Így marad szép egy légiutaskísérő

10.000 méter magasan és 13 órás utak alatt sem lehetetlen frissnek és szépnek maradni az Emirates légiutaskísérője szerint.

A 25 éves stewardess rendszeresen repül Dubaiból Észak-Amerikába, Dél-Amerikába és Ausztráliába is, és elmondása szerint mindig is valami hasonló munkakörről álmodott, imád ugyanis utazni – írja a Daily Mail. Mirelle Diniz az Emirates járatokon dolgozó légiutaskísérők jellegzetes vörös rúzsát tartja egyébként az egyik legfontosabb kellékének, és állítása szerint azt is sikerült kikísérleteznie az évek során, melyik az a rúzs, ami kibír egy 13 órás repülőutat is. 

A post shared by Mirelle Diniz (@mirellediniz) on

Vízálló, ütésálló... ÉS SEMMI FOLYÉKONY

Alapozóból a poralapú variációkat kedveli, ezekkel ugyanis elkerülhető, hogy egy hosszú út során száraz benyomást keltsen az arca, és így púdert sem kell használnia. Fontosnak tartja a korrektor használatát is, elsősorban a szemei alatt. Ő a Catrice Liquid Camouflage-ra esküszik, ami vízálló, ezért jó ideig kitart. Ezenkívül egy hidratálókrém, egy hidratáló ajakbalzsam, és néhány körömlakkeltávolító kendő szerepel Mirelle listáján, aki, ahogy ebből is látható, a kicsit döcögősebb utak miatt igyekszik elkerülni a folyékony állagú szépítőszereket.

Ha mégis visz magával valami olyasmit, ami folyékony, azt külön táskába teszi, és a lehető legkisebb kiszerelést szerzi be, hogy amennyiben mégis kiborul valami, minél kisebb tócsát kelljen eltakarítania. Eggyel érdekesebb szokása a stewardessnek, hogy ha különösen rossz állapotban van és hidratálásra szorul a bőre, néha elalvás előtt popsikrémmel keni be az ajkait és a szeme környékét. Furcsán hangzik a dolog, de szerinte működik!

Emirates Smile 😄 #emiratescabincrew #myemiratesairline #emiratescrewlife

A post shared by Mirelle Diniz (@mirellediniz) on

Alvás előtti meditáció

Az alvással és a jetlaggel kapcsolatban az a szokása Mirellenek, hogy amennyiben délelőtt 11 után ér földet valahol, mindenképp megpróbál egészen addig fennmaradni, amíg az új helyen is beesteledik, míg ha este 11 körül száll le, de Dubaiban még csak 6 óra van, megpróbál minél hamarabb elaludni, hogy másnap jó formában legyen. Ehhez egyébként nagy segítséget jelentenek számára a különböző meditációs alkalmazások. A vezetett meditációkkal könnyebb elaludni Mirelle szerint, illetve ha valaki mégsem tud elaludni, így legalább nem fog aggódni emiatt.

At the end of the day I still have a chance to call it work.. #mauritius #islandlife #beachcomberexperience

A post shared by Mirelle Diniz (@mirellediniz) on

Inkább a víz, mint az alkohol

Azt javasolja egyébként az utasoknak, hogy igyanak sok vizet, különösen a hosszabb utak alatt, és hanyagolják az alkoholt. Ha valaki hoz magával egy palackot, azt a légiutaskísérők szívesen újratöltik – legalábbis az Emirates járatain, egy fapados járaton nem biztos, hogy sikerrel fog járni, aki ilyesmivel próbálkozik.

Nem csak a megfelelő krémek és smink kiválasztása jelenthet persze kihívást a légiutaskísérőknek. Mirelle, ahogy a többi stewardess is, a meglehetősen intenzív tréning során megtanulta azt is, hogyan kezelje a problémásabb utasokat, hogyan védje meg magát, de a tűzesetek vagy egy szülés levezetése se hozná zavarba. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek