Teszt: 300 forint a legfinomabb snackkolbász

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyolcféle terméket ettünk végig, de ettől sem kerültünk sokkal közelebb a snackkolbász létének megfejtéséhez.

A magyar gyomor számára a kolbász legalább annyira kedves, mint például a túró rudi. Ezért is született meg bennünk az elhatározás, hogy kipróbáljuk, mit tudnak azok a snack néven futó termékek, amelyekből akár kutyafuttában is be lehet kapni pár falatot. Vajon mennyiben hasonlítanak a klasszikus kolbászra, és milyen különbségek vannak közöttük? Máris elmondjuk, mire jutottunk.

Egyáltalán mi az a snackkolbász?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a Diatra Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője szerint a nassolnivalóként, de rendes étkezések részeként is fogyasztható snackkolbászok egyre közkedveltebbek a vásárlók körében. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy több ilyen terméket hivatalosan nem is lehetne kolbásznak nevezni, mivel nem feltétlenül felelnek meg a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak.

A snackkolbászok nem a kolbászok alternatívái, elnevezésükben sokszor nem is a kolbász, hanem csak a „snack” szó szerepel.

Kolbász kolbász hátán
Fotó: Ruzsovics Dorina

A szakember azt mondja, az elnevezéstől függetlenül az összetevők felsorolásának első sorában mindenképpen szerepelnie kell, hogy az adott termék milyen állat húsából készült, ahogy annak is, hogy 100 gramm késztermékre levetítve mennyi húst tartalmaz. Ha az érték magasabb, mint a kolbász tényleges súlya, ennek az az oka, hogy

Idézőjel ikon

a gyártás során a hús elveszti víztartalmának nagy részét, ezért a tömege is csökken.

Mi kerül bele a húson kívül?

A szakértő szerint szalonna, fűszerek és só, valamint tartósítószer (nátrium-nitrit), de gyakori a cukor, az aromák és színezékek felhasználása is. Némelyik termék emellett úgynevezett starterkultúrát is tartalmaz, ami olyan baktériumokat takar, amelyek felgyorsítják a gyártást.

Idézőjel ikon

Ezek teljes mértékben veszélytelenek, de felhasználásuk nem a minőségi termékekre jellemző.

Traszkovics Zsolt hozzátette, a snackkolbászokat ehető műbélbe szokták tölteni, melyeket többnyire alginátos bevonatnak neveznek. Az elnevezés onnan ered, hogy egy algából nyerik ki.

Hogyan teszteltünk?

A snackkolbászokat a nagy láncok aktuális kínálatából szereztük be. A mezőnyben kísérleti jelleggel elrejtettünk egy cabanossi kolbászt is, ami szintén snackként kapható. A teszt során egyébként kiderült, hogy a termékkategória létjogosultságáról nem mindenki van meggyőződve. Kóstolóink szerint nem lehet egy lapon emlegetni őket egy jó piacos házi kolbásszal, ahogy sokan azt sem tudták elképzelni, hogy mondjuk, a munkába menet snackként rágcsálgatják a metrón.

Nem arattak osztatlan sikert
Fotó: Ruzsovics Dorina

Módszerünk szokás szerint a vakteszt volt. Kóstolóink szigorúan szubjektív, egyéni ízlésüknek megfelelően pontozták a csomagolásuktól megszabadított termékeket egy 1-től 5 pontig terjedő skálán, majd az összesítés után a végeredményt átlagolással állapítottuk meg. Ebből született meg a következő rangsor.

3. helyezett: Pick Snack csemege – 3,16 pont (489 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, dextróz, fűszerek, színezék (vöröscékla-koncentrátum), starterkultúra, fűszerkivonatok, tartósítószer (nátrium-nitrit), bevonat: stabilizátorok (nátrium-alginát, kalcium-klorid), keményítő, aromák. 100 g termék 153 g sertéshús felhasználásával készült.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A Pick glutén-, szója- és laktózmentes, ízfokozót sem tartalmazó terméke a szalámi irányából közelítette meg a snack műfaját, ami némi üdítő változatosságot hozott. Pozitívumként leginkább az merült fel, hogy kellemes az állaga és a fűszerezése, kritikaként pedig az, hogy távolról jutalomfalatnak látszik és túlontúl sós.

  • Jó az állaga, nekem bejön a fűszer.
  • Pfuj!
  • Ez tippre Pick-szalámi, vagyis annak a mostohatestvére. Kicsit túl sós, de ezt meg merném enni.
  • Nyomokban kolbászra emlékeztet.
  • Nem tetszik, hogy pöttyös. Kutyajutalomfalat látszatra. Pedig ízre nem rossz.
  • Lájtos kolbászíz, inkább szalámi, de jó.

1. helyezett: SPAR S-Budget csabai csemege snackkolbász – 3,5 pont (299 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, marhahús, sertésbőrke, nitrites sókeverék (étkezési só, tartósítószer (nátrium-nitrit), fűszerkészítmény (fűszerek, ízfokozó (nátrium-glutamát), dextróz, fokhagymapor, céklapor, aroma, antioxidánsok (nátrium-eritroaszkorbát, rozmaringkivonat), színezék (kárminok), antioxidáns (rozmaringkivonatok), ehető marhakollagén-műbél. 100 g termék 133 g sertéshús és 11 g marhahús felhasználásával készült.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A Kaiser által gyártott SPAR-termék egészen kolbászos jelleget öltött. Volt, aki egyenesen a parasztkolbászhoz hasonlította. Mármint az ízét, mert a színe első ránézésre kevésbé tűnt megnyerőnek, ahogy a műanyagos hatású belére is érkezett kritika.

  • Egész jó ízű, bár a húst kevésbé érzem belőle. Színre lókolbász, de jó.
  • Az eddigi legjobb, parasztkolbászos kissé.
  • Nagyon rossz a bél állaga, amibe töltötték, műanyagos. A fűszerezés kimerült a só + fekete bors + nátrium-glutamát trióban. Kicsit olyan az utóbbi miatt, mintha egy kínai büfében talált maradékból készült volna.
  • Csúnya a színe, kicsit zsíros.
  • Ez kolbásznak néz ki legalább, ízre is olyan.
  • Határozottan finom, karakteres íz!

1. helyezett: Csabahús Csabai csemege snackkolbász – 3,5 pont (489 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, marhahús, sertésbőrke, tartósítószer (nátrium-nitrit), étkezési só, fűszerek, ízfokozó (nátrium-glutamát), dextróz, szárított fokhagyma, céklapor, aroma, antioxidáns (nátrium-eritroaszkorbát, rozmaringkivonatok), színezék (kárminsav). 100 g termék 133 g sertéshús és 11 g marhahús felhasználásával készült.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A Csabahús snackkolbásza csupa hármas és négyes pontszámokat kapott, ami azt mutatta, hogy tökéletesnek nem nevezhető, de az átlagnál azért bőven jobb. Tesztelőink úgy ítélték, hogy ízre kissé visszafogottabb – hacsak a só domináns jelenlétét nem soroljuk ide –, de a bors és a kömény legalább kiérződik belőle, sőt külsőre is egészen pofás. Egyik kóstolónk meg is jegyezte, hogy normál méretben is enné. 

  • Nem olyan jellegzetes, de nem is rossz ízű.
  • Túl sós.
  • Ez meglepett. Ugyan az állaga olyan, mint valami műanyag csomagolóanyag, amilyet hungarocell helyett dobnak a törékeny tárgyak mellé. De: van benne szalonna és valami ízzel rendelkező paprika. A hús nem elég zsíros, ezért a szárítás nem teljes. Cserébe van benne bors, köménnyel egész kolbászféle messziről nézve.
  • Nem sok köze van a kolbászhoz, inkább csak sós.
  • Talán enném normál méretben is.
  • Semmi különös. Átmenet a rágcsálható kolbász és a szalámi között.

Futottak még

Ezeknek a termékeknek most nem sikerült dobogós helyezést szereznie, ezért csak röviden értékeljük őket.

4. helyezett: Penny Dárdás csemege cserkészkolbász – 2,66 pont (449 forint/200 g)
100 g termék 132 g sertéshús felhasználásával készült.

A Penny termékénél – melyet ugyancsak a Kaiser gyárt – szinte csak a zsíros állag és a paprikás beütések váltottak ki szórványos lelkesedést, ám tesztelőink számára összességében nem állt össze az íze. „A füstölésnél látott fát, valószínűleg ez volt az egyetlen érintkezése a természetes anyagokkal” – vélekedett valaki.

4. helyezett: ALDI snackkolbász – 2,66 pont (129 forint/25 g)
100 g termék 150 g sertéshús felhasználásával készült.

Az ALDI német származású termékét egyik tesztelőnk „szalámis” jellege miatt szerette, a többiek azonban vagy túl nyersnek, vagy műanyagos állagúnak, vagy szimplán csak sósnak találták, így meg is kapta, hogy „minden eleme pokoli”.

6. helyezett: Lidl Pikok Pannónia snackkolbász – 2,58 pont (299 forint/100 g)
100 g termék 133 g sertéshús és 11 g marhahús felhasználásával készült.

Az értékelések a LIDL termékénél (ezt is a Kaiser gyártja) is hasonlóképpen oszlottak meg. Valaki elismerően szólt „egész jó, eléggé paprikás” ízvilágáról, mások viszont úgy vélték, hogy jellegtelen, puha az állaga és a mellékíze is fura.

7. helyezett: Snack !t exkluzív cabanossi kolbász – 2,41 pont (579 forint/120 g)
100 g termék 185 g sertéshús felhasználásával készült.

A kakukktojásnak is beillő Snack !t cabanossi kolbászba minden más terméknél több hús került, ám szokatlanul ható külseje és egyedi, a klasszikus kolbásztól eltérő ízvilága csak kismértékben tűnt kompatibilisnek kóstolóink magyaros ízlésével. Csak egyvalakitől kapott ötöst, aki a szitán átlátva megjegyezte, hogy nincs nagyon intenzív íze és illata, és a kislánya pont ezért van odáig érte.

8. helyezett: Tesco Finest csemege snackkolbász 2,16 pont (315 forint/100 g)

A Tesco terméke már tényleg csak haloványan emlékeztette tesztelőinket a kolbászra. Ízében ugyan tetten lehetett érni némi füstösséget, de ebben sem volt sok köszönet. Kolbászügyileg felkészült tesztelőnk azt gyanította, hogy „a füstölés az utóíz alapján csak és kizárólag valami vegyipari lelemény útján valósulhatott meg”.

 Te maradnál inkább a házi kolbásznál? Itt a recept, amit mindig is kerestél: 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.