Így csinálhatsz finom babot konzervből is

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A konzervbab talán nem tűnik a gasztronómia csúcsának, pedig olcsó, sokoldalú, laktató és fél óra se kell hozzá, hogy összedobj belőle valami értékelhető fogást.

Ha a pénztárcakímélő módon szeretnél étkezni, az egyik legjobb dolog, amit tehetsz, hogy magadra főzöl, de ha folyton csak túlórázol, szalad a háztartás és a gyerekeken is rajta kell tartanod a szemed, előfordulhat, hogy alig marad rá időd. Itt jön a képbe a konzervbab, melyből a Lifehacker szerint minimális energiabefektetéssel is épkézláb étel készíthető. Máris elmondjuk, hogyan.

Párold olívaolajban

A konzervbabot szárítgasd meg, öntsd egy serpenyőbe és öntsd fel annyi olívaolajjal, hogy éppen csak ellepje. Ezután adj hozzá néhány gerezd fokhagymát, sózd meg (de csak módjával, mert a konzerv alapból is sós szokott lenni), szórd meg kedvenc fűszereiddel (például rozmaringgal, kakukkfűvel vagy tárkonnyal) és párold közepes hőfokon, amíg teljesen átforrósodik.

A krémes, ízekben gazdag hüvelyes ebben a formában tésztákhoz vagy pirítóshoz is kiváló. Nem akarsz olyan sok olajat használni? Akkor az úgynevezett sauté technika, vagyis a „hirtelen sütés” lehet a megoldás, amihez – némi fokhagyma és mogyoróhagyma társaságában – pár evőkanálnyi olívaolaj (vagy vaj) is elegendő.

Olcsó, laktató és egészséges
Fotó: Shutterstock

Fűszerezd meg

Amennyiben még nem láttál hozzá otthoni fűszerkészleted kiépítéséhez, itt egy újabb ok arra, hogy végre rászánd magad. Azok a fűszerkeverékek, melyeket a húsokhoz szánnak, általában a babbal is csodákat tesznek. A Montreal steak keverék állítólag különösen ízletes vele.

Bolondítsd meg egy kevés hússal

Nem kerül sokba, viszont rengeteget dob az ízén. A chorizo vagy a bacon például füstös aromákat kölcsönöz a babnak. Egy pro tipp: ha a hússal felturbózott babot megkínálod egy kevés tejföllel és friss fűszernövényekkel (korianderrel vagy akár fokhagymás csírával, esetleg sült póréhagymával), majd tortillába csomagolod, ízlelőbimbóid a mennyekben fognak járni.

Készíts belőle babpürét

Nyugi, egyszerűbb, mint gondolnád. A szájízedhez passzoló aromaforrásokat (a babérlevél, fokhagyma és az oregánó mind nagyszerű választás) dobd bele egy lábosba, adj hozzá egy evőkanálnyi zsiradékot, illetve a babot, majd főzd addig, amíg elkezd szétesni. Végül a masszából távolítsd el a babérlevelet és a fűszernövényeket, és pépesítsd a babot a kívánt állagúra. Ehhez akár botmixert is használhatsz.

Ha megkóstolod, nem tudsz majd leállni vele
Fotó: Shutterstock

Vagy mártogatóst

Nemcsak finom, hanem számos bolti termékkel ellentétben egészséges is. Elkészítéséhez valami krémesre (görög joghurtra, tejfölre vagy tahinire), valami savasra (ecetre vagy citromlére), egy leheletnyi mézre (vagy egyéb édességre), egy-két gerezd fokhagymára, vagy egy csipetnyi fűszerkeverékre, valamint egy konyhai robotgépre lesz szükséged, amiben összekutyulod az egészet. A mártogatós tetejére mehet pár friss fűszernövény, és már tunkolhatod is bele, amit csak szeretnél, vagy rákanalazhatod a pirítósodra, pitádra.

Az egyébként megvan, hogy a babot nem véletlenül emlegetik a szuperételek között? A babfogyasztás jótékony hatásairól a tudomány is ódákat zeng.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.