Teszt: mennyibe kerül egy jó minőségű matrac?

Olvasási idő kb. 2 perc

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 6 különböző márka 40 (rugós, hab, hibrid, latex) matracát tesztelte le laboratóriumi körülmények között nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve.

A szakemberek elsősorban arra keresték a választ, hogy a termékek milyen alátámasztást nyújtanak, illetve mennyire tartósak. Habár sok matrac nem bizonyult kimondottan gerincbarátnak, a pontrugalmasság és magasságmegőrzés szempontjából nagyrészt jól teljesítettek, valamint a strapabíróság terén sem vallottak szégyent.

Mennyi az annyi?

Az összesített eredmények alapján 11 termék legalább 75 százalékos teljesítményt nyújtott a teszten. Miközben a lista élén végzett kétszemélyes matracok között 60 ezer és 600 ezer forintos termékek is akadnak, addig a jól szereplő egyszemélyesek ára 30 ezer forinttól 450 ezer forintig terjed. Egy-egy márkán belül ugyanakkor jelentős eltérések mutatkozhatnak az árban és a pontszámban is.

Az élmezőnybe kerülő matracok közös nevezője, hogy elég tartósak, így várhatóan akár 8-10 éven át is lehet használni őket, továbbá nem „töppednek össze”, vagyis megvásárlásuk esetén attól sem kell tartani, hogy nyomni fog az ágyrács.

„Pontrugalmasság szempontjából is viszonylag jól szerepeltek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a termékek többségénél nem lejt az egész matrac abba az irányba, ahol ülünk vagy fekszünk, ami főleg kétszemélyes matracoknál nagy előny” – írta közleményében az egyesület.

Ne kapkodd el a döntést, mert 8-10 évre szólhat
Fotó: LightFieldStudios / Getty Images Hungary

A sereghajtók leginkább azzal veszítettek pontokat, hogy kevésbé tartósak, a fekvésnél hajlamosak erősen összemenni, valamint könnyű összeizzadni őket.

Milyen az alátámasztásuk?

Egy matracnál fontos, hogy megfelelően alátámassza a testet alvás közben, tehát ne deformálódjon el a gerinc a túl puha vagy túl kemény fekvőhely miatt. A tesztelt termékek ennek ellenére nem remekeltek ezen a téren (bár az eredmény erősen függ a testalkattól és a testsúlytól is).

Az alátámasztásra mindössze 4 matrac kapott 3-as vagy annál magasabb pontszámot az 1-től 5-ig terjedő skálán, két másik pedig még a 2 pontot sem érte el, holott volt köztük egy közel 500 ezer forintos példány is.

A 37 ezer forintos Ikea Hövåg (kemény) ár-érték arányban verhetetlen lett 76 százalékos eredményével
Fotó: ikea.com

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

Az egyesület szerint az internetes tájékozódás nem spórolható meg, de még ennél is lényegesebb, hogy a vásárlás előtt ki kell próbálni a terméket. A legfontosabb szempont, hogy jól alátámassza a testünket, vagyis ne süppedjünk bele, de ne is legyen túl kemény.

Ahogy az fentebb már szóba került, az ideális matrac kiválasztásánál érdemes figyelembe venni az alvási szokásokat, a testalkatot és a testsúlyt is. A keményebb matracok például inkább a testesebb emberek számára ideálisabbak, de ez sem kőbe vésett szabály.

Idézőjel ikon

Feküdjünk a matracra, forgolódjunk rajta, üljünk fel, és ha minden helyzetben kényelmesnek érezzük, akkor megtaláltuk az igazit.

Mivel nem olcsó termékről van szó, nem árt előre tisztázni, hogy milyen lehetőséget kínál a bolt, ha menet közben derülne fény valamilyen problémára. A komolyabb kereskedők akár több hét után is kicserélik, visszaváltják a náluk vásárolt matracot. A vásárlás utáni napokban ezért célszerű alaposan letesztelni a terméket, hogy minél előbb kiderüljön, jól döntöttünk-e. Ha ennél mélyebben is érdekelnek az eredmények, kattints ide

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.