Ezért ne felejtsd a pezsgőt sokáig a hűtőben

Az ember azt gondolná, hogy a pezsgőnek semmi baja nem eshet a hűtőben, pedig egy bizonyos idő elteltével már nem lesz ugyanolyan.

Az új évben eléggé aktuális témára a Bloomberg nyomán a Lifehacker hívta fel a figyelmet. A cikk abból az élethelyzetből indul ki, hogy a szilveszteri dorbézoláshoz hat üveg pezsgőt szereztük be, de ebből „csak” három fogyott el, a maradék három pedig azóta is a hűtőben várja sorsát. Ha ismerős a szitu, most jól figyelj!

Mi a baj a hűtővel?

A pezsgő hűtős tárolásának végkimenetele nagyban függ az időtartamtól. Miközben néhány nap még teljesen oké, addig több hét vagy hónap már nagyon nem. A bortermelő Moët & Chandon minőségmenedzsere szerint azért, mert a hűtő száraz és hideg levegője idővel kiszárítja a dugót, melynek hatására az ital elvesztheti jellegzetes aromáit, ahogy buboréktartalma is megcsappanhat. Szóval, ha szilveszterkor a hűtőben hagytad a pezsgőt, ami nem fogyott el, sürgősen vedd ki onnan. Legalábbis, ha számít az élvezeti értéke.

Legfeljebb néhány napig tárold a hűtőben
Legfeljebb néhány napig tárold a hűtőbenShutterstock

Oké, akkor hogyan tároljam?

Ahogy a fentiekből is kitűnik, fogyasztása előtt a pezsgőt legfeljebb 3-4 napig érdemes a hűtőben tárolni. Bruno Paillard pezsgőkészítő azt javasolja, hogy lehetőleg ne az ajtóban, mert az álló pozíciónak a buborékok láthatják kárát. Ha viszont csak hónapok múlva akarod benyakalni, megint más a helyzet.

Rövid távon tárolhatjuk állva a palackokat, de hosszabb idő esetén jobb fekve elhelyezni őket

– tanácsolja a boraszportal.hu.

A magazin szerint kevesen tudják, de a tárolási hőmérséklet – ami ideális esetben 7-10 °C – kevésbé fontos, mint az állandóság. Mivel a meleg és a hideg szélsőséges ingadozása tönkreteszi az italt, ne a konyhában vagy a garázsban tárold. Mindezeken túl már csak arra kell ügyelned, hogy ne süssön rá a nap. 

Ne legyen se túl hideg, se túl meleg
Ne legyen se túl hideg, se túl melegShutterstock

Milyen hőmérsékleten fogyasszam?

Ha a pezsgő túl hideg, kevésbé jönnek ki jellegzetes aromái, ha pedig túl meleg, nem lesz olyan „ropogós” az ízlelőbimbóid számára. A Bloomberg szerint ezért az a legjobb megoldás, ha negyedórával fogyasztása előtt veszed ki a hűtőből. Ennyi idő alatt ugyanis pont eléri azt a hőmérsékletet (8-10 °C-ot), ami mellett a legjobban érvényesül az íze.

Vannak benned kérdések a bor tárolásával kapcsolatban is? Akkor jobban teszed, ha elolvasod alábbi cikkünket!

Oszd meg másokkal is!
Mustra