Ezek a sörök passzolnak legjobban az ünnepi ételekhez

Olvasási idő kb. 3 perc

„Minden szezon sörszezon” – vallja Vásárhelyi „Pif” István sörgasztronómus, akivel a Magyar Sörgyártók Szövetségének exkluzív vacsoráján beszélgettünk el a sör és az ünnep viszonyáról.

Az eseményen Péter Anna és Vásárhelyi István csemegéin keresztül kóstolhattuk bele, hogy télen is mennyire sokrétű ital lehet a sör, két falat között pedig azt is megtudtuk, hogy szinte nincs olyan karácsonyi fogás – legyen szó akár a klasszikus halászléről, akár a mákos bejgliről –, amihez ne illene valamilyen sörfajta.

Mit keres a komló a kalácsban?

Péter Anna egyebek mellett a beharangozóban is említett komlós kaláccsal (ami lényegében egy csokoládés kalács friss komlókkal) készült az eseményre, ami mellé Vásárhelyi István választott egy apátsági dubbelt (ami egy barna, testes belga sör). Nem érted, hogy jön össze a kettő? A sörgasztronómus szerint úgy, hogy a testesebb, középerős, enyhén csokoládés, pörkölt ízvilágú ital

Idézőjel ikon

nagyon kellemesen harmonizál a klasszikus tésztával készülő kaláccsal,

melynek ízében és illatában is érezhető a komló.

Apátsági dubbel komlós csokis kaláccsal
Fotó: Ruzsovics Dorina

Így készítheted el

Ha kedvet kaptál a finomsághoz, az adventi csokis kalácsot friss komlóval az alábbi recept alapján készítheted el.

Hozzávalók: egy csipet só, 500 g kenyérliszt, 3 egész tojás (2 a tésztába, 1 a kenéshez), 25 g élesztő, 3 dl tej, 50 g cukor, 50 g vaj, 100 g tejcsokoládé és 0,2 g komló pellet.

Langyos tejben eldolgozzuk az élesztőt, majd negyedórára langyos helyen hagyjuk felfutni. A tojásokat simára verjük a cukorral. A lisztet egy tálba szitáljuk, eldolgozzuk az élesztős tejjel.  Apránként hozzáadjuk a cukros tojást, alaposan eldolgozva minden adagot. A vajat felolvasztjuk, apránként bedolgozzuk a tésztába, végül a sót is belegyúrjuk. Amikor a tészta hólyagos, fényes, akkor lesz kész, innentől letakarva meleg helyen kelesztjük egy órát.

A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, belekeverjük a komlót, tányérra öntjük, és a fagyasztóba rakjuk. Amikor a tészta megkelt, a csokoládét mozsárban összetörjük és belegyúrjuk a tésztába. A tésztából 50 grammos darabokat veszünk ki, háromfelé osztjuk, hurkákat fonunk belőle, majd kaláccsá fonjuk. Egy sütőlemezen langyos helyen egy órán át kelesztjük őket. Közben előmelegítjük a sütőt 180 ºC-ra, és felverünk egy tojást. 

A sörvacsorán nem ez volt az egyetlen különleges tétel. A soron következő forralt sör – melynek ötlete, csakúgy, mint a sörös fondüé, Vásárhelyi István fejéből pattant ki – egészen új dimenziókba repítette ízlelőbimbóinkat. A frissítő, enyhén gyümölcsös, de azért némi komlós karaktert is mutató italba hidegkomlós láger került, amit némi cukorral, különféle gyümölcsteákkal, ánizzsal, fahéjjal, naranccsal és málnasziruppal főztek össze.

Forralt sör csokoládés malátagolyókkal
Fotó: Ruzsovics Dorina

Mivel alacsonyabb az alkoholtartalma, és egészen könnyed az íze, István szerint azok a hölgyek is bátran fogyaszthatják, akik kevésbé rajonganak a sörért. Péter Anna ehhez csokoládés malátagolyókat kínált, ami megint csak telitalálatnak bizonyult. A sör nemcsak sörként jelenhet meg az ételekben, illetve nemcsak sör-étel páronként használhatjuk, hanem

Idézőjel ikon

felhasználhatók a sör alapanyagai is.

Ilyen a friss komlós kalács és ilyen ez a zúzott árpamaláta felhasználásával készült csokis malátagolyó is. Ha már különlegességek, akkor nem mehetünk el szó nélkül a sörkoktél mellett sem, ami úgy születik, hogy egy vodkás, bodzaszörpös alapra meggyes lambic sört csapolnak. Az alábbi kép pompásan tükrözi, hogy mire számíthatsz: legalább annyira finom, mint amennyire jól néz ki.

A sör és a koktél találkozása
Fotó: Ruzsovics Dorina

Salátával is működik a sör?

Az a durva, hogy igen! Nekünk legalábbis kifejezetten ízlett a coleslaw saláta kacsamájas terrine-nel, csirkeroláddal és hidegkomlós lágerrel kóstolva.

Hidegkomlós lager csirkeroláddal, kacsamájas terrine-nek és coleslaw salátával
Fotó: Ruzsovics Dorina

Sőt, legalább ennyire hibátlanul működött a Double IPA és az avokádókrém párosa is, holott az utóbbi nem az elsők között jutna eszünkbe a sörkorcsolyákra gondolva. Az avokádó dióssága nagyon jól passzol az IPA-kban általában használt különlegesebb maláták (crystal malt, Maris Otter) diós, gabonás ízeivel.

Double IPA avokádókrém tacóval
Fotó: Ruzsovics Dorina

István hozzátette, a különleges, gyantás, enyhén zöldséges ízvilágú komlók szintén jól mennek az avokádó friss ízeihez, de a komló keserű lecsengése nagyon kedveli a karakteresebb, csípősebb ízvilágot is, így fogyasztható távol-keleti ételekkel, juh- vagy kecskesajtokkal, illetve akár csilis tacóval.

Ezzel el is jutottunk az utolsó kombóhoz, ami a magyar gyomor számára leginkább ismerős pilseni sörből, illetve füstölt lazacos-sajtkrémes szendvicskékből tevődött össze. Valahogy így:

Pilseni sör füstölt lazacos-sajtkrémes szendviccsel
Fotó: Ruzsovics Dorina

Köszi, de maradok a töltött káposztánál. Mit igyak hozzá?

Ha nem jött meg a kísérletezőkedved, maradnál a hagyományos ünnepi fogásoknál, Istvánnak számodra is van pár hasznos tanácsa. Neked a halászlé testesíti meg a karácsonyt? Akkor válassz hozzá egy cseh vagy osztrák félbarna vagy barna sört, enyhén pörkölt, malátás jegyeik ugyanis szuperül kiegészítik a paprika utóízét. Anyukád bajnok székelykáposztát, töltött káposztát főz? A sörgasztronómus egy karakteresebb, zöldséges lágert javasol hozzá, vagy esetleg egy hidegkomlós lágert, ha az étel kicsit savanykásabbra sikerül.

Idézőjel ikon

A félbarna vagy világos lager sör sültekkel, például egészben sült pulykával és krumplival is kiváló,

míg a komolyabb sültekhez, a vadhúshoz vagy a bárányhoz belga apátsági világos sört javasolnék. A barna mártáshoz a barna apátsági sört is szépen hozzá lehet passzintani.

István kitért arra is, hogy a sör összefésülhető az ünnepi előételekkel és desszertekkel is. Ha füstölt lazaccal indítasz, guríts le hozzá egy pilsenit, míg az édesebb ízvilágú sütiket baksörrel öblítsd le. A mákos bejglihez a sötét bak, a stout és a porter illik igazán, a kekszes, linzeres vonalat meg angolos pale ale sörfajtákkal érdemes kombinálni. Egészségedre!

120 millió korsóval iszunk évente

Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója az eseményen elmondta, az iparág előrejelzése alapján a sörpiac forgalma idén is hasonlóan alakulhat, mint tavaly, de néhány százalékkal talán az akkori 6,2 millió hektoliteres mennyiséget is felülmúlhatja.

„A hazai, 120 millió korsó feletti éves fogyasztás túlnyomó többsége továbbra is magyar sörgyárakban és sörfőzdékben készül, maximálisan igénybe véve a meglévő gyártókapacitásokat. A csapolt sörök előreláthatóan a teljes belföldi piac 10 százalékát teszik ki, hasonlóan a 2017-es évhez.”

Ali Rawech Szami, a Kraft Sörfőzők Egyesületének alapítója ezután arról beszélt, hogy a fogyasztók egyre szívesebben próbálnak ki új, számukra addig ismeretlen sörfajtákat. Talán ennek is köszönhető, hogy a kisüzemi sörök eladása megkétszereződött az idei évben.

„Szerencsére ma már a hagyományos láger mellett egyre inkább az alkalom, a gasztronómiai élmény is meghatározza, hogy ki milyen sört tölt a poharába.”

Búcsúzóul engedd meg, hogy a figyelmedbe ajánljuk alábbi cikkünket, melyben 15 hathatós érvet sorakoztatunk fel a sörivás mellett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.