Ezek a kuponok érik meg a legjobban a héten

Olvasási idő kb. 4 perc

Nulladik nappal elindult a kuponos hétvége, amikor vetekszik a tömeg a boltokban egy karácsonyi hétvége emberáradatával. Megnéztük, hol és milyen termékekre kapod a legnagyobb kedvezményeket.

Vannak, akik már hetek óta tervezgetik az útvonalat, vannak, akik még csak most eszmélnek, de ezen a héten lehet Glamour-kuponokkal bevenni a várost és agyonvásárolni magunkat. Az egész esemény október 11-én, csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart, de október 10-én már elkezdődik a Beauty-nappal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szerdán megveheted az éves kozmetikai- és háztartási cikk-készleted jelentős százalékát, így nem kell a literes öblítőkkel masírozni másnap a plázában, hanem szépen hazacipelheted, hogy csütörtökön újult erővel vesd bele magad a kupontépkedés és -rendszerezés világába. 

Idén is a legtöbb kedvezmény 20 százalék körül alakul, ami nem rossz, na, de aki igazán arra megy rá, hogy most aztán már a karácsonyt is letudja, az minimum 25 százalék alatt csak legyint egyet. Amik igazán megérik a kasszánál szentségelést vagy a város átbumlizását, azok az ennél nagyobb kedvezményt biztosító kuponok. De nézzük, melyek is ezek. 

Éljenek a drogériák!

A legjobb kedvezményeket a drogériák adják, valóban nagy készleteket lehet ezen a hétvégén felhalmozni, ha az ember összevásárolja magát olyan termékekből, amik már kifogyóban vannak, vagy olyanokból, amikre úgyis folyamatosan szüksége van egy háztartásnak. 

Drogerie Markt

Az Adidas deók és tusfürdők mellett a Blend-A-Med vagy Paradontax fogrémek, a Dettol kézmosók, a Fa és a Garnier dezodorok, a Gliss Kur, az Elseve és a Syoss samponok, a Nivea arctisztítók, az X-Epil szőrtelenítő termékek és a Scholl lábápoló termékek lesznek féláron. A parfümök közül a Bruno Banani, a Playboy, a Mexx és a Police kapható most 50 százalékkal olcsóbban, de lesznek arckrémek is ugyanilyen kedvezménnyel: L'oreal Revitalift, Garnier és Diadermine a választék, a sminktermékek közül pedig a Bourjois, a L'oreal, a Max Factor, a Maybelline és a Rimmel dekorkozmetikumok vannak fél áron. Ezeknél azonban érdemes odafigyelni, hogy melyik kupon enged csak egy terméket megvásárolni, és melyikkel vehetsz az adott márkától egyszerre alapozót, rúzst és szempillaspirált is akciósan.

Érdemes rendszerezni a kuponokat
Fotó: Shutterstock

Rossmann

Itt is fél áron lesznek az Adidas termékek, és a Scholl talpbetétei, valamint lábápolói. A parfümök közül a Beyoncé, a Bruno Banani, a David Beckham, a Mexx és a Playboy lesz fél áron. Megveheted a szükséges tisztítószereket is ugyanilyen kedvezménnyel, például a Somat termékeket, a Jar és a Finish Powerball termékeket mosogatógéphez, a Cif Spray tisztítószereket vagy Calgont. Harminc százalék kedvezménnyel vehetsz X-Epil Intimo termékeket, Sensodyne fogkrémet, Silan öblítőt, Persilt, Palmolive tusfürdőket, Palette hajfestéket, L'oreal arcápoló krémeket, Garnier termékeket vagy Fa dezodort. 33 százalékkal olcsóbban Pantene sampont, Signal fogkrémet vehetsz, és a Domestos-, a Coccolino- és a Dettol-készleteidet is feltöltheted. A sminkek közül 30 százalék kedvezményt kapsz a saját márkás, a Makeup Revolution és a Miss Sporty termékekre, 40 százalékkal olcsóbban a L'oreal és a Maybelline dekorkozmetikumok, míg fél áron a Bourjois és a Rimmel termékek kaphatók mától. 

Müller

Az Artdeco, a Rimmel és a Bourjois sminkjeit fél áron, de Dr. Organic Anti-Aging krémet, Katy Perry parfümöt vagy Sally Hansen termékeket is vehetsz 50%-os kedvezménnyel. A L'oreal, Maybelline és Miss Sporty dekorkozmetikai termékek 30 százalékkal olcsóbban kaphatók. 

Van más is

Bár a legtöbb üzlet 20 százalékos kedvezményeket biztosít, végleges lézeres szőrtelenítés esetén két szabadon választott testrészt is szőrtelenítenek egy áráért, és egy harmadikra egy alkalom ingyenes - bár a szakirodalom szerint nem sokra elég, de ne legyünk telhetetlenek. Órát venni és fogat fehéríttetni is lehet most 20-50 százalék kedvezménnyel, és egyébként most tényleg nagyon sok típusú kupon közül választhatunk: még az Álomutazóra is lehet olcsóbban jegyet vásárolni, az Auchanból pedig egy forintért lehet házhoz szállítást kérni, és még ott is be lehet váltani egy rakás kupont. A Bükfürdő Thermal & Spa wellnesscsomag fél áron érhető el, de pihenni a Hotel Corvus Aquába is lehet menni.

Jó hír a lakásfelújítóknak, hogy laminált padlót vagy kanapét is be lehet most szerezni 50 százalék kedvezménnyel, de az Emagról is lehet rendelni több terméket is olcsóbban, ha van az embernek kuponja. A Hervisben 40 százalék kedvezmény van kerékpárokra, az iStyle pedig 70 százalék kedvezménnyel teszi fel az üvegfóliákat. Érdemes megnézni a kuponokat azoknak is, akik szemüveget szeretnének csináltatni, mert több kupon közül is válogathatnak. A Beauty & Style és az Otthondesign kiállításra ingyen lehet bejutni, a MAC-nél pedig 13 ezer forint értékű vásárlás esetén ajándék rúzs jár. 

Vigyél magaddal szatyrot!
Fotó: Shutterstock
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.