Sándor Fruzsina és Sándor László néhány éve nagy fába vágták a fejszéjüket: egy 120 éves monoszlói parasztházat kezdtek el saját kezűleg helyre pofozni. A felújítás előtt és után készült képek tanúskodnak róla, hogy a kitartó munka végül meghozta gyümölcsét.
A házaspár bevallása szerint eleinte reménytelennek tűnt a helyzet, de ma már úgy látják, bármikor újra belevágnának, és semmit nem csinálnának másként.
Sok motiváció, kevés tapasztalat
“Több mint húsz éve van egy házunk Monoszlón, ahol a nyarainkat töltjük és ahol állandóan vendégeket fogadtunk. Rokonok, barátok, ismerősök, mindig volt valaki, akit elszállásoltunk, így egy idő után kezdett megszűnni a személyes életterünk. A férjem ezért kitalálta, hogy megveszi a szomszédos kis parasztházat, hogy a vendégeink tőlünk függetlenül tudjanak jönni-menni. De az a szempont is mérvadó volt, hogy legalább mi dönthetjük el, ki lesz az új szomszédunk. Arról nem is beszélve, hogy egy igazi kihívás lesz saját kezűleg felújítani egy parasztházat, amiben egyikünknek sem volt még tapasztalata” - mesélte Sándor Fruzsina, aki eleinte nem lelkesedett férje ötletéért.
“Egyáltalán nem láttam, hogy mit és hogyan fogunk tudni kihozni ebből a romos házból. A saját otthonunkat anno szakemberekkel újíttattuk fel, mert akkor még mindketten aktívan dolgoztunk, most azonban adott volt a lehetőség és a szabadidőnk arra, hogy kiéljük a kreativitásunkat. A férjem látta az összképet és a ház adottságaiban rejlő lehetőségeket, engem viszont megrémített az állapota. Többször meg is fordult a fejemben, hogy inkább el kellene adnunk, ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy önerőből mire vagyunk képesek. Világ életünkben szellemi munkából éltünk meg, így a fizikai alkotó tevékenység igazi kikapcsolódás számunkra” - mondta.
Ki a tervezésben, ki a spontán feladatokban jó
És a sikerhez talán ez a legjobb kombináció. “Az alapelvünk az volt, hogy megőrizzük a parasztház jelleget - egyrészt azért, hogy az épület passzoljon a Káli-medence építészeti stílusához és értékeihez, másrészt azért, hogy ezzel felidézzük gyerekkorunk világát. Rengeteg régi házat és képet néztünk meg, hogy ihletet merítsünk a berendezéshez is. A büszkeségem az a két fotel, melyeket az Iparművészeti Vállalat zsűrizett. Kárpitozás közben fedeztem fel rajtuk a megkopott sorszámokat. A férjem folyamatosan kutatott, leírta az irányelveket, szakemberekkel konzultált, és a Google Webmester segítségével igyekezett minden lépést megtervezni, nekem pedig, mivel szeretek fantáziálgatni, menet közben támadtak újabb és újabb ötleteim. Rendszerint segédmunkai feladatokat végeztem, nagyon szerettem például a régi ablakokat és ajtókat csiszolgatni, lekaparni róluk a festéket, ami részletes és aprólékos munka volt, de közben álmodoztam, mennyire jól fog kinézni, ha egyszer kész lesz. Persze nagyon sokáig, körülbelül egy évig semmi változást nem láttunk, aztán egyszer csak kezdtek kitisztulni egyes részletek és finomítások.”
Nehézségek és tanulságok
“Egy ilyen régi parasztházban - bármennyire is szeretnénk - két fontos dolog biztosan nincs: derékszög és egyenes vonal, márpedig a modern építészetben minden eszköz az egyenesre van belőve. Éppen ezért sokat kellett glettelnünk, de beletanultunk a malterkeverésbe, a burkolásba és a kábelezésbe is. Egy-egy napra besegítettek a családtagok és a barátok, és először burkoló mester segítségét is kértük, de miután lerakta a csempét és elment, az volt az első dolgunk, hogy felszedtük az egészet, majd nekiálltunk méregetni és lerakni az új csempét, mert nem passzolt az elképzeléseinkhez, amit csinált. Valószínűleg így jártunk volna akkor is, ha valamennyi munkafolyamatot szakemberre bízzuk, ráadásul - kiszámoltam - háromszor ennyit költöttünk volna a felújításra. Ha hívunk egy mesterembert, aki kicseréli az ablakot, miközben szerintünk a kisablak egy ilyen régi házban úgy jó és autentikus, ahogy van, akkor csak visszafelé haladunk. Kemény munkával jár és kitartás kell hozzá, de megéri saját kezűleg kivitelezni a terveket, mert akkor lesz igazán egyedi a végeredmény” - fűzte hozzá Sándor László.
“Többször vissza kellett utasítani az ismerősöket, mert volt, hogy egy-egy felajánlott tárgy vagy bútordarab inkább a polgári házak stílusába passzolt, mi viszont mindenképpen szerettük volna megőrizni a paraszti élet jegyeit. Ami pedig a dekorációt illeti, igyekeztünk a modern és a régi keveredésében megtalálni a harmóniát. Sokszor gondoltuk, hogy ez is milyen jó lenne, az is milyen jó lenne, de nem akartuk, hogy túlzsúfoltak legyenek a helyiségek, hiszen a leegyszerűsített, tiszta fehér falak nyugalmat árasztanak és megpihenhet rajtuk a szem. Nem volt egyszerű megszabni a határokat, de már látjuk, hogy jó döntéseket hoztunk. A mostani tudással és a tapasztalatokkal a hátam mögött már várom az újabb kihívásokat. Persze egy háznál mindig van tennivaló, egy csomó részlet még felújításra vár, de büszkék vagyunk arra, amit sikerült kihoznunk ebből az öreg épületből” - árulta el Sándor Fruzsina.
