Az hagyján, hogy a lyuknak van egy rejtett funkciója, de már maga a nyitófül is zseniális mérnöki megoldásnak számít.
Ha valaha is próbáltál már szívószállal dobozos üdítőből inni, akkor tudnod kell, hogy mi történik ilyenkor. Röviden összefoglalva: semmi jó! A szívószál folyton kilökődik és/vagy mindenfelé forog, alaposan megnehezítve az üdítő kinyerését a dobozból. Na, itt jön a képbe az a kis fém fülecske, vagyis annak a nyílása.
Megtartja a szívószálat
Bizony, ha 180 fokkal elforgatod vagy hátrahajtod a nyitófület, a rajta lévő lyuk az iváshoz használatos nyílás fölé kerül, amelyben a legtöbb esetben pont elfér egy szívószál (mondanunk sem kell, hogy újrahasználható, hiszen az eldobható változat irtózatos terhelést jelent a környezetre nézve). Hogy ennek mi értelme? Ha még mindig nem egyértelmű, akkor az, hogy így nem fog összevissza mozogni, miközben iszol.
Régen külön nyitó kellett hozzá
Mai fejjel már elképzelni is nehéz, hogy 50 évvel ezelőtt micsoda tortúrát jelentett egy alumíniumdoboz felbontása. A Csomagolás blog szerint ehhez eleinte egy üvegnyitót, illetve egy „churchkey” nevű lyukasztót használtak, mellyel két lyukat – egy nagyot az iváshoz és egy kicsit a levegőáramláshoz – vágtak a dobozba.
A legenda szerint a doboznyitás evolúciójának következő lépcsőfoka egy véletlenből fakadt. Ermal Cleon Fraze mérnök ugyanis nyitó nélkül érkezett egy családi piknikre, ezért jobb híján kénytelen volt egy autó lökhárítóját igénybe venni sörének kinyitásához. Végül ezen felbuzdulva fejlesztette ki a „pull-tab” néven ismert megoldást, ami felváltotta a nyitókat.
„Egy olyan gyűrűt szegecselt a dobozokra, melyet meghúzva a doboz tetejének egy darabját hosszúkás alakban letépte a gyűrűvel együtt. A lyuk elég nagy volt ahhoz is, hogy töltéskor elég levegő jusson be, míg a folyadék kifolyt.”
Az emberek miatt bukott el
A mérnök ötlete ugyan alaposan megkönnyítette a doboznyitást, de akad vele egy kis gond – pontosabban inkább az emberekkel, akik vagy elhajigálták a letépett nyitókákat, vagy egyszerűen csak visszadobták őket a dobozba, ami komoly környezetvédelmi és biztonsági aggályokat vetett fel.
A veszélyeket áthidaló, mai napig elterjedt nyitófüllel 1975-ben Daniel F. Cudzik, a Reynolds Metals mérnöke rukkolt elő. Hogy az úgynevezett „stay-on-tab” valójában mennyire zseniális konstrukció, arról szintén érdemes megemlékezni.
„Mikor elkezdjük felhúzni a nyitófület, akkor először egykarú emelőként viselkedik, ahol az alátámasztás a nyitófül vége, az emelendő teher a rögzítő szeg, az emelést pedig az ujjunkkal végezzük. Abban a pillanatban viszont, amikor a szeg kiemelkedik a tetőből, a nyomás a környezet és a doboz között kiegyenlítődik, és a nyitófül átalakul kétkarú emelővé. Itt az alátámasztás már a szeg lesz, az emelést továbbra is az ujjunkkal végezzük, az »emelendő teher« pedig a nyílás, amit be kell törnünk! Ha nem lenne az első lépés, és nem egyenlítődne ki a belső és külső nyomás, akkor sokkal nagyobb nyitófülre lenne szükségünk, mivel túl nagy erőt kellene kifejtenünk a dobozban uralkodó nyomás ellen!”
– írta működéséről a CNCMedia. Itt egy videó is, ami lassított felvételen mutatja meg a lényeget:
Apropó, szénsavas üdítő. Ha úgy vagy vele, hogy napi 1-2 doboz még biztos belefér, sajnos tévúton jársz.
