5 hiba, amit kütyüvásárláskor elkövethetsz

Olvasási idő kb. 4 perc

Előny, ha érdekelnek a teches kiadványok, és elég türelmes vagy. A jutalmad: sok tízezer forintot spórolhatsz így.

A Gizmodo, pontosabban a Field Guide nevű blog összegyűjtötte, hogy mire érdemes figyelni, ha valaki készüléket vagy kiegészítőt választ, hogyan lehet elkerülni azt, hogy feleslegesen vegyünk valamit nagyon drágán. Részletek a hajtás után! 

1. Nem nézel utána az újdonságoknak, frissítéseknek

Vannak gyártók, akiknél tudni, hogy milyen rendszerességgel dobnak ki új termékeket, az Apple általában szeptemberben jelentkezik új iPhone-nal, és igen, akkor is érdemes megvárni az őszt, ha nem annyira tetszik a legfrissebb verzió, mert a debütálás után valószínűleg lejjebb kúszik majd az előd ára. Jó, nem minden cég ennyire kiszámítható, van, akinél egy kicsit jobban utána kell túrni annak, hogy mikor érkezik a következő nagy újdonság. Ha még nincsenek hírek a következő nagy dobásról, azért lehet olvasni a jelekből, például abból, hogy az aktuális verzió mióta kapható, hogy mondjuk valamelyik alkatrészgyártónál (pl. Intel) lesz valami nagy változás. Előnyben vannak azok, akik rendszeresen olvassák a szaksajtót, hiszen az ott elhintett információkból könnyebb összerakni a kirakóst. 

2. Elfeledkezel a kompatibilitásról

Legyen szó egy olyan olcsó kiegészítőről mint mondjuk egy telefontok, vagy egy olyan komoly készülékről mint mondjuk egy okostévé, nem árt előzetesen megbizonyosodni arról, hogy kompatibilis-e mindennel, amivel használni fogjuk, mert ha ez utólag derül ki, az piszok frusztráló tud lenni. Lehet, hogy egy olcsó csatlakozó megoldja a problémát persze, de akkor is, jobb elkerülni az ilyen helyzeteket. Különösen érdekes lehet az, ha operációs rendszert váltunk, és van olyan kütyünk, amit összekötnénk az új eszközzel, ám előbbin még a régi OS fut, és az is, ha valamit asztali gépről költöztetnénk mobileszközre, vagy fordítva. Nyugalom, az interneten biztosan találsz választ az összes kérdésre, mondjuk arra, hogy az okosórád tud-e majd kommunikálni a telefonoddal, vagy ha megtetszett egy VR-szemüveg, kell-e otthon frissíteni a gépparkon, vagy a jelenlegi konfiguráció is megfelel a célnak. 

3. Nem keresgélsz

Igen, még mindig vannak olyan emberek, akik anélkül, hogy alaposabban utánanéztek volna egy terméknek, egyszerűen csak besétálnak a boltba, és megveszik azt, ami megtetszik nekik (jó, talán még az eladónál rákérdeznek, hogy ő mit ajánl). Van egy rossz hírünk, amit az üzletben megpróbálnak így vagy úgy ránk tukmálni, nem biztos, hogy a legjobb termék. Egy 65 collos, 4K-s tévén nézni a kedvenc műsorodat biztosan csodálatos dolog, de lehet, hogy nem a te lakásodba való a mérete miatt. Ja, és biztos, hogy van rajta elég csatlakozó, hogy rá tudj dugni mindent, ami szükséges. Szóval nem árt, ha a készülékjellemzők legalapvetőbb tételeiből kiműveled egy kicsit magadat, így talán könnyebb lesz eldönteni, hogy valami azért olcsó, mert tudásban komolyan lemarad a többiektől, vagy azért, mert sikerült tényleg egy jó kis akciót kifognunk. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor inkabb ne vedd meg az adott kütyüt, hanem szánd rá az estédet egy kis kutatómunkára, és az online vélemények elég meggyőzőek, akkor menj vissza érte, jó eséllyel nem vitte el senki. 

4. Nem vagy hajlandó költeni

Nehéz ellenállni egy akciós, jóárasított terméknek, de ne feledd, lehet, hogy jobban jársz, ha olcsóbb és korábbi kütyü helyett inkább a drágább és újabb verziót veszed meg, mert azt biztosan később kell majd lecserélni. De ha szereted telepakolni a telefonod vagy tableted fotókkal, videókkal, zenékkel és alkalmazásokkal, amiket nem szívesen törölsz le vagy lusta vagy takarítgatni, akkor érdemes mélyebben a pénztárcába nyúlni, és a kiszemelt készülékből azt megvenni, aminek nagyobb a tárhelye. Ha pedig szeretnéd, hogy a laptopod 3-4 év múlva is viszonylag baráti tempóban dolgozzon, akkor nem olyat kell választani, aminek jó gyors a CPU-ja. A Gizmodo szerzője hozzáteszi, nincsenek igazi ökölszabályok, de tény, hogy érdemes picit többet áldozni bizonyos plusz dolgokra. A hangsúly a bizonyoson van, mert felesleges olyan fícsör miatt többet költeni egy készülékre, amit nem fogunk használni. Ők példaként a MacBookok érintősávját hozzák fel, és igen, nehéz velük nem egyetérteni. 

5. Nem nézel rendesen körbe

Manapság már nem elég, ha megnézed, hogy adott készülék éppen hol olcsóbb, érdemes a tendenciákat is figyelni. Szerencsére vannak már különböző app-ok, amik segítenek követni a kiválasztott termék árának alakulását, ha valaki sokat használja az Amazont, akkor a The Camelizer nevű bővítménnyel érdemes összeismerkednie. Ja, és az Amazon telefonos alkalmazásával állítólag a vonalkód beszkennelése után azt is ki lehet deríteni, hogy a boltban talált holmi olcsóbb-e a neten. És nem árt fejben tartani, hogy mikor is van szezonja az igazán jó teches akcióknak, lásd mondjuk a fekete péntek. Valahol jogos a félelem, hogyha az ember sokat hezitál, akkor lehet, hogy lemarad az év üzletéről, de ha ügyesen taktikázunk, akkor lehet, hogy sokkal többet spórolunk. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.