Mikor van itt az ideje felmondani?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vannak olyan egyértelmű jelek, amikből kiderül, hogy eljött a munkahelyváltás és a felmondás ideje.

Lassan vége a nyárnak, az uborkaszezonnak, mindenki visszatér a nyaralásból, és indulnak a dolgos hétköznapok. A gyerekek az iskola miatt stresszelnek, a felnőttek pedig attól, hogy mit tartogat nekik számukra az ősz a munkahelyükön. De vajon csak a rövidülő nappalok, az ősz első jelei, és a tudat, hogy egy évet kell várni, hogy újra a tengerparton süttethesd magad tesznek szomorúvá, vagy tényleg jogos az az érzés, miszerint a karrieredben sehova sem haladsz, a kollégáid gonoszak, a főnököd pedig nem ért a munkájához? Mi az, ami az őszi fáradtságnak tudható be, és mikor kell valóban kilépned a mókuskerékből? Hogy felelősségteljesen dönthess, a Forbes szerint a következő kérdéseket kell feltenned magadnak.

Vannak egyértelmű jelek: például ha egyre többet vagy beteg, sőt ha egyenesen örülsz annak, hogy lázas vagy és nem tudsz dolgozni menni. Vagy ha az átlagnál többet dolgozol és kevesebbet keresel, vagy az is, ha a főnököd képtelen motiválni, ugyanis amint egy munkavállaló azt érzi, hogy semmit sem ér a szava, vagy esetleg meghallgatják, de azt azonnal el is engedi a vezető a füle mellett, a kreativitás azonnal meghal, a munkavállaló pedig elveszíti a szándékot, hogy mindent beleadjon a munkájába. 

Egy gonosz, utálatos, bosszúszomjas vagy narcisztikus ember a főnököd? 

Ha ezekkel és hasonló tulajdonságokkal van megáldva a felettesed, akkor természetes, hogy a produktivitásod csökken, miközben egyre rosszabb lesz a közérzeted. Ráadásul ez egy önmagát gerjesztő folyamat. Minél dühösebb vagy a főnöködre, annál kevesebbet fogtok kommunikálni, és annál rosszabb lesz a teljesítményed. Az élet pedig rövid ahhoz, hogy egy olyan ember alá tartozz, aki tiszteletlen és elviselhetetlenné teszi az életed. Itt még az az érv sem működik, hogy de legalább megfizetnek, mert ez a viszony hosszú távon a mentális egészségedet is veszélyezteti, ez pedig nem éri meg a pénzt. 

Nem érdekli a vezetést a részleged?

Ha nem értékelik a részlegedet, akkor az biztosan veszélyezteti a jövődet, ugyanis ha a profit csökken a cégnél, valószínűleg ti lesztek az elsők, akik a költségcsökkentés kereszttüzébe keveredtek. Ha a vezetést hidegen hagyják a részleged javaslatai, akkor jogosan érzed úgy, hogy parkolópályára lettetek állítva, és ebben az esetben nemcsak arról van szó, hogy jól érzed-e magad a munkahelyeden, hanem az anyagi biztonságod miatt és érdemes kifelé kacsingatni a cégtől. 

Fotó: Shutterstock

Kaptál bónuszt vagy fizetésemelést az elmúlt években? 

Egy jó munka és egy jó munkahely egyik ismérve, hogy folyamatosan lehet felfelé lépkedni, legyen szó pozícióról vagy fizetésről. Ha egy éve már, hogy nem kaptál fizetésemelést vagy nem jutottál előrébb, annak lehetnek jó okai, viszont ha két-három éve toporogsz ugyanott, akkor elkezdhetsz gondolkozni, hogy vajon rendesen megbecsülik-e a munkádat. 

A cég nem belülről választ előléptetésnél?

Mikor azt látjátok, hogy megüresedtek pozíciók, de azt csak kintről töltik fel, sosem a cégben dolgozók léphetnek előre, az aggodalomra ad okot. Főleg ha még arra sem veszik a fáradtságot, hogy egyáltalán interjúztassanak néhányat a jól teljesítő kollégák közül, hogy lehetőséget biztosítsanak nekik az előrejutásra. 

Valami etikátlan folyik a cégednél? 

Hiba lenne azt hinni, hogy ez téged nem érinthet. Már eleve a tudat rossz, hogy nem jogszerű munkában kell részt venned, de ennél is lényegesebb az, hogy probléma esetén az egész ügy leszivároghat hozzád, arról nem is beszélve, hogy ha egy ilyen cégnek dolgozol, akkor nagyon könnyen kiírhatod magad a szakmából, és a hasonló munkahelyekről, még akkor is ha neked nem volt közöd közvetlenül a kérdéses tevékenységhez. 

Fotó: Shutterstock

Az emberek felmondanak és senki nem jön a helyükre? 

Ez a legbiztosabb jele annak, hogy a munkáltatód felesleges kiadásként tekint a munkavállalókra. A vezetés egyik utálatos módszere arra, hogy még több feladatot toljon a dolgozókra, ráadásul ha egyszer bejön nekik, akkor a következő alkalommal is ezzel fognak próbálkozni, egészen addig, amíg tényleg elviselhetetlen mennyiségű nem lesz a munka, vagy amíg csak te maradsz és egyedül végzed több ember munkáját, nyilván egy ember fizetéséért. Ezt ne hagyd, mert jobb nem lesz. 

Folyamatosan bővül a feladataid köre, köszönetet viszont nem kapsz? 

Nem biztos, hogy hosszú távon érdemes olyan cégnél maradni, aki egyre több feladatot delegál mindenféle köszönet nélkül. Hogy elégedett legyél a karriereddel, annak az egyik legfontosabb eleme, hogy elismerjék a kemény munkádat. Ha a főnököd mindezt szavakkal sem tudja elismerni, akkor ott gondok vannak. 

Hiányzik a csapatszellem? 

Ha egy cégben senki nem beszél senkivel, akkor nem igazán felemelő bejárni, és nap mint nap ebben a közegben teljesíteni. A produktivitásod csökken, a rossz hangulat pedig a magánéletedre is rányomja a bélyegét. Sokan nem is gondolják, hogy a jó munkahelyi hangulat nem csak egy üres frázis az álláshirdetésekben. 

Fotó: Shutterstock

Belső harcok és viszályok dúlnak? 

Egy munkahely feszült és ijesztő lesz attól, ha éppen ki akarják egymást csinálni az emberek. Ha éppen nálatok is ez történik, akkor próbálj kimaradni belőle, vagy érdemes lelépni, amíg bele nem vonnak a belső harcba. 

Van értelme a munkádnak?

Nehéz fenntartani a munkakedved, ha úgy érzed semmi értelme nincs annak, amit csinálsz. Ha értelmes munkát végzel, akkor a mindennapi akadályokat is egyszerűbben le tudod győzni, szenvedélyesen tudsz dolgozni, és azt érzed, hogy valami nagyszerűt vittél véghez a munkanapodon. 

Látod a fényt az alagút végén? 

Ha úgy érzed, hogy egy helyben toporog a karriered, egy ideje már nem látod, hogy bármi is változna, nem fejlődsz és nincs sikerélményed, akkor valószínűleg tényleg ideje váltanod. Minél tovább vársz, annál jobban belesüppedsz, és annál nehezebb lesz kilépned belőle. Nem biztos, hogy azonnal megtalálod a számodra legmegfelelőbb helyet, de érdemes keresgélni.

De mielőtt felmondasz, az előtt nézd meg, mire is kell odafigyelned. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.