Egyszerű eszközzel teheted könnyebbé a bélmozgást

Olvasási idő kb. 2 perc

A kényelmes vécézés kulcsa mindannyiunk számára adott. Egy új tanulmány szerint a lábtartó használata vécézés közben biztosítja a kényelmesebb bélmozgást, ezáltal pedig akár egy komoly székrekedés is jóval kevesebb fájdalommal járhat.

Vannak, akikhez már eljutott a sámli híre, amely segítségével a vécé felett az ember sokkal inkább guggol, mint ül. Az eszköz egy utahi családot multimilliomossá tett, 2017-ben az értékesítéséből befolyt összeg meghaladta a 33 millió dollárt. Az Ohio Állami Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy valóban olyan hasznos-e a lábtartó, mint amekkora sikert ért el az Egyesült Államokban. Az eredményekről a Study Finds számolt be.

 Van tudomány a hype mögött?

„Ezek az eszközök a közösségi média segítségével népszerűvé váltak, de eddig nem volt orvosi bizonyíték arra vonatkozóan, hogy valóban hatékonyak-e” – mondta dr. Peter Stanich, az Ohio Állami Egyetem adjunktusa.

A kutatócsoport 52 ember bélmozgását vizsgálta négy héten keresztül. Az első két hét során a résztvevőket arra kérték, hogy a szokásos módon használják a vécét, és jegyezzenek fel minden kellemetlen körülményt. A második két hét alatt viszont kipróbálták a lábtartót, majd ismét beszámoltak a tapasztalataikról.

A felmérés eredményei szerint a sámli használatával a vizsgáltak 71 százaléka rövidebb idő alatt végzett, valamint 90 százalékuk érezte megkönnyítettnek a dolga elvégzését az eszköz segítségével. A lábtartó használatával a bél sokkal hatékonyabban ürült, mint nélküle. A vizsgálat első felében a kutatók 735 bélmozgást regisztráltak, ez a szám a lábtartó használatával mindössze 384 volt.

Ebben a pózban nem lehet túl könnyű
Fotó: Shutterstock

Egyszerű, mégis nagyszerű eszköz

„A tanulmány eredményei jól mutatják, hogy ilyen egyszerű eszközök is nagy segítséget jelenthetnek a mindennapi életben: a sámlitól például sokkal kényelmesebbé és hatékonyabbá válik a vécézés” – állítja Stanich.

Úgy tűnik, a lábtartó nemcsak a kutatókat, de a kísérleti alanyokat is meggyőzte: a csoport kétharmada úgy nyilatkozott, hogy a tanulmány befejeztével is használja majd a lábtartót. De mi okozza a jelentős különbséget? A vécén ülve a végbél nem egyenes, ez pedig megnehezíti a bélmozgást. „A lábak sámlira való helyezése megváltoztatja a csípő szögét, így a bél optimális helyzetbe kerül” – mondja Stanich. Érdemes tehát átgondolni, hogy legközelebb milyen pózban üljünk a vécére!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.