Karácsonyi ajándék: tippek az utolsó pillanatban kapkodóknak

Olvasási idő kb. 9 perc

Utolsó pillanatra hagyni a bevásárlást igazi extrém sport, még extrémebb, ha ötleted sincs, hogy mit is vegyél a többieknek.

Egy frissen érkezett sajtóközlemény szerint az emberek többsége sokkal jobban stresszel a giccses karácsonyi zenéken, mint a pénztelenségen, és azon a kérdésen, hogy kinek mit is vegyen karácsonyra. Ez a helyzet valószínűleg az utolsó pillanatokban változik, és már meg sem hallják, hogy újra az All I Want For Christmas kitartott júúúú hangja visít a fülükbe, mert sokkal idegesebbek attól, hogy még egy rakás név szerepel a listájukon, azoké, akiknek még nem vettek semmit, és ebben a bánatukban túl sok másik emberrel osztoznak. 

Az utolsó pillanatos ajándékok kérdése mindig nehéz, hiszen már nem lehet azzal kalkulálni, hogy otthonról megrendeled, és majd megérkezik. Szerdától már ne is számíts rá, hogy időben megérkezik a csomagod. Persze a karácsonyi csodában bízhatsz, de azért biztosabbra mehetsz akkor, ha a személyes átvételt választod. Érdemes megnézni, hogy olyan webáruház esetében, aminek több boltja is van, melyikben van esetleg raktáron a keresett termék, és akkor akár azonnal el is mehetsz érte.

Mik a slágertermékek? 

Az Extreme Digital szerint idén a TV, házimozi a legkeresettebb, utána jönnek az okostelefonok, majd notebookok, mobilkiegészítők és ultravékony táblagépek. Amivel pedig egészen biztosan sikert aratsz, mert erre keresnek rá a legtöbben, az a retro grill szendvicssütő. Igen, az, ami azt a tökéletes melegszendvicset készíti, amin generációk nőttek fel. 

Telefonok

Kézenfekvő választásnak tűnik egy telefon, bár nem éppen a legolcsóbb megoldás. A jó hír az, hogy ha menő ajándékot szeretnél, akkor nem csak a csúcstelefonok között érdemes szétnézned. Választhatod a legcsúcsabb csúcsok kistestvéreit, amik árban sokkal, tudásban azonban csak egy kicsivel tudnak kevesebbet. Ilyen például a Huawei Mate 20 vagy Mate 20 lite telefonja azoknak, akik nem akarnak Mate 20 Pro készüléket venni, de mégis egy komoly, akár üzleti megoldásokra is használható telefont szeretnének, vagy a P20 és P20 lite verziója, akik inkább divatosabb vonalban gondolkoznak. Hogy végül a Mate- vagy a P-széria mellett teszi le a voksát az ember, igazából nem is feltétlenül érdekes, csalódni nem fog egyikben sem. Azt mondanánk, hogy a P-széria inkább a könnyedebb, stílusosabb vonal, a Mate-széria pedig a komolyabb, üzleti jellegű vonala a Huaweinek.

A Samsungnál az a helyzet, hogy momentán a legizgalmasabb készülékeik nem feltétlenül az élbolyban találhatóak. Persze nyilvánvalóan egy Samsung S9+ vagy egy Note 9 az abszolút csúcs, de aki izgalmasabbat, sőt ki merjük jelenteni, hogy valami vidámabbat szeretne, annak ott a 4 kamerás A9 és a 3 kamerás A7. Hogy minek kell egy telefonba ennyi kamera, arra van magyarázatunk, itt meg is tettük, de összefoglalva az egészet, aki szeret fényképezgetni, sokszor nyúl a kamerához, de nem szeretne sokat költeni, annak jó választás lehet.

Hasonló a helyzet a Honor készülékeivel is, amik a szlogen szerint kifejezetten a fiataloknak szólnak, illetve azoknak, akik lélekben fiatalok, és hát ki nem szeretne legalább fiatalosnak tűnni. Ennél azért nyilvánvalóan több érvet is fel lehet sorakoztatni a készülékek mellett, leginkább azt, hogy ár-érték arányban nagyon jól teljesítenek, vagyis kifejezetten sokat kaphatsz, meglehetősen korrekt áron, és nem kell lemondanod arról, hogy jó képeket készíts, sőt például a Play esetében arról sem, hogy állandóan különböző játékokat futtass rajta.

A listára felkerülhetnek a HTC készülékei is, amik szintén felső középkategóriában is tudnak olyat mutatni, amin érdemes elgondolkozni, és a Nokia telefonjai, amik már rég nem a buta nyomógombos telefonokat jelentik, hanem egy teljesen új, és nem is rossz generációt. Aki pedig időseknek, nagyszülőknek keres telefont, az vessen egy pillantást a Doro-készülékekre, amiket kifejezetten nekik szántak. Ez nem azt jelenti, hogy a végletekig lebutították a telefont, és csak telefonálásra alkalmas, hanem azt, hogy alkalmazkodtak az idősebb generáció igényeihez. Például nagyobbak a karakterek, kompatibilis hallókészülékekkel, könnyű kezelni, miközben ugyanúgy lehet vele böngészni, van rajta segítséghívó gomb. Arra is lehetőséged van, hogy távolról hozzáférj, amivel gyorsan megoldhatod a „valamit megnyomtam, és most nem jön be az internet” típusú hívások „nekem itt olyan gomb nincs” problematikájú beszélgetéseket. 

A kanapéról már nem tudsz bevásárolni
Fotó: Shutterstock

Telefont sokat nyomogató emberek

Van az úgy, hogy igazából csak annyit tudsz az unokaöcsédről vagy a sógorodról, hogy szereti nyomkodni a telefonját, ha pedig nem azt nyomkodja, akkor jöhet a játékkonzol. Ha utóbbi nyomvonalon indulsz el, akkor nagy az esélye, hogy nem jársz sikerrel, kivéve, ha pontosan tisztában vagy vele, hogy milyen típusú konzolon játszik, milyen játékokkal, és mit szeretne játszani mostanában. Hiába olvasol utána ugyanis, mi most a menő játék, ha neki az megvan, akkor semmi értelme az ajándékodnak. Vannak viszont olyan kiegészítők, amikkel a siker majdhogynem garantált. Ilyen például a fejhallgató, ami lehet kifejezetten játékhoz fejlesztett, vagy csak sima verzió, amin zenét hallgathat mondjuk, utazás közben. Hogy bluetooth vagy hagyományos vezetékes mellett teszed le a voksod, az már nehezebb kérdés, előbbi egészen biztos, hogy akkor is jó lesz, ha nincs már a telefonján jack dugó, utóbbinál pedig nagy megkönnyebbülés, hogy nincs a lakásban egy újabb dolog, amit tölteni kell. A telefonját sokat nyomogató szeretted valószínűleg örülni fog egy kis helyen is elférő, viszont sokat bíró külső akkumulátornak is, vagy választhatsz neki egy vezeték nélküli hangszórót is. 

Kütyümániás emberek

Azok, akiknek fontos, hogy a mikrohullámú sütő is kommunikáljon a telefonnal, szintén nem egyszerű ajándékot venni. Ha sokat sportol, akkor jó választás lehet egy aktivitásmérő, ha tényleg rendszeresen sokat sportol, akkor egy kifejezett sportpánt lehet jó választás, ami magabiztosan méri a sportolás adatait, de a többiben nem feltétlenül kiemelkedő. Ha e-mailek, alkalmazások értesítései is fontosak, akkor ott az aktivitásmérő, itt a nem kifejezetten olcsó kategóriás Fitbittől az árban jóval kedvezőbb Honor Band 4 vagy Xiaomi-modellek között is érdemes keresgélni. Ha a sport helyett inkább az okosfunkciókat használná ki az ajándékozott, és a klasszikus óraformátumot nagyobb előnyben részesíti, akkor pedig jó választás az okosóra. A témáról egyébként bővebben itt olvashatsz

Ha úgy érzed, hogy az arcápolás, azon belül is az okosarcápolás sokkal közelebb áll ahhoz, akinek ajándékot keresel, akkor van egy jó hírünk, ugyanis ami eddig a jövő volt, az egy ideje valóság, vagyis itt a telefonnal irányítható okosmaszk, és már itthon is beszerezhető. Néhány drogériában is meg tudod venni az UFO névre hallgató kütyüt, és ott pótmaszkokat is tudsz hozzá venni, aztán a telefonodon beállíthatod a bőrtípusod, a napi elfogyasztandó vízmennyiséget és még néhány adatot, hogy aztán az okos kis arcápolód a számodra tökéletes hőfokon, tökéletes rezgésekkel juttassa a bőrödbe a hatóanyagokat sokkal gyorsabban, mintha egy hagyományos arcmaszkkal fekszel otthon egy fél órát. Valószínűleg akármennyire is kütyüfüggő az illető, nincs neki okosfogkeféje sem, ami szintén a telefonod segítségével nézi, hogy elég ideig, elég precízen mosod-e a fogaid. 

Aki főzőcskézni szeret

Vannak azok az emberek, akikről nem sok mindent tudsz, csak azt, hogy képesek a sót is megszakérteni, és rángani kezd az arcuk, mikor azt mondod, hogy nagyon finom kenyeret vettél a Tescóban. Vagy azok, akiknél minden egyes program és beszélgetés arról szól, hogy mit főztek vagy mit fognak főzni. Kézenfekvőnek tűnik az ilyen embereknek egy szakácskönyv, de valószínűleg a világ legnagyobb sértésének fogják fel, ezért jól gondold meg, mit veszel.

Az igazi szakácsoknak valószínűleg mindenük megvan, de azért egészen biztosan jó szolgálatot tehet egy profi kés vagy egy új serpenyő, amiből sosem lehet elég, kivéve, ha kicsi a konyha. Vannak olyan eszközei, amik nem biztos, hogy vannak, és akár örülhetne is neki, ilyen lehet például a szakácsfáklya vagy egy maghőmérő is. De nézhetsz neki valami olyan kisebb háztartási gépet, ami tutira nincs neki, legyen szó kuktafazékról, fritőzről vagy ostyasütőről. Kézenfekvő választás egy jó bor, csak az internet világában jó tudnod, hogy rá fog jönni, ha olcsó bort adsz át úgy, mintha különlegesség lenne, és értékelni fogja, ha tényleg olyat viszel, amit évekig őrizget azon gondolkodva, milyen fogásokat alkosson mellé, ami tényleg megfelelően kiadja a bor karakterisztikáit. 

Aktív életmódot élők

Az előbb már említett aktivitásmérőn túl is van élet, ha olyannak keresel ajándékot, akiről annyit tudsz, hogy alaposan dokumentálja az edzéseit, és a futni se megy el anélkül, hogy ne hozná nyilvánosságra a megtett távot, vagy most kezd életmódváltásba. Futócipőt persze nem vehetsz neki, ahogyan a sportmelltartó is kicsit furcsán mutatna a karácsonyfa alatt. Vehetsz viszont sportfülhallgatót, amit kifejezetten sportoláshoz fejlesztettek, és nem esik ki az ember füléből, ha kettőt ugrik. És ezek mellé kiegészítő ajándéknak választhatsz mikroszálas törülközőt vagy egy új kulacsot, esetleg olyan vitamint, amit kifejezetten edzéshez ajánlanak. 

Tökéletes ajándék fiataloknak és szívükben fiataloknak

Csak annyit mondunk: fesztiváljegy. A siker gyakorlatilag garantált, főleg, ha tudod, hogy tavaly is élvezte valamelyik nagyobb vagy kisebb hazai fesztivált. Ha tudod, hogy szereti a Szigetet, a Balaton Soundot vagy a VOLT Fesztivált, akkor vegyél neki jegyet oda. Ha inkább valamilyen tematikusabb kisebb fesztiválon volt tavaly, és idén is úgy gondolod, hogy inkább a Kolorádó, a Bánkitó vagy a Fishing On Ofrű lenne számára ideális, akkor oda. Ha rocker, akkor örülni fog a Rockmaraton-jegyeknek, de nézhetsz koncertjegyet is, mondjuk, jön a Slayer jövőre a búcsúturnéjukkal, de a Budapest Park már most bejelentett koncertjei között is érdemes szétnézned.

Ha igazán nagy élményt szereznél, vagy összefog a család, akkor egy külföldi fesztivál is beleférhet, a Novarock fellépőiről már nagyon sokat lehet tudni, de Kolozsváron az Electric Castle, ami nevével ellentétben nem csak elektronikus zenéről szól, vagy Újvidéken az Exit fesztivál. Ha kicsit távolabbi fesztiválokban gondolkozol, akkor a Tomorrowland, a Glastonbury, a Primavera Sound, a berlini Lollapalooza, a dán Roskilde, vagy a gyakorlatilag az East Midlands reptér mellett található Download fesztivál is jó választás lehet, ha pedig egy nyaralással is egybekötnéd az egészet, akkor már februárban megkezdheted a fesztiválszezont Dubajban a Jazz fesztiválon, ahol egyébként a Snow Patrol, Alicia Keys és a Jamiroquai is fellép, de akár Ausztrália sem elérhetetlen úti cél, ahol éppen most javában tombol a fesztiválszezon. 

Univerzális ajándékok

A legnagyobb fejtörést valójában azok okozzák, akiknek tényleg halvány lila gőzöd sincs, mit vegyél, de valamit muszáj. Ők azok, akik nem sokszor beszélnek arról, mi a hobbijuk, mit szeretnek csinálni, és úgy egyébként mire is vágynának igazán. Ilyenkor szokott végső megoldásként a kosárba kerülni a tusfürdőcsomag vagy a vásárlási utalvány, de azért vannak ennél sokkal jobb megoldások is, ezek pedig a különböző vócserek. Lehet ez páros főzőiskola vagy valamilyen workshop, a lényeg az, hogy ha már egy kicsit is tudsz a másikról néhány infót, mint hogy szereti a szép táskákat, választhatsz neki egy táskakészítő workshopot, vagy elküldheted kisbútort készíteni, sütit sütni.

Ha ennyi információ birtokában sem vagy, akkor választhatsz élménydobozokat, amikből neki kell majd választani, vagy mehetsz biztosra, és vehetsz neki akár mozijegyutalványokat is, esetleg színházbérletet. Ha pedig kisgyerekes embereknek adod, és extra jó fej szeretnél lenni, akkor vállald magadra addig a gyerekfelügyeletet, és hidd el, rögtön a te ajándékod lesz a legmenőbb. Ha mégsem sikerült döntened, akkor még itt adunk néhány tippet, amiknek egy részéről már az idő rövidsége miatt lecsúsztál, de azért lehetnek benne hasznos tippek, ráadásul olcsón

És ne feledkezz meg arról sem, hogy mikor a bevásárlást végzed, akkor legalább most nézd meg, hogy honnan is kerül az a termék az asztalodra. És hogy miért lenne fontos, hogy magyar legyen? Arról idén karácsonykor három slammer próbál meggyőzni egy percben. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.