Sós mogyorók tesztje: melyik a legjobb?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezúttal kilencféle sós mogyoróval végeztünk, hogy a végére járjunk, melyik a legalkalmasabb meccsnézés közbeni ropogtatásra. Teszt!

Van egyáltalán bármiféle különbség sós mogyoró és sós mogyoró között? Leginkább ez a talány motivált minket arra, hogy felvásároljuk a nagy láncoknál kapható termékeket, és a dehidratáció szűnni nem akaró fenyegetésével dacolva végigkóstoljuk őket helyetted. Spoilerezni nem szeretnék, de annyit azért elárulok, hogy igenis van!

Mi fán terem a sós mogyoró?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a sós mogyorók között látszólag kevés különbséget lehet felfedezni, hiszen gyakorlatilag egy meghatározó összetevőből (mogyoróból) állnak, amihez a gyártás során sót és némi olajat adnak. Ennek ellenére eltérések így is akadnak. Természeteseten a terméket főként az alapanyag határozza meg, ami az ízben és a kinézetben is visszaköszön.

A pörkölésen múlik minden
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A szakértő szerint a sós mogyorónál a pörkölés a legfontosabb tényező. Ennek hatására csökken a víztartalom, miközben kellemetlen ízanyagok távoznak, és kellemesek keletkeznek, illetve megváltozik a termék színe is. Hogy milyen mértékű pörkölés a kívánatos, nehéz megmondani, hiszen a fogyasztók ízlése is különböző. Az esetleges túlpörkölés viszont mindenképpen kerülendő.

Idézőjel ikon

Ez érzékszervi és egészségi szempontból sem előnyös, ezért a nagyon sörtét, égett ízű, illatú termék fogyasztását nem javasolnám. Bár ilyen hibával szerencsére nem nagyon lehet találkozni.

Sokat számít a hozzáadott só mennyisége is, ami jellemzően 0,5-1 százalék között szokott mozogni. Ha valaki kevés sót fogyaszt, már ezt is túlzónak érezheti. Traszkovics Zsolt szerint a hozzáadott olaj – melynek aránya általában 5 százalék körül alakul – a só egyenletes tapadását segíti, de egy jól összerakott termékben szinte észrevétlen marad a fogyasztó számára.

A védőgázas csomagolás az avasodás ellen is véd
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A szakember hozzátette, a földimogyorók egy része védőgázas csomagolásban kerül forgalomba, ami segít megelőzni az oxidációs változásokat, vagyis az avasodást, így ez a termék minőségének megőrzése szempontjából lényeges.

Így teszteltünk

Tesztünknél a megszokott módszer alkalmaztuk. Szerzőink szigorúan szubjektív szempontok alapján, érzékszerveikre hagyatkozva értékelték a termékeket az 1-től 5-pontig terjedő skálán, majd az összesítés után a végeredményt átlagolással határoztuk meg.

Don't try this at home
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Ahogy az már az ajánlóban is szóba került, nyertesünk elég meggyőzően teljesített. Én még nem is láttam ilyen elsöprő erejű győzelmet, mióta a tesztekkel foglalkozom. De nem is szaporítom tovább a szót, lássuk az eredményt!

3. helyezett: Tesco sós mogyoró – 4,16 pont (279 forint/200 g)

Összetevők: földimogyoró (96%), napraforgóolaj, étkezési só (0,8%)

A tescós sós mogyoró meglepetésre egészen a harmadik helyig menetelt. Tesztelőink szinte csak abba tudtak belekötni, hogy az átlagosnál apróbb szemű. Sótartalmát, állagát és ízét viszont javarészt kielégítőnek találták. Nem is maradt belőle sok.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
  • Apró szemű, de azért finom.
  • Kicsit kevesebb benne a só. Ha valaki nem akar sok sót bevinni a szervezetébe, annak ajánlom.
  • Kicsit puhább a többinél, nem olyan finom.
  • Finom, ropogós, sós.
  • Ropogós, sós, jó ízhatás.
  • Kemény, elég apró szemű, de finom.

2. helyezett: Salty sós mogyoró – 4,5 pont (119 forint/100 g)

Összetevők: földimogyoró, pálmaolaj, só (1%).

A Pennyben vásárolt Salty sós mogyoró igen közel járt a makulátlan eredményhez. Valakinél csak 2 pontot ért, mert neki kicsit édeskésnek, utóízre pedig keserűnek bizonyult, ám másoktól csakis ötösöket kapott. Kóstolóink főleg azt díjazták benne, hogy nagyokat roppan és pont megfelelő mértékben sós.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
  • Kicsit édeskés, az utóíze meg keserű. Sehogy sem jó sós mogyorónak!
  • Hú, ez tényleg ropog. Felüdülés. 
  • Elég sós, ropog, rendben van. 
  • Jóízű, nagy ropogós falatok. 
  • Kellemes íze van, megfelelően sós. 
  • Finom, pont jó, nem túl sós. 

1. helyezett: Mogyi sós mogyoró – 5 pont (279 forint/170 g)

Összetevők: földimogyoró, növényi olaj (pálma), só (1%).

Nahát, ez tényleg példátlan győzelem! A Mogyi terméke mindenkinél 5 pontra vizsgázott. Ezt azzal érdemelte ki, hogy nagy szemei jó ropogósak, kellemesek sósak és finomak is. Nem kicsit, nagyon. Ha nem tudod, milyen rágcsálnivalót vigyél a hétvégi buliba, netán a meccsnézéshez keresel valami kiegészítő táplálékot, ebben jó eséllyel megtalálhatod a számításod! A rovására legfeljebb azt lehet felhozni, hogy más termékekhez hasonlatosan pálmaolaj felhasználásával készül.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
  • Szép nagy mogyik, kellemesen sósak is. Minden buliban ezt enném! 
  • Ez is jó.
  • Teljesen finom, jó sós mogyi. 
  • Ropogós, sós, finom és nagy. 
  • Jó ropogós, kicsit sós az íze.
  • Színre, ízre és állagra is jó.

Futottak még

Ezek a termékek lemaradtak a dobogóról, ezért értékeléseiket is rövidebbre fogjuk.

4. helyezett: Chio sós mogyoró – 3,83 pont (289 forint/150 g)

Átlag feletti elégedettséget hozott a Chio mogyi-értelmezése is. Egyik tesztelőnk azt mondta rá, hogy remekül hozza azt a fajta „igazi sós mogyoró ízt”, amit a '90-es évek családi vendégségeiben annyira szeretett.

5. helyezett: ALDI sós mogyoró – 3,5 pont (499 forint/500 g)

Az Aldi mogyorója egy kicsit keményebbnek hatott és a színe is sötétebbnek tűnt a többinél, de kóstolóink szerint összességében rendben volt. Az íze ugyanis megfelelt az elvárásoknak.

6. helyezett: Auchan sós mogyoró – 3,33 pont (235 forint/170 g)

Az Auchan termékének látszólag eléggé odapörköltek, ami karakteresebb ízt kölcsönzött neki. Ez egyesek számára furának hatott, ahogy az is, hogy merítésünk további szereplőihez képest nem volt annyira sós.

6. helyezett: Lidl sós mogyoró – 3,33 pont (499 forint/500 g)

A Lidl mogyoróját tesztelőink kissé puhábbnak és sósabbnak ítélték, ráadásul mintha lett volna némi mellékíze is. Ettől függetlenül alapvetően nem volt rossz.

8. SPAR S-Budget sós mogyoró – 3,16 pont (499 forint/500 g)

A SPAR versenyzője ropogott és kellemesen sósnak érződött. Kár, hogy mellé keményebb állag és kesernyésebb mellékíz társult. Többen megjegyezték azt is, hogy pöttyös, ami úgy tűnik, itt nem az igazi.

9. helyezett: Party Snack sós földimogyoró – 2,33 pont (119 forint/100 g)

„Szánalmasan kicsi darabok, égett keksz ízzel” – írta róla valaki, és másoknak sem ízlett sokkal jobban. Csapatunk leginkább a Party Snack termékének puhább állaga és elenyésző sótartalma ellen emelt szót.

A sós mogyihoz legurítanál egy citromos sört? Erről a termékcsoportról itt olvashatod tapasztalatainkat.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.