos szennyeződések miatt – különösen akkor, ha a főzésnél nyers hússal dolgozol, miközben a mobilodon nézed a receptet – szükség lehet a készülék fertőtlenítésére is. Erre szintén többféle megoldás létezik. A CNET a benedvesített mikroszálas kendőt és az UV-lámpás fertőtlenítést ajánlja a célra, míg a Lifehacker egy házilagos szert propagál, ami fele-fele arányban ecetből és desztillált vízből áll. Ezt a jól bevált törlőkendőre kell permetezned, hogy áttöröld vele a telefon felületét. Ha nem akarsz az elkészítésével vesződni, kipróbálhatsz egy bolti antibakteriális törlőkendőt is, ami mobilképernyők tisztítására is alkalmas.

Sminknyomok

Amikor telefonálás közben az arcodhoz érinted a mobilod, a sminked egy része a kijelzőn köt ki. Szerencsére a nedves mikroszálas törlőkendő ezt is képes eltüntetni (utána mosd ki!), de használhatsz esetleg valamilyen képernyőkre használható bolti tisztítószert is. Ha visszatérő problémát jelentenek a sminkmaradványok, fontold meg annak a lehetőségét, hogy inkább videóhívások útján kommunikálj.

Ragadós lerakódások

A telefon hátlapján néha rejtélyes eredetű, ragadós lerakódások jelennek meg. Bármik legyenek is ezek, ledörzsölésükhöz általában a hüvelykujjad is elengedő. Amennyiben mégsem járnál sikerrel, próbáld meg fellazítani a szennyeződést egy enyhén benedvesített szappanos ruhával, vagy kapard le a bankkártyád szélével.

Extrém esetekben, például amikor egy matrica nyomait akarod eltüntetni, a körömlakklemosóba mártott fülpiszkáló vagy vattapamacs lehet a megmentőd, de legyél nagyon óvatos, mert az acetonalapú termékek kárt tehetnek egyes készülékek festésében.

A mikroszálas törlőkendő a barátod
A mikroszálas törlőkendő a barátodFotó: Bebenjy / Getty Images Hungary

Koszos telefontok

Ha a tokod műanyagból készült, áztasd meleg vízbe némi mosogatószer kíséretében, majd dörzsöld át egy használaton kívüli fogkefével. A rászáradt ételmaradványok és tintafoltok egy kicsit nehezebben adják meg magukat, ezért ezeket egy univerzális tisztítószerrel átnedvesített ruhával tüntetheted el. Akármelyik módszert is követed, a végén ne felejtsd el alaposan letörölni a tokot, majd hagyd megszáradni, mielőtt visszatennéd a telefonra.

A szövetből készült tokhoz ugyancsak fogkefét érdemes használnod. Csak mártsd szappanos vízbe, és dörzsölt át vele az anyagot. Ha igazán makacs szennyeződésekkel akad dolgod, vess be egy kicsi szódabikarbónát. Amint végeztél, fertőtlenítsd a tokot, akár a fent említett házilagos fertőtlenítővel, akár egy bolti termékkel.

Elszíneződött töltőkábel

Egy fehér töltőkábelen elég gyorsan meg tud látszani a kosz. A jó hír, hogy megtisztításához rendszerint a szappanos víz is megteszi. Enyhén nedvesíts be vele egy ruhát, majd töröld át a kábelt. Még mindig nem az igazi? Egy kevés univerzális tisztítószerrel valószínűleg megoldhatod a problémát.

A leesett vagy elázott mobilkészülék megmentéséről alábbi cikkünkben írtunk:

Mustra